A hallott mese fontossága - Interjú Vekerdy Tamással
"Gyerekkoromban nálunk mindennap azzal végződött, hogy vagy anyám, vagy apám mesélt nekem. Ne úgy képzeljétek, hogy elővettek egy meséskönyvet és elkezdtek felolvasni belőle. A mi családunkban mindenki tudott történeteket kitalálni. Én a magunk meséit hallgattam évek hosszú során át.
Apám többnyire Jani mackóról beszélt, néha pedig tüzes krampuszról, akit azért tiszteltem, mert hiába hívták tüzes krampusznak, szőke volt és kislány. Anyámnál viszont megrendelhettem, kiről szeretnék hallani, ki legyen a mese hőse. Ifi-e, a macskánk, Agancsos, a barátnőm, Telebutipáti akit én találtam ki, a szomszéd padlásra felszökött görény, vagy a néni. A rettenetes néni, akitől iszonyodtam, mert éreztem, hogy nem szeret, és aki sokkal valószínűtlenebb jelenség volt a tüzes krampusznál, mert szőlője volt, háza, és ősszel nagy kosárban sült csirkét hozott és somot a szüretéről.
Hányszor elképzeltem, mi lenne, ha valami irtózatos véletlen a néni hatalmába adna. Ő gondolkoznék helyettem, esetleg mindnyájunk helyett. Ilyenkor bebújtam a paplan alá, úgy megijedtem a gondolattól. Ha aztán megmondtam, kiről szeretném a mesét, anyám gondolkozott egy cseppet, begyűrte a takarót a talpam alá, ki nem takarózzam megint éjszaka és nekikezdett a mesélésnek. Képessége szerint az én édesanyámnak írónak kellett volna lennie. De nem jutott ideje rá, mert édesanya lett és attól fogva, hogy megszülettem nekem adta az egész életét. Esténként csak mondta, mondta a maga kitalált a meséket és így teltek a napok hármasban, mert a meseszóra apám is otthagyta a könyvét és odaült mellénk, hallgatni a különös történeteket.
Ha visszagondolok a gyerekkoromra, mindig ezt az elalvás előtti félhomályt látom. Álmosodó magamat, és köröttem gyermekéveim őreit, anyámat, apámat meg a meséket."
|
Jó napot kívánok, én egy hároméves kisgyerek anyukájaként szeretnék kérdezni. A véleményüket, illetve hát nem tudom, ha lehet akkor esetleg később majd Vekerdy Tamás véleményét, a diavetítőről, diafilmekről, hogy mikortól ajánlott, nem ajánlott? Na most mi nem nagyon tévézünk, illetve a gyerek sem. Tehát ennek a tekintetében mi a véleményük?
Vekerdy Tamás pszichológus:
Igen. Diavetítő. Három éves kisgyereknek semmiképp nem vetítenék diavetítővel. Általában tudni kell, hogy a hallott mese az igazi mese, amihez a gyerek önmagában készít képeket. Ez segít feldolgozni igazán az ő szorongásait, vágyait, düheit, ismereteit, mindent.
De kiegészítésképpen Ön a tévé elé sem ületi a hároméves gyereket?
Vekerdy Tamás pszichológus:
Hallani kell a mesét. A háromévesnek különben is még csak az ő kis napját mesélem vissza, én nem vetítem neki még Jancsi és Juliskát vagy Hófehérkét, semmi ilyesmit. Vele mit történt. Arról mesélek, vagy kis állatok rövid kalandjairól. Zseniális angol könyvet ismerek, Patrickról a pici medvéről. Az egyik könyv arról szól, hogy elmegy anyukájával kabátot venni. Másik könyv arról szól, hogy este lefekszik. Ez egy kis könyvecske. Remek, egy este végigolvasható. Harmadik könyv, villamoson utazik. Ilyen jellegű könyvek azok, amelyek elmondják, hogy a kismackóval mi történik, ami a gyerekkel és ezek a jó mesék ekkor. A nagy mesék azok négy és fél, ötéves kor körül kezdenek jönni és akkor nagyon fontosak, de nem diavetítőn. A diavetítő fázisrajz. Pontról pontra. Most kilép a házból, most már szalad, most a sűrűbe került, tépi a ruháját az ág. Ez súlyos hiba, mert ez elveszi a gyerektől a kép, a belső képkészítést, miközben a gyerek nagyon örül neki, mert nem tud különbségek tenni külső és belső kép között, ahogy erről sokat beszéltünk. Persze a diavetítő még mindig jobb, mint a televízió. A mesét hallgatni kell. Most ezzel együtt természetesen a mi családunkban is volt diavetítő és vetítettünk is a négy és fél, ötévesnek néha.
De nem is volt televízió.
Vekerdy Tamás pszichológus:
Televízió nem. És akkor azt megnézte és, de nagyon keveset vetítettünk a diavetítőn. Ez nem helyettesítette az esti mesét. Este mese van, de ha például nyaralunk, esik az eső és akkor a báty vetít a húgocskájának és jól szórakoznak. Igaza van a papának, jó félhomályban ülni, sötétben.
És családiasabb, mint a televízió, ami intézményes.
Vekerdy Tamás pszichológus:
Családias. És még azt is el tudom képzelni, hogy kibírja egy gyerek a diavetítőt, vetítek neki és annak is megvan a maga bája és varázsa, ugyanúgy ahogy a tévétől sem tud elszakadni. Egyik rosszabb, mint a másik, vagyis a tévé a rosszabb ezekből. De minden esetre az esti mese helyére én a diavetítőt semmiképp nem tenném, miközben dogmatikusan ki sem tiltanám a lakásból. Nem mondanám azt, hogy ez kizárt dolog, lehetetlen.
De mindenesetre ez még egy-két év múlva ráér és akkor majd érdemes megnézni, hogy egyáltalán a gyerek hogy viszonyul hozzá. Ha ő nagyon szereti, hogy egy-egy mesét együtt megnéz a család diavetítőn, hát akkor az biztos nem árt.
Vekerdy Tamás pszichológus:
A hallgatott mese a jó és először mindenképp hallva kell a mesét megismerni. Az az egy-két illusztráció, ami a régi mesekönyvekben volt, amilyeneket most újra kiadtak, a kitűnően kidolgozott illusztráció ami, egy-kettő egy meséhez, az segíti a gyerek fantáziáját.
Forrás: Vendég a háznál - Kossuth rádió
|
|