– Neve? – M. Kácsor Zoltán. – M? Mi az az M? – Már számtalanszor elmondtam önnek, kedves sárkány úr, nem lehetne most az egyszer kihagyni ezt a kérdést? – Nem – jön a héthangú kurta felelet. Nagyot sóhajtok. – Az M azt jelenti, hogy mese. – Helyes, helyes – dörmögik a fejek az orruk alatt. – Születési helye és ideje? – Ezerkilencszázhetvennyolc, Budapest – hadarom. De nem tudom megállni, hogy vissza ne kérdezzek: – Minek ez maguknak? Mond egyáltalán valamit önnek ez a két adat? – Pontosan ezerkilencszázhetvennyolc feje volt a dédapámnak – morogják a fejek –, úgyhogy érezze magát megtisztelve. Budapest pedig az egyik kedvenc szórakozóhelyem. Lakhelye? – Győrzámoly. – Szóval ott molyol… És házisárkánya van? – Van – felelem. – De ismét felvilágosítom, kedves sárkány úr, hogy nálunk drágámnak vagy kedvesemnek hívják őket. A sárkányt azonban a részletek már nem érdeklik. – Ne húzza a drága időm! – ripakodik rám, és a mögöttem kígyózó sorra mutat. – Nem látja, mennyi író vár még bebocsátásra? Örüljön, hogy sorra került! – Örülök is – válaszolom csendesen. A sárkánynak ekkor ellágyul a hangja: – Aztán gyerek van-e? – Kettő is. Egy fiú meg egy lány. – Helyes! – süvölti. – Ez nem feltétel, de előny. – Nem is tudja, mekkora – felelem. – Iskolai végzettsége? – ELTE bölcsészkar, magyar szak. – Áh, ismerem… – dörmögi rejtélyesen, és egyik fejének ábrázatáról sem tudom eldönteni, hogy mit gondol. – Kedvenc meséje? – Jaj, kedves sárkány úr, muszáj ezt? Sokáig itt kellene maradnunk, ha felsorolnám őket. – Ez jó válasz! – Örömmel veszem észre, hogy a sárkány végre vigyorog. – Akkor csak annak a címét mondja, amit most olvas. – Áh, az könnyű – felelem. – A végtelen történet. A hétfejű ekkor hétszeresen biccent. – Bemehet – mondja, és csibész mosolyával először árulja el, hogy egy kicsit talán még kedvel is. Forrás: mkacsorzoltan.hu/