Ennek hallatán Ciró, Pepe és Lőri izgatottan rohannak elő a szobából. - Milyen ajándék? Milyen Mikulás? - Ki kell tenni a tiszta cipőket az ablakba – magyarázza Lili. – Ma éjszaka minden gyerekhez eljön a Mikulás. Körbejár, és a cipőkbe ajándékokat, finomságokat tesz. - De nekünk nincs cipőnk! – kiált kétségbeesetten Lőri. - Nem is vagytok gyerekek! – nevet Marci. – De ne aggódjatok, majd adunk a mi ajándékunkból. A cicáknak sehogy sem tetszik a dolog, egy darabig csendben figyelik, ahogy a három gyerek cipőkefével, ronggyal tisztogatja a cipőjét, aztán félrevonulnak tanácskozni. - Legjobb lesz, ha beszélünk ezzel a Mikulással – dorombol Pepe. – Ha szépen megkérjük, biztos nekünk is ad saját ajándékot. - Nekem jobb ötletem van! – súgja Lőri, és egész halkan elmondja barátainak a tervet. Ciró és Pepe lelkesen bólogatnak, aztán visszacaplatnak a gyerekszobába játszani. Egész este egy szót sem ejtenek többet a Mikulásról. De késő este, amikor a gyerekek már mélyen alszanak, a cicák lábujjhegyen kisomfordálnak az előszobába.  Kinyitják a cipős szekrényt, és sorra kirángatnak belőle mindent: sportcipőket, bundás bakancsot, kiscsizmát, lakkcipőt, mamuszt, még anya magas sarkúját is. Aztán nekilátnak a cipőtisztításnak, páros lábbal ugrálva nyomják ki a krémet a cipőtisztítóból, húzzák-vonják a cipőkefét, teljes erővel rángatják a rongyokat. Tíz perc múlva lihegve, maszatosan állnak az egyre mocskosabbnak tűnő cipőkupac fölött.  - Ez így nem lesz jó – miákol Ciró. – Már a bundám is csupa maszat. - Bízd csak rám! – csettint gyöngyös farkával Pepe, mire az előszobában lila és kék szikrák szállnak szanaszét. A tisztítóeszközök nyomban életre kelnek, a kefék és rongyok maguktól kezdik dörzsölni a cipőket. Hamarosan csillogó-villogó lábbelik sorakoznak az előszobában. Pepe utolsó csettintésére egy kisebb kefe Ciró bundáját is kezelésbe veszi. - Na, hagyjál már! – ugrik nagyot Ciró, aki addig a lábtörlőn heverve figyelte a munkát. Most Lőri következik. Összedörgöli a mancsait, hogy zöld és arany szikrák sercennek elő a karmocskái alól. - Lépés indulj! – kurjantja, mire az előszobában sorakozó cipők katonás rendben bemasíroznak a gyerekszobába. Az ablak alatt dobbantanak, és már fent is vannak az ablakpárkányon. Olyan sokan vannak, hogy el sem fér mindegyik: apa túrabakancsa a könyvespolcon foglal helyet, anya bojtos papucsa Marci dömperébe csüccsen, a gumicsizmák a fal mellett tülekednek. - Csak győzze mind megtölteni a Mikulás – dörzsöli a mancsát elégedetten Ciró. Aztán a három cica, mint aki jól végezte dolgát, kényelmesen elhelyezkedik egy-egy cipőben, és a fáradtságtól rögtön mély álomba zuhannak. Kisvártatva prüszkölésre, ciccegésre, füttyszóra ébrednek. Álmosan kukucskálnak elő rejtekhelyükről. A cipőhalom előtt három tanácstalanul toporgó krampuszt látnak. Mancsaik tele ajándékkal, villámos farkuk piros csomagot szorongat. Méltatlankodva kapkodják a fejüket. - Micsoda hacacáré! – morog a fekete. - Mekkora ötlet! – kuncog a vörös. - Most aztán melyikbe tegyük az ajándékot? – dünnyög bordó. - Mindegyikbe! – szól ki Dorka csizmájából Lőri. Lőri hangjára a krampuszok nagyot ugranak ijedtükben, aztán mérges kiabálásba kezdenek: - Ki bujkál ott? Ki szórakozik velünk? A három cica előmászik. Kíváncsian mustrálgatják a krampuszokat, de még kíváncsibban pislognak a piros ajándékcsomagok felé. Vajon mi lehet bennük? A krampuszok hamar megértik a helyzetet, és még mérgesebb pofákat vágnak. - Szóval így akartatok ajándékot szerezni? Azt ugyan leshetitek! Csak a gyerekek kapnak! - Miért? Ezt a rengeteg cipőt mind mi pucoltuk ki! - Hiába pucoltátok! – kuncog a fekete krampusz, és nyelvet öltött a cicákra.  Pepe ettől nagy haragra gerjed. Mérgesen összecsörrenti a gyöngyöket a farkán, mire a fekete krampusz a levegőbe emelkedik, és egy pillanat múlva farkánál fogva lóg le a lámpáról. A másik két krampusz sem tétlenkedik tovább, hatalmas kurjantásukra apa bakancsából kikúszik a cipőfűző, és villámgyorsan Pepe köré tekeredik. Ezt látva Ciró és Lőri is harcba indul, úgy megpödrik a bajuszkájukat, hogy a vörös és a bordó krampusz egy pillanat múlva bezárva találják magukat Marci mentőautójában. Onnan kurjongatnak kifelé mérgesen, de csak annyi erejük marad, hogy Ciró és Lőri gyöngyös farkincája jól összegabalyodik.  Most aztán cicák, krampuszok mind benne vannak a csávában. Szerencsére halkan nyílik az ajtó, és Mikulás lép be rajta. Hiába várta a szánkójában a krampuszokat, bejött hát utánuk a házba, hogy megnézze, mi történt. Most fejét csóválva látja a mentőautóban dörömbölő, lámpáról lógó segítőit, és a mérgesen morgó Cipelő cicákat. Gyorsan mindenkit kiszabadít, aztán összeráncolt szemöldökkel hallgatja a mérges krampuszok és cicák beszámolóját. Végül szigorúan így szól: - Krampuszok! Meg ne halljam máskor, hogy csúfoljátok a gyerekek barátait! Cicák, ti pedig tudhatnátok, hogy nem szabad haragból, verekedésre használni a varázserőt! Képzeljétek, mi lett volna, ha felébrednek a gyerekek erre a csetepatéra? - Mi csak szerettünk volna egy kis ajándékot – nyivákol Lőri. - Rendben van. Ma éjszaka minden kívánságot teljesítek. Ha megígéritek, hogy ezután jól viselkedtek, kaphattok ti is ajándékot. A krampuszok majd behozzák nektek. Ciró, Pepe és Lőri persze megígérik. És azt is, hogy reggelre szépen rendbe teszik a szobát. Mikulás búcsút int, és visszaballag a szánkóhoz, a három krampusz a nyomában. Egy perc sem telik belé, a krampuszok visszatérnek jókora zsákocskát cipelve. - Tessék, Mikulás küldi – nyújtja a zsákot a fekete krampusz mogorván Pepének. - Ez pedig a mi ajándékunk – vigyorog a vörös, és három jókora virgácsot húz elő a háta mögül. De a cicák nem sokat törődnek a virgácsokkal. Letelepszenek a szoba közepén, és izgatottan bontogatják a zsákot. A krampuszok sietnek tovább, még rengeteg házba kell ajándékot vinniük. - Szaloncukor! Dió! Mogyoró! – csettingetnek boldogan a cicák a szőnyegen ülve, és hatalmas lakmározás veszi kezdetét. Addig fel sem állnak, amíg el nem fogyott az utolsó szem finomság is. Addigra azonban nagyon elfáradnak. Mihelyst kiürül a zsák, a három cica alvóhelyet keres magának egy-egy csizmában. Olyan álmosak, hogy eszükbe sem jut eltüntetni maguk után a földre dobált mogyoróhéjat és szaloncukorpapírt. Kényelmesen elhelyezkednek, és már alszanak is. Pepe hatalmasakat horkol Marci bundás csizmájában. A gyerekek korán reggel ébrednek. Kidörzsölik a szemükből az álmot, és már pattannak is ki az ágyból, hogy megnézzék, van-e valami a cipőkben. - Lássuk csak, ki járt erre! – mondja Lili izgatottan. Dorka veszi észre először a padlón szanaszét dobált mogyoróhéjakat. - Mókus jött! – kiáltja örvendezve. Marci és Lili gondterhelt arccal néznek össze. Ők nem a mókusokra gyanakodnak! Ciró, Pepe és Lőri álmosan kecmeregnek elő a cipőkből. Szégyenkezve bámulják a hatalmas felfordulást. Éjszaka nem is látszott, mekkora lett a rendetlenség. Gyorsan megcsettintik a farkincájukat, és a földön heverő szemét egy kupacba gyűlik össze. A következő bajuszpödrésre az üres cipők és csizmák visszacsörtetnek az előszobába, a cipős szekrénybe. Most már kényelmesen meg lehet nézni, mit kaptak a gyerekek. Lili, Marci és Dorka örvendezve bontogatják a csomagokat: csokoládé, szaloncukor, narancs, mandarin, diafilm kerül elő belőle. - Hát ezeket a virgácsokat vajon miért kaptuk? – hökken meg Marci a földön heverő három hatalmas virgács láttán. - Ezeket mi kaptuk a krampuszoktól ajándékba! – magyarázza Pepe, és elmeséli éjszakai csatájukat. A gyerekek ámulva hallgatják. - És mondjátok csak, tudjátok, mire való a virgács? – kérdi Lili nevetve. A három cica tanácstalanul pislog egymásra. Fogalmuk sincs róla, de ezt nem akarják bevallani. Végül Lőrinek felcsillan a szeme. Halkan súg valamit Cirónak és Pepének. Ők vígan bólintanak, aztán egyszerre csak felpattannak a virgácsra, megcsördítik a farkincájukat, és tarka szikraeső közepette a levegőbe emelkednek. - Cipelő boszorkány! – kurjant Dorka, a három gézengúz pedig elégedett vigyorral repked a lámpa körül a virgács-seprűjén.