Történt egyszer, hogy Rámú nagy adag bárányhúst szerzett, hazavitte, és ráparancsolt a feleségére, hogy a nagyon erős, karí nevezetű fűszerrel készítsen finom pecsenyét a húsból. A bárányhúst letette a konyha ajtajába, sarkon fordult, és a kocsmába ballagott. Az asszony azonnal előkészítette a sütéshez a lábast, az éles kést, a megfelelő fűszereket, és a bárányhúsért indult. Ijedten látta, hogy a konyhaajtóban egy kóbor kutya áll, és már az utolsó falat hús tűnik el a szájában. Az asszonyt elöntötte a méreg, felkapott egy követ, és megcélozta vele a kutyát. Fejbe találta, olyan ügyesen, hogy a tolvaj jószág azonnal kilehelte a páráját. Jó ötlete támadt az asszonynak. Megnyúzta a kutyát, és húsából finom pecsenyét készített. A hús csábítóan illatozott a finom fűszerektől. Kicsi lánya mindent látott. Mikor férje hazaérkezett, eléje tálalta a kutyahúsból sütött pecsenyét, melyhez rizst főzött. A kisleányka ezt motyogta, apja lábánál üldögélve: - Ha megmondom az igazat, apám megharagszik anyámra, ha hallgatok, apám megeszi a kutya húsát ebédre! Rámú érdeklődve figyelte a kicsi leány szavait. - Mit mond ez a gyerek, te érted? – kérdezte a feleségét. A szegény asszony félelemtől reszketve megvallotta az igazságot. Szerencséjére Rámú jókedvében volt, és nagyot nevetett a kutyává változott báránypecsenye történetén, amit még a későbbi évek során is gyakran emlegetett.