A könyvtár, ahová igyekezett, négy metrómegállónyira volt. Mikor belépett ez épületbe, elbizonytalanodott. Száz meg száz, ezer és ezer könyv sorakozott a polcokon. 'Vajon melyikben találom meg, hogy mi baja lehet Leperkének?  - nézett körül kétségbeesve.   A terem közepén egy asztalnál kedvesnek tűnő, szemüveges néni, a könyvtáros ült. - Jó reggelt kívánok! Segíthetek?- szólította meg a tanácstalanul álldogáló Wan-Want. - Jó reggelt! - válaszolt illedelmesen a sárkány, ahogyan tanították neki, majd odament az asztalhoz. Nem sok kedve volt beszélgetni, de ő is érezte, hogy ez most egyedül nem fog menni. 'Lesz, ami lesz, legfeljebb kinevet majd a dadogásom miatt, de Leperkének valami gyógymód kell, méghozzá gyorsan!' - gondolta. Összeszedte tehát a bátorságát, és megszólalt: - A b-b-b-barátom nem érzi jól magát. Ő egy l-l-l-lepke. - Ennyit bírt kimondani, majd mélyen elpirult. - Értem - mosolyodott el barátságosan a könyvtáros néni. - Szükséged van tehát valami könyvre a lepkebetegségekről. Gyere utánam, segítek' - Azzal elindult a sorok között, Wan-Wan pedig sietősen követte. (...) - Itt lesz, amit keresünk. Figyelj csak! Lepkebajok és pilleproblémák! Ez az! (...) - Köszönöm a segítséget! Akkor most azonnal indulnom kell! Viszontlátásra! - kiáltotta Wan-Wan, és már sietett is a metróhoz. (...)   Amikor kiszállt a metróból, csak akkor jutott eszébe, hogy a könyvtáros néni egyáltalán nem nevette ki a dadogása miatt...