Irgalmatlanul perzselt a nap, Samu talpát égette a forró homok. Ő is megszomjazott, de egy varázslattal könnyedén elmulasztotta a szomjúságát. Mégis úgy érezte, hogy nem bír sokáig így vánszorogni, sokkal egyszerűbb lenne odavarázsolni a sárkányt. Így is tett: szinte a föld alól ott termett előtte a limonádégyár. A kémény tetején egy hatalmas szárnyas sárkány pöffeszkedett, pofájából hosszú agyarak álltak ki. – Hé, te gyík! – rikkantotta Samu. – Mássz le onnan tüstént, és hordd el magad! Az állatok inni akarnak! – Igyanak homokot – felelte a kémény tetejéről a sárkány, és nevetett a saját idétlen viccén. – Na megállj csak, mindjárt te fogsz homokot inni – figyelmeztette Samu. A sárkány megvetően végigmérte, és fújt egy kis tüzet. – Te fenyegetsz engem, te kis bolha! – horkantotta. – Ki fia-borja vagy? Ahhoz túl kicsi, hogy lenyeljelek, ahhoz meg túl nagy, hogy a fogam likába dugjalak, de arra, hogy széttapossalak, éppen jó leszel!  – Madaras Samu vagyok a Pipitér utcából, 8-as ház, 41-es lakás – közölte büszkén Samu. Épp nemrég tanulta meg a címüket, és úgy gondolta, itt a megfelelő alkalom, hogy eldicsekedjen a tudományával. Ennyi elég is volt, hogy a sárkánynak inába szálljon a bátorsága. – Szóval az Orumetsa utcából? – kérdezte ijedten. – Madaras Samu? És középső csoportos vagy? – Dehogyis, nem vagyok én csecsemő! Már negyedik napja a nagycsoportba járok! A sárkányt erre olyan erős remegés fogta el, hogy lepottyant a kéményről. A limonádégyár munkásai az ablakokba gyűltek, és tapsoltak örömükben, amikor látták, hogy a szörnyeteg rémülten hever a földön. Tudták, hogy nincs már messze a szabadulás. – Ugye elengedsz? – kérdezte alázatosan a sárkány. – Nem sejtettem, hogy egy nagycsoportossal kell megküzdenem. Könyörülj rajtam, és hagyd meg az életem!