Ahhoz azonban, hogy a közös élet rendbe folyjék, el kell fogadniuk bizonyos szabályokat, törvényeket. Például nem parkolhatnak az út közepén, adót kell fizetniük, fel kell öltözniük, ha kimennek az utcára, a szemetet nagy zöld kukába kell gyűjteniük, és a járda szélére kell tenniük, nem vághatják ki a fákat az utcában, ha be akarnak gyújtani a kandallóba, engedélyt kell kérniük, ha bővíteni akarják a házukat… De hát honnan jönnek ezek a szabályok? Kezdetben a szabályok gyakran egy főnöktől eredtek. Amit ő elhatározott, törvénnyé vált, és ezt mindenkinek tisztelnie kellett. […] De még ennél is többről van szó: a főnöknek ezentúl felhatalmazást kell kérnie, hogy főnök lehessen. A miniszterelnök nem azért főnöke az országnak, mert ő az első az osztályban, mert ő a legerősebb, a legokosabb, a legnagyobb, a legszebb, a legkedvesebb vagy a leggazdagabb… Mindennek semmi szerepe sincs. Csakis azért főnök, mert az ország lakosai felhatalmazták, hogy főnök legyen: megválasztották. Ha nem jól végzi a munkáját, nem szavazzák meg újra. Ha jól végzi a munkáját, ha teljesíti, amit megígért, ha megfelelően foglalkozik az országgal, ha a nép elégedett vele, akkor újra megszavazzák. Ez azt bizonyítja, hogy a lakosok döntenek; hogy ők az igazi főnökök. A legnagyobb főnöknek is van főnöke: mindenki más, aki nem főnök. Az igazi főnök: a többiek. Ezt az egész rendszert, amelyet emberek azért találtak ki, hogy harmonikusabban élhessenek együtt, úgy hívják: demokrácia.