Tartalom   Hogyan lett szilás a Cet? (Elekes Dóra fordítása) Hogyan lett púpos a Teve? (Elekes Dóra fordítása) Hogyan lett ráncos az Orrszarvú? (Elekes Dóra fordítása) Hogyan lett foltos a Párduc? (Greskovits Endre fordítása) Az Elefántborjú (Elekes Dóra fordítása) Az Előkenguru éneke (Elekes Dóra fordítása) Hogyan lett a Tatu? (Greskovits Endre fordítása) Hogyan írták le az első betűt? (Greskovits Endre fordítása) Hogyan lett az ábécé? (Greskovits Endre fordítása) A Rák, aki a tengerrel játszott (Greskovits Endre fordítása) A Macska, aki a maga útját járta (Elekes Dóra fordítása) A Pillangó, aki toppantott (Elekes Dóra fordítása)   Tamás Zsuzsa Az „evolúciós magánmitológia” több darabját már ismerjük, ám egyes mesékkel, versekkel és a szerző fametszeteivel most találkozhatunk először. Sokakkal ellentétben számomra az alapvető Kipling-élmény nem A dzsungel könyvéhez (s nem is annak valamely átírásához, színpadi feldolgozásához) fűződik, hanem Az elefántkölyök című kötethez, az abban foglalt mesékhez. A Jékely Zoltán és Szász Imre fordította mesék 1963-ban jelentek meg először ezen a címen. Nem csupán 47 év telt el azóta, de 2006-ban letelt az a hetven év is, amelyet ki kellett várnia a magyar kiadóknak, hogy jogdíj nélkül közölhessenek Kipling-szövegeket. Többek közt ez magyarázza a Nobel-díjas író hazai (újra- vagy inkább) felfedezését: sorra jelennek meg felnőtteknek szóló művei, híres meséi pedig új fordításban láttak most napvilágot a Sziget kiadónál. Az elefántkölyökkel kapcsolatban alapvető emlékem a rákérdezés izgalma. Kipling fantáziája lenyűgözött, nem is feltétlenül a válaszaival, hanem önmagában a kérdéseivel. Tényleg, vajon hogyan is lett púpos a teve, s miért olyan hosszú az elefánt ormánya? Szívesen tettem fel magam is hasonló kérdéseket, és a mindenre választ adó evolúció önmagában is lebilincselő mesének hatott. De visszatérve Kiplinghez: természetesen a válaszai is mély nyomot hagytak bennem. Nem feledtem, hogy szegény elefántkölyök milyen csúnyán pórul járt az álnok krokodillal; az orrszarvúról pedig mindig anyukám intelme jutott eszembe, hogy ne morzsázzunk az ágyban, mert szúrni fog – s mivel az intelem ellenére aludtam már szúrós ágyban, át tudtam érezni az orrszarvú helyzetét. Minden meseiségen túl jó volt hinni ezekben a történetekben, sajátos okadó mítoszokként elfogadni őket. Ez a kérdezz-felelek hangulat megmaradt Kiplingből, de egyáltalán nem emlékeztem a szövegek (ön)iróniájára. Erről azonban nem csupán én tehetek: összehasonlítva az új fordításokkal, kitűnik, hogy Jékely és Szász – nyilván más szakmai és világnézeti eszményeknek megfelelve – némiképp finomítottak a szövegeken, míg Elekes Dóra és Greskovits Endre érezhető örömmel tolmácsolják a narrátor szinte kortárs gesztusait, amelyekkel önmagát és a mesébe burkolt, kötelezőnek vélt nevelést is kifigurázza. Sőt olykor magát a mesemondást is: „Édes gyermekem, itt a vége a ma esti mese első felének.” Pedig a mesemondásnak komolyabb a tétje Kiplingnél, mint gondolnánk: a mesék halott kislányának szólnak. A Hogyan lett az ábécé? című mese után olvasható „Taffi törzse rég kihalt” kezdetű vers az apa fájdalmáról szól: „A holt időknek távolán, / Hogy hangja hozzá el sem ér, / Egy árnyalak jő: Tegumai, / Ki lánya nélkül mit sem ér”. A versek közlése feltétlenül újdonsága a kötetnek (Elekes Dóra fordításai), miképpen az eredeti illusztrációk és a hozzájuk tartozó magyarázó szövegek is. A magyarázatok humora páratlan, s Kipling fametszetei is egyedi hangulatot teremtenek. (Jékelyék és a maiak fordítási elvei mellett a különböző illusztrációk is megérnének egy alaposabb szemlét. Például Szántó Piroska jaguárja a Hogyan lett a sünteknős? című önálló kiadványban egy kedves kis kölyök; ugyanez a mese Az armadilló keletkezése címmel szerepel Az elefántkölyök kötetben, hozzá Krenner István karikatúraszerű rajzokat készített; a legfrissebb, Hogyan lett a Tatu? című változatot pedig fametszetekkel, a viktoriánus kor népszerű technikájával illusztrálta a szerző – különös kölcsönhatások ezek!) Az iniciálék nem a legsikerültebbek, a meseolvasást meg-megakasztják a beékelt nézni- és olvasnivalók, s vissza kell lapozni, maga a történet hol is szakadt meg; a könyvtárgy pedig olyan nagy, hogy nemhogy egy gyerek, de egy álmos szülő kezéből is kifordulhat. Ennél több kritika azonban nehezen illethetné ezt a végre teljes Kipling-kötetet. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne elmerülni az oly régen játszódó történetekben, „hogy az már réges-rég”. Forrás: meseutca.hu