Nemcsak a zene, de talán a festészet felé vezető úton is jelenthet egy lépést a Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zeneművéből készült mesekönyv. Muszorgszkij műve eredetileg kicsit sem gyerekeknek íródott mű, hiszen nagyon komoly kérdéseket taglal és néha komoly mélységekbe taszítja a hallgatót. Kicsit ki is lóg a sorból, hiszen nem egy dramaturgiával rendelkező operáról, hanem egy zenekari műről van szó. És mégis, a misztikus történetek és az orosz népmesei elemek keveredése egy nagyon szerethető, gyerekek számára is izgalmas, sokhelyütt vidám és kedves jeleneteket szült. A népszerű zenéhez Fodor Veronika írt mesét, megjelenítve benne a korszak Szentpétervárjának sokszínűségét. A könyvben található CD a mű Maurice Ravel nagyzenekarra hangszerelt feldolgozását tartalmazza. "Az Egy kiállítás képei című Muszorgszkij-zongoradarabot én választottam, amikor egy másik kötet hátuljában észrevettem az előkészületben lévő könyvek címei között. Külön öröm volt, hogy kiderült Szimonidesz Hajnalka fogja majd rajzolni, akivel a Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről című ifjúsági könyvemen is együtt dolgoztunk. Ez a zenemű nekem az egyik kedvencem, a Ravel-féle zenekari verziót ismertem és szerettem meg még iskolás koromban. Muszorgszkij egy fiatalon elhunyt jó barátja, a festő Viktor Hartmann előtt kívánt tisztelegni a zongoradarabbal, amit Szentpéterváron, a Művészeti Akadémián rendezett kiállítás ihletett. A zene itt nemcsak a festészettel kapcsolódik össze, hanem az orosz népmesei világgal is. Ez teszi olyan különlegessé. Nagyon szeretem a Gnómot, a Baba-Jaga kunyhóját és a kissé vidámabb Csibék táncát a tojásban. Muszorgszkij művének sem volt szövegkönyve, így a zene inspirált és Hartmann néhány megmaradt képe. A történetben Muszorgszkij és Hartmann együtt sétál végig az Akadémia kiállításán, és idéznek fel régi emlékeket a képek alapján. Ez a mese, ahogy maga a zenemű is, kicsit nagyobbaknak szól, 10-13 éves kortól ajánlanám." Fodor Veronika   R. Kiss Kornélia Egy kísértet vezet végig az Egy kiállítás képein Úgy kezdődik a mese, hogy Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij, a zeneszerző elindul a ködös, őszies, 19. század végi Szentpétervár utcáin, hogy megnézzen egy kiállítást, amelyet Viktor Gartman (Hartmann) akvarelljeiből és grafikáiból rendeztek a szentpétervári Birodalmi Művészeti Akadémián. Ebből a találkozásból születik meg Muszorgszkij leghíresebb műve, az Egy kiállítás képei. Ez nemcsak a mesében, hanem a valóságban is nagyjából így történhetett. Az építész-díszlettervező Gartman Muszorgszkij jó barátja volt, 39 éves korában halt meg, és halála után valóban megrendezték az életmű-kiállítását a Birodalmi Művészeti Akadémián. Az itt kiállított képek közül választott ki a zeneszerző tízet, ezekről írta leghíresebb művét. A festmények és grafikák közül csak hat maradt fenn, négyet már csak Muszorgszkij művéből ismerünk. Már amennyire ez lehetséges, hiszen az Egy kiállítás képeinek nincsen története, a zeneszerző a zene nyelvén mesél a képekről. Bátor dolog volt a meseíró Fodor Veronikától, hogy egy történet nélküli zenedarabhoz mesét mert kitalálni. A könyvben a zeneszerző végigsétál a város utcáin a művészeti akadémiáig, ahol éppen megnyílt a festő kiállítása. Itt találkozik a halott barát szellemével. Beszélgetnek, történetek jutnak eszükbe, amelyek néha lazábban, néha szorosabban kapcsolódnak a festményekhez. Gyerekkori emlékeikről, utazásaikról, álmaikról és Szentpétervárról mesélnek egymásnak, ahogy életükben is biztosan sokszor. Sétálnak a kiállításban, ahogy a zenemű első tételeit is promenade-ok, sétatémák kötik össze. „Nem volt könnyű feladat, mégis önként jelentkeztem rá, amikor megláttam, hogy ez lesz az egyik következő kötet a sorozatban. Ez a kedvenc zenei darabom” – mondja Fodor Veronika, akinek legutóbb a Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről című mesekönyve jelent meg a Holnap Kiadónál. Abban is nagy szerepe volt a 19. századi történelemnek és a legendáknak, és ez most sincs másképp. „Egyrészt az orosz népmesék világát vettem alapul, amelyet nagyon szeretek, másrészt Szentpétervár történetét kutattam. Például hogy milyen épületeket, sugárutakat láthatott Muszorgszkij gyerekként, vagy hogy hogyan nézhetett ki a szentpétervári művészeti akadémia akkor, amikor megrendezték Viktor Gartman posztumusz kiállítását” – meséli. Az orosz népmesékből felbukkan például Baba Jaga figurája, aki tulajdonképpen boszorkány, de Fodor Veronika azt tapasztalta, hogy az orosz népmesékben nem mindig negatív figura, bár pozitívnak sem nevezné. Néha segítőkészséget is mutat a hősök iránt. Az Egy kiállítás képeinek a történeteiben ez a két világ keveredik: az orosz népmeséké és a 19. századi Szentpéterváré. Cd-n Maurice Ravel nagyzenekarra hangszerelt feldolgozását mellékelték a könyvhöz – ez az a változat, amely évtizedekkel a megszületése után világhírűvé tette az Egy kiállítás képeit. A Holnap Kiadó gyerekeknek szóló komolyzenei sorozata már évek óta fut, de eddig mindig opera, balett vagy daljáték jelent meg könyvben, szépen illusztrálva, a gyerekek számára is érthetően mesélve el a történetet, és cd-mellékletben mindig ott a könyvben az adott zenemű is. Buda Ferenc költő nyitotta a sorozatot, ő tolmácsolta a Diótörőt a gyerekeknek, aztán Tarbay Ede A hattyúk tavát és a Háry Jánost, Borsa Kata A varázsfuvolát, Fodor Veronika Az állatok farsangját, Becze Szilvia a Péter és a farkast, a következő, hamarosan megjelenő kötetben pedig a kortárs gyermek- és felnőttirodalom egyik sztárja, Szabó T. Anna vállalta, hogy megírja a szöveget a Téli regéhez. Az illusztrátorok nevei is ismerősek lehetnek azoknak, akik követik a magyar gyerekkönyvkiadást: Pásztohy Blanka, Igor Lazin és Szimonidesz Kovács Hajnalka már sok népszerű gyerekkönyvet rajzolt. A komolyzenei sorozatot, a Mesék az Operábólt a kiadó sikeresnek tartja, például a Művészetek Palotájában is árulják, ahol könnyen ráakadnak a koncertekre járó szülők. „Csodálkozom, hogy a sorozat ötlete még senkinek nem jutott eszébe előttünk” – mondja a Holnap Kiadó vezetője, Milkovich Eszter. Valószínűleg tényleg csak a véletlen műve, mert az ötlet kézenfekvő: mikor az első kötet megjelent, már 2010 után jártunk, amikor a múzeumok, a színházak, a zenészek és persze a könyvkiadók számára is rég egyértelmű volt, hogy a gyerekeknek speciális igényeik vannak, minden kulturális területen úgy érdemes szólni hozzájuk, hogy az számukra is befogadható legyen. „Egy opera esetében ez különösen így van. De minden operában vannak azért fülbemászó dallamok, olyanok, amelyek megragadnak a gyerekek emlékezetében is. Később, amikor operákkal találkoznak, lesz mihez visszanyúlniuk. Fontos a történet is, amelyet nem biztos, hogy képes követni egy gyerek, ha színpadon, életében először látja az operát. Ha nem érti, nem csoda, ha nem találja izgalmasnak” – hangsúlyozza a kiadóvezető.   Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.23. Vissza a kiskamasz sorozathoz