Az biztos, hogy minden munka közös kávézós megbeszélésekből áll, ilyenkor, ha már vanegy fő karakter, meg egy történetvonal, akkor a szemem előtt megjelenik nagyjából egy vizuális világ, amit aztán igyekszem megrajzolni. Vázlatozások, kísérletek előzik meg a végleges figura és rajzi világot.
A pagonyos munkák esetén nagyon szeretem, hogy a kiadó munkatársai látják, hogy milyen szöveghez milyen képi világ illeszkedik, így a már megkeresett illusztrátort, nem kell folyamatosan irányítgatni. Ezzel szerintem jóval inkább garantált egy harmonikus végeredmény, mint egy képenként szétszedett és újra meg újra átrajzoltatott anyag esetében.
Milyen volt együtt dolgozni a szerzővel, egyáltalán hogyan kell elképzelni egy szerző-illusztrátor munkafolyamatot?
Nagyon szeretek együtt dolgozni Judittal, mindig lenyűgöz az a hurrikánszerű gondolat fergeteg, amiben ő él és mozog. Nagyon gyorsan reagál mindenre, nyitott a változtatásokra és kérésekre, és illusztrátorként rettentő nagy élmény, hogy teljesen elfogadja a képi reagálásokat a történeteire.
Nem emlékszem, hogy valaha a neki rajzolt több mint tíz könyv kapcsán bármit is át kellett volna rajzolnom. Ez azért nagyon meghatározza a munka élvezeti faktorát. A szövegei könnyen visznek, nem kell nagyon erőlködnöm, hogy valami eszembe jusson, hogy mit is rajzolhatnék ide vagy oda.
Szerinted mitől ennyire népszerű a Maszat-sorozat a 2-5 éves gyerekek körében?
Szerintem ez a korosztály mindent nagyon komolyan vesz a maga módján, és mindent nagyon megél, amit hall és elképzel. A történetek abszolút az ő gondolkodásmódjukat szolgálják.
Nyilván egy csőtörés felnőtt fejjel felfoghatatlan, hogy mitől lehet érdekes.
Bosszantó, hogy nincs víz, hangos gépekkel szerelnek egész nap, felborítják az ember napirendjét.
Egy bölcsis-ovis korú kisgyereknek hatalmas kaland, sose volt, elképzelhetetlenül érdekes dolgok történnek, érdekes gépek jönnek érdekes bácsikkal, és felfordul a felnőttek rendes, komoly világa.
Valószínűleg Judit nagyon ráérez, hogy mi az ami igazán izgalmas egy ilyen kisgyereknek.
Másképp kell-e rajzolni a legfiatalabb korosztálynak szóló könyveket?
Biztos, hogy másképp, mert nekem az idősebb korosztály számára sokkal nagyobb kihívás rajzolni. Ez jön ki könnyen, én valahogy ezen a nyelven tudok kommunikálni.
Nekem az az érzésem, hogy képileg sokkal letisztultabb, érthetőbb világot érdemes létrehozni a kicsik számára.
Például a most készülő fodrászos mesében, hiába kattogott bennem végig, hogy egy fodrász szalonban semmi sem tipikusabb, minthogy mindenhol tükör van, azt gondoltam, hogy egy kétéves gyerkőcöt teljesen összezavarna, ha egy képen többször tükröződne minden, ezért úgy rajzoltam meg a teljes mesét, hogy nem szerepel tükör benne.
De azért remélem így is fodrásszerű lett. Egy ekkorka gyereket szerintem minden visz, elég egy mackó, meg egy sapka a képen és ő hosszú időn keresztül megy vele, látja, tudja, hogy az miért van ott és mi történik vele, talán a leghálásabb közönség.
Számomra Hóchóc figurája (mint szövegi, mint képi kontextusban) a legérdekesebb. Hogyan született meg a rajz?
Hóchócnak van vizuális előképe, már a Cipelő Cicák egyik részében egy kirakodó vásáron megkapható volt egyéb játékok közt.
Nekem nagyon tetszik ez az elnyújtott manó forma. Szeretem, amikor gyerekek a földön vonják maguk mellett - után a legkedvesebb játékukat.
Valahogy van benne egy teljesség, hogy az a legféltetettebb kincsük, de attól még simán fel lehet vele takarítani teljes utcahosszokat.
Arra nem emlékszem, hogy mikor és hogy dőlt el, hogy a főhős kisfiúnak egy bábú lesz a haverja, de az biztos, hogy nem volt más verziója Hóchócnak, rögtön ez a karakter jelent meg vázlatszinten.
Kétség kívül az akvarell a te teremtő eszközöd. Mennyiben támogatja a képi világ megszületését az alkalmazott rajztechnika?
A Maszat az egyetlen, ahol nem használom az akvarellt. A kiadó kérése volt, hogy legyen sokkal intenzívebb a színvilág, hisz a legkisebb korosztálynak készül, akik az erősebb, élénk színeket részesítik előnyben. A kéziségről viszont semmiképp sem szerettem volna lemondani, így alakult ki, hogy ceruzával rajzolom végig az illusztrációkat, és utána alászínezek vektoros foltokkal.
Bár sokkal időigényesebb, mint a festés, de élvezem ezt a bíbelődést. Amit pedig legjobban szeretek ennél a technikánál, hogy itt van lehetőségem mindenféle tapéta minták létrehozására, mint például az ágyneműk, a gyerekek ruháinak mintái. Jó móka.
Az általad megteremtett képi világ dinamikája, hangulata a Pagonynál nemrégiben megjelent Oliver Jeffers könyvek illusztrációit juttatja eszembe. Kik azok az illusztrátorok, akik inspirálnak, hatnak rád?
Oliver Jeffers abszolút kedvenc mindenek előtt és első helyen.
Írországban járva találkoztam először a munkájával, akkor még csak a második könyve jelent meg. Azonnal elkötelezett rajongóvá váltam, meg is van az összes könyve, sőt két olyan könyvet is találtam, amiben aláírt nyomat is volt.
Ahogy a hazai klasszikusok közül Réber Lászlónál, Oliver Jeffersnél is az nyűgöz le, hogy tökélyre viszi a kevesebb több elvet. Szerintem ez fantasztikus. Folyamatosan foglalkoztat, hogy mi az a legkevesebb vonal vagy folt - ami még jelentést hordoz.
Valahogy ezt sokkal izgalmasabbnak tartom, mert úgy érzem, egyrészt megdolgoztatja a befogadó fantáziáját, másrészt sokkal többféle értelmezést enged meg.
De ami még ahogy Rébernél is, úgy Oliver Jeffersnél is egyértelmű, hogy a kevés nem a nulla felől érkezik, hanem egy hatalmas rajzi, technikai tudás áll a háttérben, és a bonyolultból bontja le a kevésig. Ha megnézi az ember Oliver Jeffers festőművészi munkásságát, akkor nem lesz kétsége, hogy nem azért szaladgál a főhőse pálcika lábakon, mert nem jutott eszébe, hogy hogy épül fel anatómiailag egy lábszár.
Amellett, hogy Réber és Jeffers mondhatni, hogy példaképek a fent említett szempontokból, inspirálni minden inspirál. Szeretem a nagyon sűrű, apró kis elemekkel telezsúfolt képeket is, például Sven Nordquistnak a könyveit. De tulajdonképpen, amit lehet nézegetni, azt szeretem, még az is hat, ami nem tetszik, mert elgondolkodtat, hogy vajon ehhez hogyan kell nézni a világot, hogy így alkosson az ember.
Az interjút készítette: Szakács Zsuzsa
|