Bárki mondhat bármit, nyolcadikosnak lenni nem könnyű. Sőt talán ez az egyetlen olyan időszak az ember életében, amikor később sem csak legyint rá és nevet egyet, hanem utólag nézve is emlékszik rá, hogy milyen kemény volt tizennégy évesnek lenni. A Most akkor járunk?-ból már megismert Beni a folytatásban napjainkban, 2015 őszén, tizenhat éves fejjel meséli el, hogy milyen volt az a bizonyos 2013/2014-es tanév, hogy hogyan birkózott meg azokkal a problémákkal, amikkel a legtöbb nyolcadikosnak szintén szembe kell néznie. A Holnaptól minden rendbenben Tallér Edina ott folytatja a történetet, ahol az abbamaradt: Eszter elment New Yorkba, Beni pedig megpróbál kezdeni valamit a lány hiányával. Kétségbeesetten kapaszkodik mindenbe, amitől közelebb érezheti magához barátnőjét: rögtön ráír, amint megjelenik a neve mellett a zöld pötty, késedelem nélkül reagál az üzeneteire, és az időeltolódás miatt hajnalig fennmarad, csak hogy beszélgethessenek. Eszter azonban más lett: távolságtartóbb, szomorkásabb? furább. Közben pedig az addig fixnek hitt pontok is halványulni látszanak Beni életében: Fedor lába alól kicsit kicsúszik a talaj a szülei válása miatt, így egyre többet lóg új, kissé problémás barátaival, Andris pedig csak sportol és csajozik, úgyhogy őt sem látni már annyit. Az iskola is egy rémálom: mindenki csak a felvételiről beszél, az utolsó év csak nyúlik, mint egy ízetlen rágógumi. Mindenkinek van tehát mivel megbirkóznia. Node mik is azok a problémák, amiket Beniéknek, és úgy általában az összes tizennégy évesnek le kell valahogy küzdenie? 1. A felvételi A legtöbbünknek ezen előbb-utóbb túl kell esnie. Néhányan letudják tíz, esetleg tizenkét évesen, ami szintén nem könnyű, hiszen sok gyerek ekkor találkozik először a bukás lehetőségével, de nyolcadikban aztán tényleg nincs mese: most vagy soha. Valahova be kell kerülni, és kész. Az összes tanár a felvételiről beszél, a szülők hétvégente kinyomtatott próbafelvételit lobogtatva üldözik szerencsétlen gyerekeiket, és ha ez még nem lenne elég, a barátokkal sem lehet kikerülni a témát, mindenki fejből tudja, hogy melyik osztálytársának melyik középiskola a leghőbb vágya. Gyomorgörcs, álmatlan éjszakák, szülőkkel való veszekedés, hisztirohamok, kabalaállatok keresgélése, előző évi ponthatárok után való kutakodás? Azt hiszem, mindenki tudja, miről beszélek. 2. Az első szerelem Hát igen. A tizennégy éves kor az az időszak, amikor már túlvagy a hülye fiúk / hülye lányok időszakodon, de még nem érkeztél el az összes fiú egy szemétláda / az összes lány egy ribanc állomásra. Tizennégy évesen a szerelem olyan, amilyennek lennie kell: tiszta, mély és örökre szóló. Legalábbis egy ideig. Aztán persze mindenki megtapasztalja, milyen úgy igazán féltékenynek lenni (mintha szivacs lenne az agyad helyén, minden gondolatodat ez tölti ki, egyszerre akarsz sírni és őrjöngeni, küzdeni és feladni), milyen az első csalódás (mintha kalapáccsal törték volna szét benned a másikról alkotott képet), hogy mennyire fáj az első szakítás (leírhatatlanul). Beni és Eszter ezt mind megtapasztalják kényszer-távkapcsolatuk során. Sokan felnőttként is képtelenek arra, hogy kezelni tudjanak egy olyan helyzetet, ahol több ezer kilométer és kiszámolhatatlanul sok időzóna választja el őket a másiktól: Beniék eleinte még küzdenek egymásért, aztán szép lassan beletörődnek a másik hiányába, és megszokják új életüket. 3. A szülők válása Elég ritka, hogy egy válás zökkenőmentesen menjen. Még ha a szülők a lehető legbékésebben, legkulturáltabban is intézik a dolgot, a gyerek akkor is azt érzi, hogy a feje tetejére állt a világ. És fáj. Fáj akkor is, ha ötéves vagy, de ha lehet, még inkább fáj, ha tizenéves, hiszen sokkal jobban tudatában vagy annak, ami történik, és általában jobban meg is marad. Fedor is nehezen tudja feldolgozni, hogy szülei karácsony előtt pár nappal bejelentik, hogy szétmennek. Egyre komorabbá, visszahúzódóbbá válik, aztán egy új, nála jóval idősebbekből álló társasághoz csapódva rájön, hogy... 4. Cigi, pia, fű is van a világon Kinek korábban, kinek később fordul meg a fejében, hogy poén lenne kipróbálni ezt-azt, de a legtöbben azért túlesnek az első slukkon/korty alkoholon, mielőtt elhagynák az általános iskolát. Így van ez a Holnaptól minden rendben srácaival is: Fedor cigizni kezd, hogy picit lenyugodjon az otthoni dolgok miatt, sőt az egyetemista arcokkal a fűre is rákap. Beni iszonyúan megijed, nem tudja, mit tegyen, elmondja-e a szüleinek, Andris viszont csak legyint a dologra, és azt mondja, Fedor majd kinövi. A regény nem dönti el helyettünk a kérdést, nem húzza meg a határt, hogy mi az, ami belefér ebben a korban, és mi nem. Akárhogy is, a kíváncsisággal nincsen semmi baj, amíg van, aki figyel rád. 5. Költözés A távkapcsolat/távolság miatti szakítás örök érvényű igazsága, hogy annak könnyebb, aki elmegy, arról viszont nem beszél senki, hogy rohadt nehéz akkor is, ha éppenséggel te vagy az, aki új országba költözik. Mint Eszter. Új helyszínek, új emberek, új élmények, blabla, persze, nyilván minden adott ahhoz, hogy az ember felejtsen. De marad százezer olyan dolog, ami egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetet. A honvágy. Az ismerősök iránti vágyódás. A legjobbaknak hitt barátok eltünedezése. A magány. Az ezernyi apró kihívás minden nap. A tudat, amit például Emilia is érzett New Yorkban, hogy te is csak egy vagy a több millióból. Az emlékek, gondolatok, képek a fejedben, amiktől akkor is feltartóztathatatlanul gyötörnek, ha a világ végére is próbáltál előlük menekülni. 6. Megszokni, hogy mindenki változik körülöttünk A barátaink mellett, bármi történjék is, ki kell tartanunk. De hol van a határ? Mit tegyünk, ha a legjobb barátunk füvezni kezd, és teljesen elviselhetetlenné válik? Ha kétes figurákkal kezd lógni, leszarja az iskolát, leszar minket is, és egyáltalán nem hallgat ránk? Magára hagyhatjuk-e, ha tényleg teljesen meghülyül? Vagy ha csak simán megváltozott, már nem olyan, mint régen? Meddig érdemes küzdeni valakiért, aki nem akar minket? 7. Úgy általában a változás, amit életnek hívunk