Igen ám, de hol lakhat ez a valami, aminek még a formáját és a természetét sem lehet igazán meghatározni. Amikor egy templomtoronyba megismerkedik egy órásmesterrel számos fontos és értékes tudnivalóval gyarapodik, ám amikor kalandos útjáról hazatér, még abban a kivételes örömben is része lesz, hogy szülei végre meghallgatják a történetet, amelyet elmesél.   A belga születésű illusztrátor megejtően szép képei keltik életre a szülőket is meggondolkodtató, szép történetet.   Verselő blog   Kinga óvodáskorú kislány. És mint ilyen, kérdez, de a kérdéseire idő hiányában nem kap választ. Sőt, idő hiányában nem is játszanak vele. Így hát leginkább az foglalkoztatja: mi az az idő? Helyesebben (már a kérdésfelvetés is jó): hol lakhat az idő? Hogyan lehet lerajzolni? Szól-e róla valamilyen mese? Két fogódzó: az édesanya elejtett megjegyzése szerint az idő egy szörnyeteg, Kinga bátyja pedig megsúgja: az idő az órában lakik. Egy szörnyeteg? Egy órában? Hol máshol férne el egy szörnyeteg, mit a főtéren álló hatalmas toronyórában - és Kinga bátran nekiindul. Nekiindul, és belép a mesébe, a saját meséjébe. Ő legalábbis ragaszkodik ehhez a változathoz, és az óra öreg őre is ebben a stílusban válaszolja meg a kislány kérdéseit: egyszerű, világos, mesélős szavakkal. Na és ahogy egy igazi mesében illik, itt is történik csoda. Amolyan formás, rendes, igazi csoda. A befejezés pedig, ahol a szülők összenéznek, és megteszik, amit a kislányuk eddig hiába kért: rá és csakis rá figyelnek, a gyerekek számára megnyugtató lezárás, számunkra szelíd figyelmeztetés. Varázslatos téli történet ez, az illusztrációkat jegyző belga Marie-José Sacré remekül adja vissza az író szülővárosának hangulatát, és aki járt már ott, bizonnyal ismeri a régi csillagászati órát, amely Kinga kalandjának ihletője lehetett. De ha nem is, a képek hangulata magával ragadó, békés, elgondolkodtató, mint a történet maga. Elgondolkodtat gyereket és felnőttet egyaránt. VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>