Hogy mire is gondolok?   Attila soha nem titkolta, sőt, büszkén vállalja, hogy nem meséket akar írni, hanem detektívtörténeteket, melyeknek főhősei teljesen átlagos, nyolc év körüli gyerekek, akiknek talán egy kicsivel élénkebb a fantáziája az átlagnál, ám ez nem szuperhősös, királylány-megmentős, kiválasztottas formában jelenik meg, ők ugyanis nyomozni, pontosabban rejtélyeket megoldani szeretnek. És nem, nem keverednek megmagyarázhatatlan eredetű, különleges kalandokba, csak olyasmikbe, mint bárki ennyi idősen, ráadásul nem egyedül próbálnak boldogulni, hanem csapatban, ami igenis olyan értéket képvisel manapság, amire érdemes odafigyelni. „… ha valaki ellopja tőlünk az örömszerzés lehetőségét, az magát a karácsonyt lopja el!” Howard, Gil és Nita egy csapat, ők a CWTT (Crown Wood Titkos Társasága), akik bár nem járnak egy osztályba, mégis remek barátok, mert van valami, ami összetartja őket, még akkor is, ha ezúttal nem teljes az összhang közöttük. Sőt, Nita érzi, hogy valami nem olyan, mint korábban, sőt, a kialakult helyzet és a srácok furasága éket is ver talán egy kicsit közéjük, de nem véletlenül van karácsony, nem véletlenül barátok, ilyenkor valahogy minden más, és ezzel idővel mindenki szembesül, még azok is, akik olyan megátalkodottan állnak ehhez a csodás ünnephez, mint én. De nem rólam szól ez az egész, hanem Holden Rose (Kovács Attila) könyvéről és annak mondanivalójáról, ami igenis fontos, mégpedig elsősorban az évnek ebben a szakában, bár szerintem a három lurkó története az év többi napján is kellemes perceket tud szerezni kicsiknek és nagyoknak egyaránt.   Már csak azért is, mert szerintem Attila remekül megtalálja a hangot a „kicsikkel”, ugyanazt a szlenget használja, amit feltételezhetően ők is, és ettől az egész nagyon emberközeli, olyan, mintha a szomszéd srác mesélné el az élményeit. Amit igenis tudni kell a helyén, vagyis a választott célcsoport nézőpontjából kezelni, ami számomra ugyan nem könnyű (lásd az első bekezdést), de készséggel elfogadom, hogy nekik éppen erre és így van szükségük, és ez számukra igenis remek kikapcsolódást és szórakozást jelent, amit aztán egymás között meg tudnak beszélni, és ezzel talán máris messzebbre jutottunk, mint bárki gondolta volna…   Galgóczi Móni Forrás: ekultura.hu