Tegnap a kezembe vettem a 7 nap című regényt, és pár óra alatt el is olvastam. Tetszett. Elgondolkodtató az alapszituációja, ami viszont – sajnos – bárkivel bárhol ma is megtörténhet. A könyv fő témája ugyanis az iskolai zaklatások, de fontos szerepet kapnak a karakterek háttértörténetei is. Megismerkedhettünk a családon belüli erőszakkal, a szegénységgel,és a borzalmas és érzéketlen szülők viselkedésével. Megmutatta azt is,hogy egy hét alatt mekkora fordulatot vehet az életünk. Mikor elkezdtem, rögtön megragadott valami. Már az első oldalon éreztem, hogy ez a könyv nem az a könnyed, nyári olvasmány. Ettől függetlenül valami végig fogva tartotta a figyelmemet és invitált arra, hogy még tovább haladjak benne, míg egyszer csak azt nem vettem észre, hogy vége van. Nem a „letehetetlen” regények közé tartozik, de izgalmas, érdekes és magával ragadó volt. Váltott szemszögből ismerhettük meg az eseményeket. Rengeteg szituációt elfogadhatatlannak ítéltem volna, és egyszerűen csak rámondom Kezre, hogy gonosz lány, hogyha nem ismerem meg az ő érzéseit és gondolatait is. Emiatt azonban sokszor ugyanazokat a helyzeteket,párbeszédeket, szinte pontosan ugyanúgy olvashattuk, bár az írónő tényleg megpróbálta valamelyest változatossá tenni. A könyv hangulata elmondhatatlanul nyomasztó volt. A zaklatások rondák és alávalóak voltak, néhány szülő viselkedése szégyellnivaló, és pár életkép szívtépő. Igazából az egész könyv árasztotta magából a negatívumokat, mert egyszerre több dolgot is megemlített abból, hogy egyes tiniknek milyen problémákkal kell szembenézniük. Pl.: „rossz emberrel barátkozok”, „nem megfelelően nézek ki”, „borzasztó a családi hátterem”, „szegények vagyunk”, „szüleimet egyáltalán nem érdeklem”. Idézet a könyvből: „Ellopakodni egy nyitott ajtó mellett a saját házadban valószínűleg a legszomorúbb, legtragikusabb dolog, ami valaha történhet az emberrel.” Most pedig következzenek a főszereplők. A kövérkés, félénk, szegény családból származó Jess volt az – úgymond – áldozat. Az ő nagy problémája végig az volt, hogy nem tudta szeretni és elfogadni önmagát. Ezért hagyta, hogy kipécézzék maguknak Kezék, ezért nem lépett fel ellenük soha. A két főszereplő közül egyértelműen ő az, akit jobban szeretünk, Jess a pozitív karakter, de mégis – számomra legalábbis – az unalmasabb is. Na, és ott van Kez is. A zaklató. Nos, róla sokkal nehezebb beszélni. Egyértelműen ő kapta a történetben a gonosz, szívtelen, negatív főhős karakterét, de ha jobban a sminkje és csúnya viselkedése mögé tekintünk, akkor észrevehetjük, hogy egy lelkileg sérült kamaszról van szó, aki egyszerűen csak nem tudta, hogyan is kezelje az élete alakulását. Kezre igazán rossz hatással voltak az otthon történtek, és emiatt rengeteg feszültséget kellett valahogyan levezetnie, aminek a célpontja végül Jess lett, legfőképpen azért, mivel a lány szemében hasonlított az anyjára. Kez nem volt rossz ember, csak úgy viselkedett, mintha az lenne. Nem tudta, mit csinál, és nem tudta, mit érhet el vele. Amikor pedig rájött, nem volt képes feldolgozni. A másik dolog, amit észre kell vennünk, hogy Kez szeretethiányos volt, ezért ragaszkodott a rá nem túl jó hatással levő Marnie-hoz és Lynhez is. Ez az érzése juttatta el végül oda, hogy ténylegesen mindenki megutálta a tettei miatt. Összességében el kell, hogy mondjam, izgalmas volt, és érdemes elolvasni a regényt, végre nem egy tipikus romantikus tini könyv. A sulis zaklatásokra pedig felhívta a figyelmünket, hátha a jövőben teszünk ellene valamit. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy minden fiatalnak el kellene olvasnia, hátha ez valahogy segítene, hogy az emberek elfogadóbbak és kedvesebbek legyenek egymással. Hajrá!