A szereplők még mindig a régiek, jó szándékúak, és annyira átlagosak, amennyire csak lehetnek, mégis minden részben fejlődnek, és egyre szerethetőbbek lesznek. Ám nem csak ennyiben áll a sikerük titka. Holden Rose-nak ugyanis megvan az a képessége, amivel sajnos, manapság még a gyerekkönyvek írói se nagyon dicsekedhetnek: pontosan tudja, milyen egy gyerek. Egészen egyszerűen imádom azt, ahogyan karaktert ábrázol, mert annyira érző, lélegző és szerethető jellemeket hív életre, akikről öröm olvasni. És ami a legszebb, ezek a szereplők minden egyes résszel egy kicsit többek lesznek, nem stagnálnak, nem merevednek bele egy életkorba és élethelyzetbe, hanem szüntelenül fejlődnek. Ez ebben a részben különösképpen is nyomon követhető. Ugyanis – legalábbis én így éreztem –, Howard kezd felnőni. Tudom, tudom, egy nyolc és fél éves gyerek még nagyon kicsi, de itt már kezd olyan dolgokra is rájönni, ami bizony elindítja őt a nagyfiúvá válás útján. Egyre többet ért meg a világból, és talán, de tényleg csak talán, kezdi észrevenni a lányokat is, ami irtó édes ebben a korban.
De nem csak emiatt éreztem úgy, hogy a kisfiú nagyot lépett előre, hanem azért is, mert egyre komolyabb témák merülnek fel az életében. Így ezúttal a szellemekről, és a tőlük való félelemről tudhatunk meg többet Howardon keresztül, illetve az anyukájának köszönhetően szó esik a pozitív gondolkodásról is. És ez az a plusz, ami, ha lehet, még inkább kiemeli ezt a sorozatot a többi közül! Az üzenet, ami észrevétlenül lopózik be az olvasó életébe, és nem csak egy hangzatos eszme marad, hanem a megvalósítására példát is szolgáltat Howard.
Emellett a társas kapcsolatok terén is nagyot lépnek előre a kis nyomozók, és nem csak azért mondom ezt, mert van elég bátorságuk hetedikesekkel szövetkezni, hanem mert egyre jobban megismerik egymást kis körben is, sőt, sikerül egy kicsit össze is kapniuk, és ezt nagyon jó volt olvasni. No, nem azért, mert szeretem, ha két szereplő hajba kap, hanem mert így még hitelesebbé váltak számomra. Nem is beszélve arról, hogy ez a kis vita rengeteg vicces gondolatot eredményezett Howard részéről. Bizony, hiába nyolc és fél éves a kissrác, olyan felfedezéseket tesz a női lélekkel kapcsolatban, amiből sok férfi is profitálhatna. Jó volt ezeket a gondolatokat egy gyerek megfogalmazásában olvasni. Nőként pedig különösen is értékeltem ezt, persze amellett, hogy szakadtam a nevetéstől.
|
Nagyításhoz kattints a képre! |
A nyomozás egyébként nagyon szövevényes, de még azon a határon belül marad, ami az olvasónak nem túl sok. Régi igazság, hogy a felnőttek sokszor olyat is kifecsegnek gyerekek előtt, amit egy felnőtt előtt soha. Ez pedig nagy előnye a három kis lurkónak. Ennek kapcsán el is gondolkodtam azon, vajon meddig maradhat ez így? Tudom, talán butaság, mivel ez "csak egy gyerekkönyv", és nem kellene ennyire komolyan vennem, de óhatatlanul is felmerült bennem a kérdés, az életben vajon meddig vihetné ezt a vonalat egy gyerek? Kiskamasz koráig biztosan, utána már a maga kritikus életszemléletével nem valószínű, hogy bizalmat gerjeszthetne bárkiben is, hacsak nem egy Disney sorozathősről beszélünk. De persze ez csak vicc, Isten ments, hogy Howard története ebbe az irányba menjen el!
Visszatérve a történethez, kaptunk pár új karaktert a hetedikesek sorából. A srácok halál laza fazonok, akikkel, akárcsak Howard, néha én magam sem tudtam, hányadán állok, ennek ellenére mindenképpen színesítették a történetet. Emellett kíváncsi vagyok, vajon Nita testvére, Sarah felbukkan-e még a következő részekben? Annyira édes volt Howard, valahányszor a közelében volt a nagylány!
Nagyon élveztem azokat a részeket is, amikor Nita a nővéreiről mesélt, mivel nekem csak egy bátyám van, fogalmam sincs arról, milyen lehet két idősebb lány árnyékában élni, de nagyon jókat nevettem rajta. Bár a szituáció kétségkívül ismerős volt, engem is sokszor zárt be a bátyám a szobájába azzal, hogy csak akkor jöhetek ki, ha kitakarítottam nála. Persze szerinte az ő érdeme, hogy megtanultam takarítani, és valójában hálával tartozom neki ezért
konyvextrak.blogspot
|