"(Mazsola) meg is szólalt:  - Egérke mondta, hogy ő balettre ját.  Manócska nem felelt, mert éppen nagyot taszított a kövön, és kifogyott a lélegzete. Mazsola tovább fűzte a szót.  - Barázdabillegető nénihez jár Egérke.  Szegény Manócska még mindig csak szuszogott.  - Barázdabillegető néni azt mondja, nekem is jót tenne, ha balettre járnék – folytatta Mazsola. Erre már megszólalt Manócska:  - Barázdabillegető néni helyében én is ezt mondanám, hogy minél több tanítványom legyen. Na gyere, taszigáljuk odébb!  Miután a kő megint gördült egyet, Mazsola azt mondta:  - Egérke már tud s sss spiccelni.  - Könnyű neki – szólt Manócska nagyot fújva – ő olyan kis vékonyka, aprócska   - Ha baletteznék, én is lefogynék – jegyezte meg Mazsola. Manócska elnevette magát:  - Miért akarsz lefogyni? Tudod, milyen szívet szomorító látvány egy girhes malac?"     (...) - Jé, Manócska, honnan tudtad, hogy jövök?  - A cuppogásból - magyarázta Manócska. - Hallottam, hogy ahány tócsa volt az úton, abba mind beleléptél.  - Hóvirágot szedtünk Fülöpkével - sietett Mazsola másra terelni a szót. - Fülöpke mondta, hogy a hóvirág a tavasz hírnöke.  - No és hol a tavasz korai hírnöke? - nézett körül Manócska kérdőn.  - Megettem - mondta Mazsola. Manócskának torkán akadt a szó."