A nagy zuhé - részletek
2017.05.14. 01:11
Írta: Janikovszky Éva, illusztrálta: Réber László. Móra Könyvkiadü, 2011., 40 oldal
Ketten várakoznak az autóbusz-megállóban: Bill Vasziljevics MacKonov, az űrhajós és feltaláló, valamint Fehér Szarvas Fia, aki nevével ellentétben kislány, mégpedig vérbeli indián. A haját befőttesgumival fogja ösze, és egy icipicit tud varázsolni. Amíg ott ácsorognak a buszra várva, elered az eső. És ők ketten a zuhogó esőben beszélgetni kezdenek. Egy találmányról, ami olyan, mint az esernyő, de oldala is van meg alja is, és ki lehet nézni belőle, meg be is lehet menni. Hát nem eredeti?
Bill Danilovics MacKonov startra készen állt. Vagyis ült. De ez teljesen mindegy, mert állva is lehet ülni, a lényeg az, hogy elkezdődött a visszafelé számlálás.
– Te mit csinálsz? – kérdezte ekkor egy hang, amolyan mindenbe belebeszélős, még, mielőtt Bill Danilovics MacKonov kimondhatta volna a zérót, hogy aztán megnyomva az indítógombot, lángcsóvát lövellve a magasba emelkedjék. A startnak lőttek. El kell halasztani. Nem csoda, ha Bill Danilovics MacKonov dühbe gurult.
– Hagyj békén – mondta –, semmi közöd hozzá!
|
Keményen beszélt, és elhatározta, hogy feléje sem néz a belebeszélősnek.
A belebeszélős azonban másképp határozhatott, mert megkerülte a távolsági buszmegálló jelzőoszlopát, és egyenesen Bill Danilovics MacKonov arcába bámult.
– Amúgy egész normálisnak látszol – állapította meg, és hátradobta varkocsait a nyomaték kedvéért. A varkocsok végét piros befőttesgumi fogta össze, az egyik most szétpattant, és leesett a földre. Így aztán a jobb oldali varkocs szétbomlott, a bal oldalin meg szépen piroslott a gumi, mint a házilag eltett befőttesüvegeken.
Bill Danilovics MacKonov kis híján elnevette magát. Pedig korántsem volt nevetős kedvében.
– Csak úgy hülyéskedtél magadban a számolással? – érdeklődött a félig királylány, félig-befőttesüveg. – Hogy tudsz-e visszafele?
Bill Danilovics MacKonov szeretett volna elsápadni ennyi pimaszság hallatán. De nem tudta, hogyan kell. A felháborodás azonban megoldotta nyelvét.
– Tudd meg, hogy én űrhajós vagyok, és most miattad kellett elhalasztanom a startot. A Marsra készültem – tette hozzá, és szemrehányóan nézett fel az égre, ahol most első kozmikus sebességgel száguldhatna.
– Mondd már – legyintett a félig-királylány, félig-befőttesüveg. – Az a Mars nem szalad el, csak a busz el ne menjen, mert néha korábban jön, néha meg félórát késik.
– Azért most már te is kitalálhatnál valamit – jegyezte meg Bill Vasziljevics MacKonov rosszkedvűen. Hirtelen fáradtnak érezte magát. Biztosan a sok feltalálástól, ami mégiscsak megerőltető.
– Meleget varázsolok az esernyőbe, jó? – készségeskedett Fehér Szarvas Fia. Főzök neked teát! Vagy szívesebben inna Mack, az űrhajós mézsert, egy kis parázson sült édesgyökérrel?
A királylányhajú nagy buzgalmában jobbra-balra hajlongott, és a nedves ernyő mindannyiszor Bill Vasziljevics MacKonov haját súrolta.
– Mire hazaér, Mack, az űrhajós, kész lesz a tea…
– Úgy, szóval én most nem vagyok itt? – kérdezte döbbenten Bill Vasziljevics MacKonov, és ingerülten elhúzta fejét a nedves ernyő alól. – Hát hol vagyok?
– Persze hogy nem vagy itt – nézett rá sugárzó arccal a királylányhajú. – Hiszen ha itt lennél, akkor nem tudnálak hazavárni, és nem tudnálak meglepni se teával, se mézserrel. Szereted a parázson sült édesgyökeret? Vagy inkább fokhagymás pirítóst csináljak? - S közben folyton táncolt az ernyő a kezében. – Ha itt lennél, akkor nem tudnálak téged hazavárni ebbe a szép, barátságos, száraz és világos ernyőbe, amit te találtál fel!
|
|