Elérkeztünk hát a Tudás könyvei sorozat negyedik, befejező részéhez. Több, mint ezer oldalon követhettük végig négy (illetve öt) 13-14 éves gyermek kalandjait négy földrészen és a legkülönfélébb történelmi korokon át. Krisztiánnak és barátainak különféle feladatokat kell elvégezniük, hogy megtalálják és elnyerjék a Tudás négy könyvét, melyekre egy ősi gonosz lény áhítozik. Ha ő győz, az emberiség minden tudása az övé lesz, és fajunkat rabszolgasorba hajtja… Vidra Gabriella a Kispest-Wekerle-telepen található Erkel Ferenc Általános Iskola igazgatója, magyar nyelv és irodalom tanár. Sorozatának első két része először két kisebb kiadónál jelent meg, majd az egészet újraindította a Kolibri Kiadó. Ők nyilvánvalóan sokkal alaposabb marketing és terjesztői hátteret tudtak adni a Tudás könyveinek, és ez azért is jó, mert ez a sorozat valóban megérdemli a gyerekek figyelmét. Persze nagy kérdés volt, hogy milyen lesz a befejezés, hiszen egy ilyen hosszú, klasszul felépített, rengeteg tudást és izgalmat rejtő sorozatot tönkre is vághat egy elnagyolt, gyenge befejezés. Ám az az érzésem, hogy Vidra Gabriella a végére jött bele igazán, már ami az izgalmak fokozását illeti. Nyilván számít az olvasó a nagyszabású fináléra, de úgy érzem, a korábbi kötetekhez képest az utolsó rész pont amennyivel rövidebb a többinél, annyival hatásosabb, ütősebb, letisztultabb is. A 4. kötet zöme Amerikában játszódik, az egyik feladat az aranylázhoz kapcsolódik, a másik az észak-amerikai polgárháborúhoz, de a vége, ahogy előre sejthető, Dél-Amerikában játszódik, ott, ahol a főgonosz született. Gabriella most is remekül adagolja a tudásanyagot, ha szabad így fogalmaznom, kevésbé szájbarágósan is, mint korábban. Eddig is sokszor volt olyan érzésem, amilyet csak gyerekkorom kedvenc kalandregényei olvasása közben éreztem, s ez a végén csak felerősödik. Aki valaha is odavolt Jules Verne, Jack London, netán Bogáti Péter (akinek a könyv elején külön köszönetet mond az írónő) vagy Dékány András könyveiért, az bátran vegye kézbe a Tudás könyveit. De ugyanígy tudom ajánlani a mai fiataloknak, Krisztiánék kortársainak. A sorozat gyerek főszereplői jobbára teljesen normális, átlagos kamaszok, legfeljebb abban különlegesek, hogy tudnak és szeretnek is tanulni – de mondjuk, ha nem így lenne, kb. az első kötet 200. oldalánál véget ért volna a Tudás könyvei, a főhősök csúf halálával… Szóval, nekik jobbára nincsenek szuperképességeik, nem hátrányos helyzetűek, sem ők maguk, sem családjuk tagjai nem szorulnak pszichológiai kezelésre vagy bármi effélére. Persze nem véletlenül ők kapják ezt az irdatlan feladatot, s a befejezésben végre minden titokra fény derül – de alapvetően hétköznapi fiatalok. Akik csodálatos, hősies, nagyszerű tetteket hajtanak végre – ugyanakkor meg néha úgy érzem, amit a saját korukban és helyükön művelnek, az is épp eléggé követendő példa. Hogy lehet így is, normálisan, emberien, minden különösebb felhajtás nélkül, hogy az ember teszi a dolgát, és nyitottan, figyelemmel és érdeklődéssel viszonyul a világhoz, és közben se nem több, se nem kevesebb, mint aki és ami. De persze ez még nem lenne elég, hogy méltó legyen a végkifejlet, ha nem lenne mindaz a végletekig felfokozott izgalom, aminek köszönhetően az olvasó egy lélegzettel rohan végig az utolsó 50 oldalon. A végéről csak annyit, hogy tetszett. Bátor, de minden fantasztikussága mellett is reális befejezés. Útravalót ad, amit az olvasó magával vihet, felidézhet, hogy erőt merítsen belőle a nehéz időkben, de nem holmi ballagási szalagokra való, elcsépelt idézetekhez hasonló formában. Minél többet gondolkodok a végkifejleten, annál több tartalmat találok benne. Felnőtt fejjel voltak dolgok a sorozatban, amikről úgy gondoltam, 13-14 évesen jobban tetszettek vagy kevésbé zavartak volna, és mind kalandok, mind szereplők és jellemek terén tudnék mondani olyan ifjúsági regényeket, amelyek többet jelentenek nekem. De egy cseppet sem bántam meg, hogy végigolvastam, mert élveztem ezt az óriási utazást, és várom az írónő következő könyvét, bármibe fogjon is!