– Hagyjatok aludni! – szólt, már tejföltől nyomott hangján a tej. A kakasok szót fogadtak ilyenkor, nem kukorogtak, szófogadó kakasok voltak. Megkereste a tej a legjobb helyet a fazékban, elhelyezkedett, hasára feküdt, és már el is kezdte nagy alvását.   A nagy fehérségű, nagy lötyögésű tejeknek nagy alvása van. Aludt hát a tej és álmodott. Azt álmodta, hogy ő palacsinta, vagy hogy ő madártej? Nem, nem ilyen álma volt nagy alvásában, hanem járkálós álma volt: látta, amint nagy fehérségével végiglötyög a Tejúton, az ő égi útján. Lötyögött, cammogott, nagy jegesmedve volt a tej majdnem, s nyomában tolakodtak, összeütközve szikráztak aprói a csillagoknak. Egymásba akasztották hegyes kezeiket, lábaikat, hajtották egymást, fényes fogaskerekek, mint autóban a motor kerekei, felült rájuk a tej és mondta: – Brrrrrr-brrrrrr-brrrrrrr. Néha dudált is: – Tütütütűűűű. Így autózott a tej a Tejúton. Aztán megállította csillagautóját, visszaforgolódtak a csillagok, ki-ki a helyére, integettek a tejnek, integetett nekik a tej, majd lecsúszott egy csigaszerű csúszkán – csak úgy lötyögött utána nagy fehérsége, spriccolt az égre – le, visszaloccsanva a sárga, kakasos fazékba. – Kukurikúúúú, itt a reggel, hasadra süt a nap, ébredj, nagy fehérségű, lötyögős! – rikoltozták reggeli rikoltjukat a kakasok. De a tej meg se moccant.