A történet szerint Fenyérháton a szín a legnagyobb érték, de Dámamezey Alíz Alexandra mégis pigmentáció nélkül születik, ezért kirekesztettnek érzi magát és titkolja a csodás képességét is, így egy magába zárkózó, mérges karakternek tűnhet az elején. A kirekesztettség érzését fokozza, hogy az egyetlen személy, Apa, akit nagyon szeretett eltűnt, az Anyjával és testvéreivel pedig nincs jó kapcsolata, sőt a Tálentumon sem arat kimagasló sikert. Ekkor tűnik fel Zsombérki Olivér, aki a segítségét kéri és felajánlja számára azt, amire a legjobban vágyik. Innen indul a két gyermek kalandja Illaberekben, a mágikus világban.    Tahereh Mafi egy igazi varázsló, a szavak varázslója. A gyönyörűen megírt színek és tájak már rögtön az olvasás elején magukkal ragadtak és onnantól nem volt kiút Illaberek száz eldugott falujából. A faluk mind-mind eltérőek voltak varázslat és leírás szempontjából is, csak győzze az olvasó kapkodni a fejét, hogy éppen milyen mágiával, vagy furcsa lakókkal találja szembe magát oldalról oldalra. Alíz valósággal felrobbantotta a képzeletemet, annak ellenére, hogy nem rendelkezett színekkel és a regény elején egy kicsi mérges lánykának tűnt, mégis a regény legszínesebb egyénisége rajzolódott ki előttem. Egy pompás hősnőt kaptunk, aki sötét kalandokat él meg. Alíz a legszívósabb, legbátrabb és egyben legfurcsább 12 éves, akivel eddig olvasmányban találkoztam. Néha azt éreztem, hogy picit gyermeteg a karakter, de erre jött rögtön valami olyan váratlan fordulat, ami minderre rácáfolt és tovább tudta lendíteni a történetet és a karaktert is fejlődőképessé varázsolta.   Zsombérki Olivérrel kapcsolatban úgy éreztem, hogy Alízt karakterét hivatott a regény folyamán jobbá tenni és felemelni. Annak ellenére, hogy egy érdekes karakter mégis azt éreztem, hogy Alíz mellett néha háttérbe szorult. Eleinte nem is igazán tudtam emiatt megkedvelni, de a regény közepénél jött az az érzés, hogy ők ketten remek csapatot alkotnak és jól kiegészítik egymást.    Olivér és Alíz között remekül működtek a párbeszédek is, melyet egy nagyon egyedi narráció szakított meg időnként. Teljesen működőképes volt a narráció és a párbeszédek váltakozása, a regény célközönsége, azaz a fiatal korosztály számára így követhetővé és egyúttal magyarázóvá is tette a regényt, szerettem ezt a történetvezetést.    A magyar fordításban nagyon eredetire sikerültek a nevek, ezt külön szerettem, annyira élettel telivé varázsolták a szereplőket és a leírásokat is. Ilyenkor érzem azt, hogy mennyire ízes és kifejező a magyar nyelv.   Forrás: Könyvlelő