Írta: Richard Adams Fordította: Székely Kata Illusztrálta: Aldo Galli Kiadó: Partvonal, 2012 Oldalszám: 416   Vakarcs a legapróbb az egész nyúltanyán, de titokzatos képesség szorult beléje: tévedhetetlenül megérzi a jövőt. Íme, most is rátör a látnokok emésztő nyugtalansága, tudja, hogy a tanyát végveszély fenyegeti. De ki hallgat a prófétára a maga hazájában? Mindössze tucatnyi társa kerekedik föl vele együtt a nyúltermészettel igazán ellenkező vándorútra, hogy száz veszéllyel dacolva új lakóhelyet találjanak. Amikor itt már biztonságban érezhetnék magukat, csak akkor törnek rájuk a még nagyobb veszedelmek, akkor várnak rájuk a még nyaktörőbb kalandok. Aki Gesztenye, Vakarcs, Bósás és a többi hős tapsifüles történetét végigizgulta, kétszer is meggondolja majd, hogy nyúlszívűnek nevezze a gyáva embert.

 

Az eredetileg 1972-ben megjelent fordulatos regény főszereplői nyulak, akik új otthon alapítására vállalkoznak. A szerző aprólékosan kidolgozott világot épített fel a tapsifüleseknek, akiknek saját nyelvük, törvényeik, mitológiájuk van. A legapróbb nyúl, Vakarcs látnoki képességekkel bír, megérzi, hogy a nyúltanyát óriási veszély fenyegeti, ám a főnyúl, Threarah hallani sem akar erről. A nyulak egy kisebb csoportja azonban Gesztenye vezetésével útra kel, hogy máshol telepedjenek le. Kalandos útjuk során eljutnak egy csapdákkal teli tanyára, és ezért egyikük majdnem az életével fizet. Majd onnan továbbállva, újabb veszélyekkel dacolva eljutnak a Watership-fennsíkra, ahol találkoznak néhány régi társukkal. Magyal kapitányék szomorú beszámolójából értesülnek arról, hogy a katasztrófa, amelyet Vakarcs megjósolt, valóban bekövetkezett, és alig élte túl valaki. Ezután együtt folytatják utazásukat, melynek során meg kell küzdeniük a kegyetlen Nadálytő generálissal is…   Richard Adams világsikert aratott - negyven nyelven, több mint tízmillió példányban megjelent - állatregénye úgy teszi a történetet emberközelivé, és úgy bont ki fontos emberi tulajdonságokat, hogy közben apró hősei hiteles állatok maradnak, nálunk is meghittebb értői és érzői a természetnek. És ha a szerző emberi szót ad a szájukba, csak arra figyelmeztet minket, hogy minden élő a testvérünk, ám egyedül mi, emberek menthetjük meg a végpusztulástól a természetet.