Gévai Csilla Lámpalány mellett Bögreúr is arra teremtődött, hogy humorosan, izgalmasan nyújtson megoldást olyan nehezen kezelhető jelenségekre, mint például az álmatlanság, vagy a második rész esetében az étvágytalanság, a válogatósság, finnyásság, a bizonyos ételekkel szembeni gyanakvás. Mert mit tehet egy lelkiismeretes anya, aki csak azt szeretné, hogy kisgyermeke száján a vas és a vitamin minden hiszti nélkül csússzon le? Mondjuk, elkészítheti finoman a spenótot, előeheti, biztosíthatja gyermekét, hogy ez valami vadítóan finom, majd a hasztalan hosszas rábeszélés után megpróbálhatja lefogni kiskincse fejét, hogy a spenóttal teli kanállal feszíthesse szét ellenállója kigyúrt szájizmait. Na, Finy Petra ennél a módszernél talált egy humánusabb eljárást: írt egy könyvet tele olyan mesékkel, ami talán segít megelőzni néhány keményebb konyhai párharcot etető és etetett között. Főszerepben ismét a sármos - igaz kissé álmatlan és válogatós - kisfiút, Rufusz Rafaelt láthatjuk, akinek most Lámpalány után Bögreúr osztja az élet tejszínillatú igazságait. Persze azt én is tudom, hogy a puding próbája az evés! Így, ha meg akarjuk tudni, hogy a rossz evő gyermekünknél is beválnak-e Petra, azaz Bögreúr fogásai, bátran vetessünk csak az Angyalkával egy példányt a Bögreúrból Karácsonyra, hátha hatására jobban csúszik majd tőle a rosszevőknek szánt ünnepire párolt fügés lazac. Pásztor Csörgei Andrea Akik annak idején olvasták A lámpalány meséi című könyvet,  azok régi ismerősként üdvözölhetik ismét Rufusz Rafaelt, az égő vörös hajú, alvásproblémákkal küzdő  óvodás kisfiút. Nos, hősünk – hála Lámpalánynak – kigyógyult az alvászavarból, ám mostanában újabb problémával találja szembe magát: valahogy egyáltalán nincs étvágya. Szerencsére, ezzel a bajával sem marad egyedül, mostani segítsége Bögreúr, aki valóban remek meséket tud mindenféle furcsa étkezési szokásokkal rendelkező (hm, mit szépítsük: válogatós) mesebeli lényekről… A kötet alcíme: Történetek rossz evőkről, azonban mindegyik történet végül  szerencsés fordulatot vesz, és valahogy eltűnnek a rossz étkezési szokások. Mindezek ellenére a szöveget cseppet sem érezzük didaktikusnak, ellenkezőleg, roppant szórakoztató,  élvezetes olvasmány, olyan nyelvi leleményekkel, szójátékokkal fűszerezve, ami – vélhetően – minden kis finnyásnak meghozza az étvágyát.   Papp Eszter Rufusz Rafael ezúttal nem eszik   A rafinált gyerekek tudják, hogy az alvással és az evéssel, jobban mondva a nem alvással és a nem evéssel lehet leginkább szekírozni a felnőtteket. Az igazán rafináltak pedig elegyítik a kettőt, hogy még akkor se legyen sikerélményünk, ha pár evőkanálnyi étket mégis csak sikerül bemotoroztatnunk, vonatoztatnunk, repülőztetnünk a delikvensek szájába. Próbálkozunk figyelemeltereléssel, átvágással, meséléssel, mókázással, szigorral, a legrosszabb pedig amit tehetünk, az az édességgel való megvesztegetés, de az igazán kitartó gyerekeknél még az sem fog beválni. Ekkor jönnek a témába vágó mesekönyvek, a hasonló problémával küszködő mesehősökkel, de nekem landolt már a fejemen Hisztimesék, úgyhogy tudom, ez sem működik mindenkinél. Azért azt sajnálnám, ha a Bögreúr meséi is tiltólistára kerülne, mert a mesék tényleg nagyon jók. És nem csak hogy jók, de mind a hat mese megbízhatóan hozza a színvonalat. A különálló meséket tartalmazó kötetek gyenge pontja lehet a hullámzó minőség, a Rufusz Rafael-széria folytatása azonban nagyon is kiegyensúlyozottra sikerült. Az pedig külön öröm, hogy a hat történettel remekül lefedhető a célkorosztály esetleges evési mizériájának minden válfaja. Mert van itt kérem olyan nem evés, amit a kistestvér születése váltott ki, van itt ismeretlen étellel, vagy hogy mást ne mondjak, a zöldségekkel szembeni averzió, olvashatunk torokfájós evési problémákról, és arról, hogy miért nem lehet csak csokin élni, na és persze a kihagyhatatlan spenótügy is terítékre kerül. A koncepció mit sem változott a Lámpalány meséi óta. Rufusz Rafael ugyan már nem küzd alvási nehézségekkel, de az újonnan támadt evési problémáit is haladéktalanul orvosolni kell, mégpedig Bögreúr segítségével. A mese a mesében megoldás most is remekül működik. Rufusz Rafael nagyon is valós gondjai adnak keretet a rövidke problémamegoldó meséknek. A mesék hossza egyébként nem csak a célkorosztály befogadóképessége, és az esti mesélések felpörgetése miatt üdvös, hanem mert a csattanós történetek nem adnak teret a túlmagyarázásra. Azon egyrészt nincs is túl sok beszélni való, hogy miért kell rendesen enni, másrészt meg a sok magyarázkodás nem is szokott célravezető lenni. De amikor nekünk már remeg a kezünkben a kanál, akkor Finy Petra humorára még mindig számíthatunk. Az éles helyzetekben pedig érdemes bevetni azokat az asztalnál, hátha az idegeskedés helyett jobban használnak. Mielőtt még vacsora nélkül küldenénk ágyba a bajkeverőt, elővehetjük például a pápaszemet, a pipiszemet, majd a pupuszemet, hogy közösen megvizslassuk a gyanúsan ismeretlen ételt, hátha utána mégiscsak lecsúszik az, aminek le kell csúsznia. Gyöngyösi Adrienn letisztult, harmonikus színkompozíciójú képei foglalják keretbe a szöveget. Van, hogy elszabadult képfoszlányok tolakodnak be szemetgyönyörködtetően a betűk közé (mikor a fővő spenótfőzelék ezeríze lebben tova a fazékból a képregények szóbuborékaihoz hasonlóan), de van hogy a humor mentén dolgozódik egybe kép és szöveg (mikor Tátika hercegkisasszony készül bekapni egy tálnyi bevezető szöveget). A remek humor az apró részletekben is megjelenik (mint valami mókás folyamatábra, a harapásonként fogyó szalámiskenyér, vagy az ételtolmács díszes ruhája, ami jobban szemügyre véve, répaformákat rejt), de a szöveghez hasonlatosan a képek sem beszélik túl a lényeget.