Hintafa blog   Az előző kötet hosszabb meséihez után újra visszatértek a Fantasztikkus jóéjtmesékből ismert rövidebb anzixok. A 77 meséből Mosertől megszokott békés, meghitt világa köszönt vissza. Ebben a világban gyakran a legkisebbek a legnagyobb hősök, a legnagyobbak pedig távolról sem olyan félelmetesek, ahogy az gondolnánk. Ezért tud a barátságos bagoly csodálatos meséképeket eregetni a pipájából és Rüdigert a bátor kisbékát sem tartja vissza saját mérete, ha  az álmai megvalósításáról van szó. Újra átéltük a moseri mesék minden sajátosságát: a szeretetteljes, megnyugtató légkört, amiért úgy szeretem az írásait.  Jó olvasni a történeteit, amik békés hangulatukkal ellensúlyozzák a napközben körülvevő zajt.   Látom a fiúkon is, hogy az óvodai, iskolai zsibongásból vágynak visszahúzódni egy olyan szegletbe, ahol nyugalom van. Apró, megnyugtatóan végződő kalandok, egymásról gondoskodó, odafigyelő szereplőkkel, akik hol bejárják a világot, hol csak elvackolódnak télre egy kényelmes föld alatti odúban. Itt az ártatlan, huncut viccek jól megférnek a másik odaadó segítésevel, támogatásával a másság elfogadásával. Tűnjön bármely elcsépeltnek az üzenet, a szerző most is olyan jól kormányozza mesevilágát, hogy történetei egyformán szólnak izgalmas kalandokról, merész vállakozásokról élet- és lélekmentésekről.   Moser, aki betegsége miatt évek hosszú során át helyhez kötött életet élt, beutaztatja olvasóival az egész világot. Egy-egy keresetlen félmondattal emlékeztetve arra, hogy néha jó ráérősen, a dolgok szépségéért csinálni valamit. Apró történetei szinte követelik, hogy továbbálmodjuk őket. A sűrűn illusztrált történetek pedig nagyon is alkalmasak erre, hiszen sokszor meglepő megoldásokkal áll elő. Eső ellen esőmuzsikaház, fáradtságra, kimerültségre viszont a legjobb a légkúra egy helikopterkastélyban, megnyugvásra pedig Erwin Moser. Bis dann kedves mesélőnk!