pagony.hu   A kamaszkori lázadás road movie-ja   Bulik, kicsit kevesebb figyelem az órán, hupsz, erre a dolgozatra nem számítottam… Surprise, surprise! Csak anyám meg ne tudja. Az a verekedéses balhé se kellett volna (bár a csajok azóta csak rám izgulnak). Ó, a francba, ez a tekintet nem sok jóról árulkodik. Kérdések hadserege, ajtócsapkodás, szótlan ebédek. Ismerős a helyzet? Túl szűk már az a kalitka? Győri Dani szerint igen. És az a helyzet, hogy nem csak ő gondolja így. Sokunk életében eljön az a pillanat, mikor a féltő szeretet börtönének fala leomlásért kiált. Mikor úgy érezzük, nem bírjuk tovább – meg kell tapasztalnunk, mi az a szabadláb. Ezt az életérzést ragadja meg Mészöly Ágnes új regénye. Az a lázadás, melyet szeretnél nagy betűsnek nevezni, de nem teheted: bekövetkezte teljesen kiszámítható. Bizony ám. El kell, hogy keserítselek, kedves olvasó, nem vagy egyedi a problémáddal. Teljesen átlagos vagy.                        Most, hogy kellőképpen felidegesítettelek előbbi kijelentésemmel, engedd meg, hogy megmagyarázzam. Felnőtté válásunk során rengeteg impulzus ér minket, melyek befolyásolják személyiségünket, döntéseinket, nézeteinket. Hibázunk, elszalasztunk lehetőségeket, belemegyünk rossz kapcsolatokba, és még sorolhatnám. Mindezek alatt magunkért vagyunk felelősek, és ez így van rendjén. De mi történik akkor, ha már nem csak magunkért kell vállalni a garanciát? Ha beüt a crach (ismertebb nevén: a gyerek)? Tervezett, avagy sem – részletkérdés. Mert a forgatókönyv a legtöbb esetben kísértetiesen egyezik: félted. Félted, mert szereted. Eszedbe jutnak a saját hibáid - nem szeretnéd, hogy ő elkövesse őket. Szomorúan gondolsz el nem ért vágyaidra: ó, bárcsak neki sikerülne! Ilyen és ehhez hasonló gondolatokból épül fel a féltő szeretet súlyos rácsokból álló börtöne. A zárat viszont pont ennek a szeretetnek tárgya kovácsolja (méghozzá igencsak szorgosan): a gyerek. Kamasz. Fiatal felnőtt. Mert elkezdenek behatások érni. Sőt! Figyelembe is vesszük őket. Ritka befolyásolhatóak vagyunk, szeretnénk kipróbálni, hát, lényegében mindent. (Kár is tagadni). Csakhogy a szülők. A fene egye meg, mindenbe beleszólnak! Mindenről tudni akarnak! Papolnak, hogy csak a mi érdekeinket nézik, de mégis honnan tudnák, hogy mi a jó nekünk? Hogy lehet így élni?! Ez tehát átlag problémánk egyszerű képlete. De még lehet fokozni! Azzal, ha az ember, például, mozgáskorlátozott. Mint a fentebb emlegetett Győri Dani. Ilyenkor a féltés faktor rekordmagasságba szökik, s ezzel egyenes arányosságban a gyermeki dac is. Kiválóan szemlélteti ezt a szabályt a történet: az édesanya – jó szándéktól vezérelve – minden terápiára elhurcolja fiát, a legjobb iskolákba protekciózza be, ám Dani mégsem tud érvényesülni. A sok elvárás és a túlzott gondoskodás csak elégedetlenségét és haragját növeli. Sokan azt gondoljuk, különleges helyzet sérültként élni. Meg nyilvánvalóan azt is gondoljuk, hogy rendkívül kellemetlen. De semmiképp sem átlagosra asszociálunk. Pedig, ha tüzetesebben megvizsgáljuk a helyzetet, átlagosnak nyilváníthatjuk: fogyatékos személynek azt mondja a köztudat, akinek gyógypedagógiai nevelésre van szüksége. Ám ha kicsit továbbgondoljuk a szót –fogyatékosság- vajon nem tűnik egy csonka család is annak?    Vagy egy halál eset? Egy szerelmi bánat?             Könnyen illetjük "fogyatékos" vagy "sérült" szavakkal azokat, akiken egyértelműen látszik a hiányosság, de mi a helyzet a belső sebekkel? Bizony, sokszor a szemnek láthatatlan veszteségek épp oly kiszolgáltatottá tesznek bennünket, mint egy kar vagy egy láb hiánya. Megsérülni könnyű. Tehetünk róla, avagy sem – részletkérdés. Ezért teszi Győri Danit átlagossá problémája. Mert bizonyos értelemben, mindannyian fogyatékkal élők vagyunk. Mi az tehát, ami kiragadja őt ebből a közönségességből? Amiért inspiráló az ő története? Az akaraterő. A kalandvágy. Cseppnyi kíváncsiság. Jó adagnyi düh, és a komfortzóna totális ignorációja. Ezek az összetevők hajtják végig Danit fél Európán, és segítik hozzá önmaga megismeréséhez: ezek helyezik szabadlábra. Mert végérvényben ez a célja drámánk mindkét főszereplőjének: a szívünk, akaratunk (újra) felfedezése. Természetesen ehhez az úthoz személyre szabott térkép nem jár. Csak mi segíthetünk magunkon. Mészöly Ágnes mégis olyan kulcsfontosságú lépésekre hívja fel figyelmünket Dani történetén keresztül, amelyek elengedhetetlenek a sikerhez. Például az őszinteség. Ami köztudottan minden emberi kapcsolat alapja kellene, hogy legyen. Csakhogy nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik! Ismerős-e például a kegyes hazugság fogalma? Naná! Hányszor de hányszor belefutunk, mondván, jobb lesz a másiknak így. Dani anyját is puszta jó szándék vezérelte apja mivoltának eltitkolásakor. Úgy gondolta, képes egyedül felnevelni, az apa személyét pedig még ráér bemutatni. Mégis, mikor a fiú számára kiderült az igazság (mert az igazság mindig kiderül) teljesen bizalomvesztett lett mamája a szemében. Ez a momentum lett az egész folyamat mozgatórugója: ugyanis édesapja felkereste, és a találkozás evidenssé vált pár hét skypeolás után. Csakhogy Dani is beleesett anyja hibájába: elhallgatta fogyatékosságát a papája elől. Mikor a személyes találkozásra került volna sor, tudatosodott benne, hogy ez bizony nagy hiba volt. Nem mert elé állni. Ezt követő döntései sok váratlan szituációba hozzák, és rengeteg tapasztalattal gazdagítják. Megmutatkozik szerethető személyisége, hiszen rengeteg új barátra talál. Gitártudása gazdag emberré teszi, majd felelőtlensége kirántja alóla a talajt: „Egyszer fent, máskor lent!” –summázhatnánk Dániel történetét.   Ha a felsorolt problémáknak akár csak az egyikét magadénak érzed - ez a könyv neked (és rólad) szól!