Győri Hanna   Weöres Sándor Holdbeli csónakosa shakespeare-i magasságokba és mélységekbe szálló dráma. Éppen annyira gyerekeknek szóló mű, mint Weöres többi, a magyar népköltészetből, vásári színművekből merítő műve - avagy épp annyira gyerek, amennyire maga a szerző is - a kortársak szerint - egy gyerek és egy felnőtt zseniális és szörnyűséges keveréke volt. Berg Judit átdolgozásáról Győri Hanna írt. Amikor jó pár éve a Nemzeti Színház egyik matinéján láttam a darabot, ugyanez volt az érzésem: akkor még gyerekek nélkül úgy gondoltam, hogy ebből egy gyerek semmit sem érthet. Ugyanakkor a körülöttem ülő óvodás-kisiskolások láthatóan élvezték a darabot, nevettek Vitéz Lászlón és Paprika Jancsin, és feszülten figyelték a királykisasszony hányattatásait. Berg Judit, az egyik legelismertebb kortárs gyerekirodalmi szerző biztos, de finom kézzel nyúlt a bonyolult szöveghez, kiemelve belőle azokat az elemeket, amelyeket a gyerekek könnyebben értelmeznek. Hangsúlyosabbá tette a fő cselekményszálat, Pávaszem királykisasszony útját, és a történet kalandosságára hegyezte ki a szöveget. De mind a képi világ, mind pedig a figurák szorosan kötődnek a népmesei hagyományhoz, és ezzel az írónő a prózai formában is megőrzi a szöveg költőiségét, emelkedettségét. A karakterek népmeseiségét még inkább kiemelte: míg Weöresnél az alakok inkább shakespeare-ien összetettek, addig itt a jók és rosszak élesebben elválnak egymástól. Temora királynő például mindkét mesében átveri Pávaszemet és társait: menedéket ígér, de bosszúból eladja aranyért Memnonnak. De Weöresnél még csavarosabb Temora jelleme: ő a romlott, nagyvilági nő, aki be akarná vezetni az ártatlan Pávaszemet ebbe a kétszínű világba. Nem gyűlöl senkit, csak a pénzt és élvezetet keresi: Pávaszem, ha nem szereti meg Memnont, semmi gond: mérgezze meg, és övé a pénze és hatalma! Nos, nem véletlen, hogy a gyerekeknek szóló átiratból ez, és hasonló kegyetlenebb részek kimaradtak. Berg Judit a verses betétekből azokat tartotta meg, amelyek a darab líraiságához, szépségéhez fontosak. Ugyanakkor sokat elhagyott a fősodorhoz szorosan nem tartozó humoros, vásári, esetenként trágár versikékből, párbeszédekből, ahogy a bábjátékosság, színházi helyzet sem reflektált a prózában - ezek valóban inkább a felnőtt olvasót szórakoztatják az eredetiben. Például: “Sírásó az én babám,   ott lakik a muskátlis kis hullaházba. Pörge a bajusza, csókra áll a kis szája.   Ha megunom éltemet, majd féláron eltemet, hejretyutyutyu!” avagy egy gyerekbarátabb versike:   Boldogtalan vagyok, mint a kutya füle, ha fazekat, lábosokat mosogatnak vele.” Hogy a (vásári) humor kevésbé jelenik meg a mesében, az nyilvánvalóan jót tesz a szöveg feszességének. A prózába sokkal problémásabb beilleszteni ezeket a kis jeleneteket - az más kérdés, hogy nekem Shakespeare-nél is mindig Rosencrantzék és Mercutioék a kedvenceim, a gyors és humoros riposztok, a hősöktől egy lépéssel hátrébb lépő komikus, életszagú figurák. Az eredeti Weöres drámát át- meg átszövik motivikusan az életmű környező darabjai. A gyerekek körében Sebő Ferencnek köszönhetően jól ismert Rongyszőnyeg darabjaiból sok a drámában is szerepel, a szereplők így fejezik ki érzelmeiket. Ezekből az ismert darabokból talán több is belefért volna a prózai változatba, szerintem még hangulatosabbá tette volna, ha két kaland között megállunk egy lélegzetvételnyi vers erejéig. Amikor becsuktam Berg Judit könyvét, amit szinte egy szuszra olvastam el, meghatódva és boldogan dőltem hátra. A történet szépsége, ereje megmaradt, hősei megjárják a poklokat is egymásért, és nagyon sokat tanulhatunk belőle a férfi és nő kapcsolatáról, a vágyról. És ami ugyanilyen fontos: rögtön utánam a hétéves, magát királylánynak képzelő lányom is elkezdte olvasni! Mert ez, így, nekivaló.(Forrás: pagony.hu) Részlet Mesét mondok nektek szerelemről és barátságról, hűségről és árulásról, nagy királyokról, tréfás kedvű cimborákról, varázslásról, cselszövésről, vágyakozásról. A mesés ősidőkben történt ez az eset, mikor még az istenek is néha a földön barangoltak, a garabonciás zivatart fakasztott, az emberek értették a Hold és a szél szavát, és Keltaországot is csak a tenger választotta el Szkítiától. Jégapó volt akkoriban a keleti ős-Magyarország királya, dicsőséggel uralkodott hatalmas országában, ha kellett, háborúzott, de sokkal szívesebben töltötte az időt gyönyörű fővárosában, Ukkonvárban. A cifra tornyos, kőfalakkal szegélyezett város egy magas, zöld domb tetején állt, és olyan hatalmas volt, hogy aki körül akarta sétálni, az hét nap, hét éjszaka vándorolhatott. Ennek a városnak a közepén emelkedett Jégapó palotája, ahol egyetlen leányát és tíz fiacskáját nevelte. S hogy kerek legyen a létszám, még régi barátjának, Lappföld királyának a fiát is maga mellé vette apródnak, hadd tanuljon vitézséget a rénszarvasok földjéről érkezett királyfi. Jégapó leányát Pávaszemnek hívták, ő volt a leggyönyörűbb királykisasszony széles e világon, szépségének híre messze földet bejárt. Pávaszem napközben sokat játszott Móka kutyájával, simogatta Csuli cicát, és alig várta, hogy kis csikója, Ráró hátaslóvá cseperedjen. Esténként az ablakban ülve bámulta a Holdat, énekelt, ábrándozott, és elalvás előtt mindig rápillantott az ablaka alatt hajladozó ezüst nyírfára, amelyik búcsút intett neki az ágaival. A királykisasszony szerette az édesapját, mind a tíz kisöccsét, de édes testvéreként bánt Medvefiával, a lappföldi királyfival is. Egy szép napon azonban minden megváltozott. (…) Ukkonvár népe tátott szájjal figyelte az idegen királyok érkezését. A négy hatalmasság különféle színű lovakon, pompás öltözékben, gyalogos alabárdosok és zászlókat cipelő apródok kíséretében haladt át a városon, meg sem állva a palotáig. Az udvarban leszálltak fáradt hátasaikról, nagy tisztelettel köszöntötték Jégapót, majd méltósággal üdvözölték egymást is. A magyarok öreg fejedelme pedig barátsággal, de kissé aggodalmasan fogadta vendégeit. Ő ugyanis tudta, mi járatban vannak: mindannyian azért jöttek, hogy feleségül kérjék Pávaszemet, Jégapó egyetlen leányát. A vendégeket külön-külön lakosztályban szállásolták el, étellel-itallal kínálgatták, forró fürdővel kényeztették, hogy kipihenhessék az út fáradalmát, és Jégapó csak az esti lakoma előtt hívta őket a trónterembe, mikorra már mind a négyen felfrissültek. Amint a vendégei elhelyezkedtek a trónus mellett álló díszes karosszékekben, Jégapó beszélni kezdett. Elmondta, hogy ugyan nagy megtiszteltetés számára a kérők érkezése, mégis zavart érez. Hiszen mind a négy uralkodó egyformán kedves és tiszteletreméltó, egyiket sem szeretné megbántani azzal, hogy a lányát a másiknak adja. Négy kérő, de csak egyetlen menyasszony, mégis hogyan lehetne igazságot tenni?