Azt gondoltam, hogy a következő kihajtónál biztosan leszáll, de úgy tűnt, más tervei vannak. Kinyílt a helikopter oldalajtaja, és kigördült rajta egy kötélhágcsó. Az utolsó létrafok Putti tetején kopogott, Szilvána pedig intett, hogy másszak fel... – Hogy én? Kapaszkodjak át arra a veszetten imbolygó kötélhágcsóra a szélvészként száguldó pizzás furgonból? Hát, szerintem, ez az a helyzet, amire azt mondják: gatyába száll a lélek. Nem tagadom, a gondolatra meghűlt a vér az ereimben, és inamba szállt a bátorságom, de akkor eszembe jutott Trixi és Maxi. Tudtam, hogy nincs más választásom, meg kell tennem értük! – Egy életem, egy halálom – mondtam Fürgének. Vagy inkább csak nyögtem gyámoltalanul, és sürgősen kipakoltam mindent a zsebeimből. Lupét, pendrájvot, svájci bicskát, kulcscsomót, pénztárcát, no meg Víszi Mikulásigazolványát is. Csak a nemzetközi detektívigazolványomat tartottam magamnál, a többit Fürgére bíztam:  – Vidd ezeket haza, kérlek! Bármi történjen is, legalább ennyi maradjon utánam a földi létből... A menetszél majdnem kitépte a kezemből a kis furgon ajtaját, amikor kinyitottam. Fél kézzel elkaptam a hágcsót, és elrúgtam magam. Úgy lengett velem, mint egy kakukkos óra ingája. Összeszorított foggal és behunyt szemmel kapaszkodtam egyre feljebb, és minden újabb létrafoknál az életemért fohászkodtam. Közben valaki erős marokkal húzta fölfelé a kötélhágcsót, így hamarabb értem fel, mint gondoltam. És nem is akárki segített! Juli Puli barátja, Krisz! Nagyon megörültem, hogy ő is itt van, mert egy ilyen üldözésnél bizony elkél a segítség, ő meg ugyebár a harcművészetekben is jártas. Mikor végre beevickéltem a helikopterbe, hátrapillantottam a mélybe. Láttam, hogy Fürge az első lehajtónál visszafordul Puttival, engem viszont szörnyű tériszony fogott el. Kóvályogva imbolyogtam, és forgott velem a világ. Szerencsére Krisz behúzta mögöttem az ajtót, Szilvána pedig egy sisakot nyújtott felém. – Üdv a fedélzeten, Bugac úr! Köszönjük a sok hasznos információt a szaloncukor-mizériáról! – A pumiikrek és a titkárnőm érdeme – hárítottam el szerényen a dicséretet. – Ugye meg tudjuk menteni a gyerekeket? – kérdeztem reménykedve. – Ha bekötötte a biztonsági övet, kérem vegye fel ezt, mert most titkos manőver következik, amit sajnos nem láthatnak – mondta Szilvána, és egy sötét alvómaszkot adott a kezembe.     Engedelmesen felvettem a maszkot. Teljesen eltakarta a szememet. – Olyan gyorsak leszünk, hogy a gyerekekkel majdnem egyszerre fogunk megérkezni Franciaországba! – Franciaországba? – csodálkoztam. – Igen. A nemzetközi hírszerzésünk lekövette a kapott információt, és a nyomok Párizsba vezetnek. Egy régi mutatványos sátor rejti Sir Meb Unda bandájának titkos raktárát. És most mindenki kapaszkodjon! Nem tudom, mi történt, csak éreztem, hogy az ülésbe présel egy láthatatlan erő. Talán egy rakétát kapcsolt be Szilvána, mert fantasztikus iramban gyorsult velünk a gép. Tán egy óra telt el, vagy legfeljebb kettő, és már ott is voltunk.   vissza a kezdő olvasókhoz