A dán írónő Minden című novelláskötetében ismét olyan konfliktusokat helyez a középpontba, melyek mindnyájunkat érintenek, s életünk folyamán egész biztosan találkoztunk velük.    Mi kényszerít például egy fiatalembert arra, hogy erőszakot alkalmazzon? Meg lehet-e érteni az intoleranciát és a szélsőségességet? A bosszú mikor elfogadható indíték, egyáltalán erkölcsileg elfogadhatóvá lehet-e tenni a bosszúállást?   Janne Teller új, fontos és provokatív könyvében súlyos és kényelmetlen kérdéseket tesz fel, miközben szembesít tetteink legszörnyűbb következményeivel is. Teller tömör, szófukar, nyers prózájával és a metafora erőteljes használatával kényszeríti az olvasót az állásfoglalásra, nem ad kibúvót, minden egyes novellában döntenünk kell helyes és helytelen, jó és rossz között. Nyolc történet, ami élesen belénk vág – asszimilációról és kirekesztésről, előítéletről és intoleranciáról, gyilkosságról és halálbüntetésről, erőszakról és bosszúról, integrációról és kulturális sokféleségről.   Szabó Sarolta Egy jó novelláskötet számomra felbecsülhetetlen. Ne legyen túl vastag (tehát nem a híres és nagy szerzők gyűjteményes köteteire gondolok most), férjen bele a táskámba, és voilà, máris állandóan magammal hordhatom a tökéletes időtöltés lehetőségét. Elő lehet kapni utazás alatt, sorban állás közben, vagy az iskolai szünetben. Egy novella nem igényel olyan mély koncentrációt, mint egy regény; egy rövid történetből kizökkenni nem is olyan megterhelő, ha esetleg félbe kell hagyni az olvasását, ellenben sokkal könnyebb újra felvenni a fonalat, elkapni a hangulatot. Egy jó novellán el lehet gondolkozni, de ha éppen nem fűlik hozzá a fogunk, vagy nincs ínyünkre a téma, elfelejteni is könnyebb.  Ha nem tetszik egy történet, át lehet ugrani a következőre, anélkül, hogy az egész kötet félretennénk; de a harmadik vagy negyedik rossznak ítélt elbeszélés után ezt is megtehetjük, és nem kell azon rágódni, mégis mi annak a „rémesen megírt” történetnek a vége (amit az esetek többségében azért én mégiscsak tudni akarok).   Ha találomra kellene választanom, milyen könyvet vigyek magammal mondjuk egy hosszabb utazásra, jó eséllyel egy novelláskötetre voksolnék. Nos, Janne Teller Minden című kötete híján van szinte minden imént felsorolt tulajdonságnak.  Az már igaz, hogy belefért a táskámba – hála a Scolar takaros, kocka alakú kiadásának, ami nekem nagyon tetszik –, így leginkább metrózás közben olvasgattam. De ez nem jelentett se kikapcsolódást, se pihenést – minden egyes történet olyan sokkolóan hatott rám, mintha megütöttek volna. Arról nem is beszélve, hogy egy félbehagyott novella hangulatába könnyű volt ugyan visszazökkenni, de szabadulni a történettől és a mondanivalójától napokkal később sem lehetett. Miről szólhatnak egy volt ENSZ-tanácsadó elbeszélései, aki egyszer már írt egy botrányosként számon tartott, határokat feszegető ifjúsági regényt? A fülszövegben és az írónő utószavában is a válasz: az erőszakról. Én mégis inkább azt mondanám: arról szólnak, milyen gyarlók is vagyunk mi, emberek. A kérdések, amiket a novellák feszegetnek – az intolerancia, a kirekesztés, a modern kori rabszolgaság, a rasszizmus, hogy csak néhányat említsek – aktuálisak és égetőek. Mégsem próbálunk rájuk társadalmi szinten választ találni. Emlegetjük őket, a híradókban is emlegetik őket, a politikusaink is emlegetik őket, sőt, alkalomadtán megoldásokat is ígérnek, amikből persze nem lesz aztán semmi. Mi pedig nem teszünk mást, mint vállat vonunk, nyugtatgatjuk magunkat azzal, hogy végülis ezért vannak a különböző civil szervezetek, majd a legújabb bulvárhírekkel kezdünk foglalkozni, mert hát ezek a dolgok úgysincsenek közvetlen hatással a mi életünkre. Janne Teller nem csupán testközelbe hozza ezeket a problémákat, néhány novella esetében még egyet csavar a dolgon: a problémát létrehozó vagy kiváltó személy – legyen az akár az erőszaktevő – szemszögéből mesél, mégpedig úgy, hogy az olvasó a végén nem tudja eldönteni, kinek is adjon igazat. Egyrészt el kellene ítélni ezt az embert, de legalábbis a cselekedetét; másrészt viszont azt is kiváltotta valami – szerepe van ebben a jogrendszernek, a hatalomnak, a társadalmi berendezkedésnek és az egyszerű embereknek, vagyis nekünk is… A kötet nyolc novellájából hét tehát egyszerre mutat be társadalmi kihívásokat, és szembesíti az olvasót azzal, a valóságban mennyire elhanyagolja ezeket a kihívásokat. Hetet mondtam, mert a nyolcadik történet jutalomolvasmány: egy vallomás arról, mi játszódik le egy író, egy művész belső világában alkotás közben, ami kellően könnyed és újszerű ahhoz, hogy ne csak az előző hét elbeszélés nyomasztó hangulatára emlékezzünk a könyvet félretévén. Janne Teller ifjúsági regénye, a Semmi Dániában kötelező olvasmány lett, ami hatalmas vitákat váltott ki – ezt valahol érthetőnek tartom. Talán nekem sem a Minden történetei jutnának eszembe, ha a novella felépítését kellene bemutatnom. De egy társadalomismeret- vagy egy etikaórán mindenképpen van helye, mert eme könyv esetében sokkal fontosabb, hogy az általa közvetített üzenetről beszéljünk, semmint arról, hogyan is közvetíti ezt az üzenetet. Sőt, én szívesen a kezébe nyomnám egyik-másik történetet az utca emberének is, és megkérdezném: ha egyáltalán akarnánk megoldást találni ezekre a problémákra, akkor tudnánk?