Itt van például Öcsém, a Macska. Uralkodni szeretne, ezért olyan szigetet keres, ahol csak őrá várnak. Villő, a Sellő viszont tudja, hova igyekszik: a Mágikus Iszap-szigeten remél gyógyulást találni. Vényusz pedig, a lenyűgöző külsejű húsvéti nyúl színészi babérokra tör. S ha még csak őket kellene fuvarozni! De hajóba kéredzkedik a hullócsillag, Hiú Ábránd is, aki nem kevesebbet akar, minthogy az égboltra kerüljön vissza.
A békés vizeket ráadásul időnként vihar kavarja, s ilyenkor a gondolás felel az utasok épségéért. Mint ahogy a véletlenül előkerült palackpostás segélykérést sem hagyhatja figyelmen kívül: kötelessége segíteni. És szerepel benne egy jós is, aki még időben figyelmeztet: A kígyós nő veszélyes lehet! A történet végére aztán kiderül, hogy hősünk megfejti-e a Tó titkát, és az is, hogy hogyan alakul utasainak sorsa Labirintó vizein.
Az eredeti hangú, nyelvi játékokban bővelkedő, humoros, fordulatos meseszövésű, többrétegű történetet remekül kiegészítik a kék-szürke színekben játszó illusztrációk.
Kertész Erzsi különleges világot teremtett. A meseregény váratlan fordulatokban gazdag kalandregény, kifordított tündérmese, vicces állatmese és szürreális nyelvi attrakció. Kasza Julianna modern, varázslatos illusztrációi hangsúlyozzák a szöveg titokzatos hangulatát, finom humorát.
A Labirintó sokkal több, mint mesekönyv! Akik korunk misztikus, ezoterikus(-nak gondolt, hitt, kikiáltott) íróitól – kik a lélek mélységeibe hívva olvasóikat, egyre csak ontják magukból az egy kaptafára készült, „sejtelmes” műveket. A Labirintó 56 oldalán sokkal több bölcsességre lelnek, mint a fent említett irók műveiben! (Kertész Erzsi pszichológus)
Böszörményi Gyula
Merengés a Labirintóban
Gubbasztok a klaviatúra fölött, előttem hófehér képernyő. Írnom kéne. Egy könyvről kéne írnom. Címe Labirintó, megálmodója és lejegyzője Kertész Erzsi.
Tőlem meg több se telik, mint ez a gubbasztás... Hm.
Egyszer csak hozzám hajol Méla Tom. Gubancos szakálla, melyből kissé émelyítő pocsolyaszag hömpölyög, az arcomat csiklandozza.
– Próbálj meg legalább magabiztosnak látszani, komám – súgja, majd lök egy finomat a könyökömön. S lám, miként Kertész Erzsi csudakönyvében az útját nem lelő, sorsával elégedetlen királyfit, most engem is ez a Tó partján kártyázgató vén csónakpecér indít utamra!
Máris azon töprengek, vajon abban a ladikban, amiben én ülök – mert mindenki a saját sorsladikjának utasa! – miféle lényekkel osztozom a szűk helyen? És persze azon is, hogy én magam miféle vagyok? Csak remélni merem, hogy nem macska, ki mindig és mindenkit uralni akar, s közben észre sem veszi, önmaga létének mennyire nem parancsolója. Sellő? Na, ő sem szeretnék lenni! Végtelenül hiú, még a Tó közepén ringó csónakban is saját kádjának – önimádatának? – rabja, kit általános tunyaság fáraszt. Vagy tán a nyúl volnék az, kinek jelleme rám hajaz? Brrr, na ne már! Hisz ő csupán egy önimádó (már megint!), művészkedő celebjelölt, akit épp oly nehéz elviselni közvetlen közelről, mint hátsónkon a pattanást!
Akkor már inkább a lakattal lezárt könyv szeretnék lenni, akit oly régóta nem nyitott ki senki, hogy már ő maga sem emlékszik rá, miről is szól!
Igen, ez az! Én biz’ legszívesebben a Könyv volnék Kertész Erzsi álommeséjében!
Micsoda hipnotikus álom ez! A Labirintó nem más, mint egy Tó, ami maga az Élet. Ez eddig világos. Tó, ami telis-tele apró szigetekkel, meg a köztük kanyargó öblös-sekélyes, zátonyos-hullámtörős, hol széles, hol keskeny csatornákkal, amiken csónakok, dereglyék, ladikok, hajók és tutajok bolyonganak utasaikkal.
Kertész Erzsi első nyomtatásban megjelent álmában akad, aki pontosan tudja, melyik földdarabra szeretne eljutni – aztán mégsem ott köt ki! Van aztán olyan is, aki bizonytalan, ha az úti célját kérdezzük – mégis egyből révbe ér! A legtöbben viszont, miként a valódi, ébren élt életben, szigetről szigetre vetődnek, s közben új meg új útitársakkal osztják meg a szeszélyesen ingó sorscsónakot.
Mondtam már (egyáltalán: kell mondanom?): Kertész Erzsi pszichológus. Ez fontos. Vagy nem. Annyi biztos csak, hogy a Labirintó sokkal, de sokkal több, mint mesekönyv! Akik korunk misztikus, ezoterikus(-nak gondolt, hitt, kikiáltott) íróitól – kik a lélek mélységeibe hívva olvasóikat, egyre csak ontják magukból az egy kaptafára készült, „sejtelmes” műveket – el vannak alélva, jobb, ha tőlem tudják: a Labirintó 56 oldalán mázsányival több bölcsességre lelnek, mint a fent említett izékben!
Ez a vékonykának látszó „mese”könyv tömve van valódi, kincset érő titkokkal. Az író, aki egyben olvasói evezőse is, biztos kézzel (de nem erővel!), tökéletes dramaturgiai érzékkel (ám kicsit sem unalmas kiszámítottsággal!) vezet minket saját mólónktól saját kikötőnkig.
Akarom mondani: a kikötőnk (önmagunk elfogadásának réve) FELÉ, de nem bele! Kertész Erzsi a Labirintóval csak szelíden irányba állít, s rávesz, hogy gondolkodjunk el az életünkön, merengjünk kicsit azon, miért recsegnek (ha egyáltalán) sorscsónakunk eresztékei, s merre kéne fordítani a kormányt, hogy békésebb, szelídebb vizekre leljünk.
Én szeretem ezt a könyvet, és biztos vagyok benne, hogy a Labirintó is szereti minden olvasóját.
Ha nem így volna, aligha adna oly mély és csodás élményt, mint amilyet magyar (mese)könyv kapcsán már rég éreztem!
Ajánlom 9-től 99 éves korig, mert aki értőn, nyitott szívvel lapozza fel e varázsos csudakönyvet, az mind jó hátszelet kap általa a holnapjaihoz.
|