Egy téli reggelen Boribon kinézett az ablakon és csodálkozva kiáltotta: - Annipanni, hull a hó! Gyere, nézd meg te is! Menjünk ki a hóba! – ujjongott Boribon. - Gyorsan öltözzünk fel! Mire kiértek, elállt a hóesés. A puha, fehér havon gyorsan siklott a szánkó. A ropogós hóból hógolyókat gyúrtak, és jól megdobálták egymást. Annaipanni készített egy óriási hógolyót. Boribon megszeppent. - Juj, Annipanni, ezzel akarsz megdobni? - Hóembert csinálunk. Segíts te is! Elkészült a hóember. Falevél a szeme, faág a haja. Szép hóember lett. Boriban nagyon örült neki. Ám Annipanni egyszer csak kézen fogta Boribont. - Haza kell mennünk. Ebédidő van. - Ne, ne! maradjunk még! – könyörgött Boribon. De Annipanni szigorú volt. Felültette Boribont a szánkóra, és húzta, húzta hazafelé. Hirtelen megállt, mert a szánkó könnyebb lett. Hátrapillantott. Boribonnak csak a nyomai látszottak. - Hová lett Borbon? A nyomok a hóemberig vezettek. - Ne haragudj, Annipanni! – kérlelte Boribon. – Úgy megszerettem a hóembert! - Ne hagyjuk itt egyedül! - Jól van, nem bánom! Vigyük magunkkal – egyezett bele Annipanni. - Majd odatesszük az udvarra. Ügyesen felrakták a hóembert a szánkóra, és hazaindultak. Boribon vigyázott, hogy a hóember le ne essen a szánkóról. Hazaérve óvatosan az udvarra állították. Lesöpörték magukról a havat, és bementek a jó meleg szobába. Meg is ebédeltek. Elégedetten nézett ki az ablakon a falevél-szemű, faág-hajú hóemberre. - Jaj, de jó, hogy esett a hó! - gondolta Boribon.   VISSZA A KEZDŐ OLVASÓK OLDALÁRA>>