Maja tizenkét babája
2018.08.26. 13:50
5-8 éveseknek
Írta: Finy Petra
Illusztrálta: Szegedi Kalalin
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft, 2011
Oldalszám: 64
Van egy kislány, akinek mindig jókedve van. Van tizenkét baba, akiknek mindig rossz kedve van. És van egy balatoni villa, ahol ez a kislány és ez a tizenkét sértődött baba találkozik. Természetesen a babák jobb kedvre derülnek a kislánynak köszönhetően, de a történetük nem ilyen egyszerű. Mert közben Angella, a mindig repülni vágyó, légtornász baba elszökik, és meg kell menteni.
A babamentő akció kalandjai közben a tizenkét babát is egyre jobban megismerjük.
Megtudjuk (lásd az olvasó kuckóban), hogy
- Netti néni gyógyíthatatlan rendmániában szenved,
- a tüzes Carmen olyan hévvel tud szeretni, mint ahogyan gyűlölni is,
- Dzsiga egy igazi dzsigoló,
- Bantu-tu egy afrikai harcos,
- Kisnyuszi félénk rongybaba,
- Porcelánasszony összetört szívű kínai baba, és még sorolhatnánk a különös és mókás babákat.
Finy Petra meséjében finom képek és izgalmas kalandok váltakoznak, Maja szeretnivaló, csetlő-botló babáit pedig Szegedi Katalin lenyűgöző festményei keltik életre.
|
Maja egyszerre cserfes és angyali, és van valami lefegyverző a félmosolyában. Mintha mindenkinek a lelke mélyére látna. Nem csoda, hogy sikerült kibékítenie a nagymamája tizenkét dühös babáját.
A tizenkét babából jó párnak kilóg a lába a babakocsiból, amint láthatjátok. Hogy milyen babáknak is pontosan?
A padlásszoba önkéntes száműzetésébe vonult babák közül itt újabb szereplőket láthatunk.
A kanapé tetején Carmen áll, a tüzes, spanyoltáncos babalány. Előtte a széken Netti néni, aki gyógyíthatatlan rendmániában szenved. A hintaló mögött a félénk rongybaba, Kisnyuszi bújik meg. Az előtérben pedig Csinibaba és Lencselány feszít.
Porcelánasszony
Porcelánasszonynak hívják, és egy szomorú sorsú, zárkózott, kínai baba, akinek az élete végül mégiscsak jól alakul. És még mosolyogni is látjuk az utolsó oldalakon.
A padlásszoba tizenkét babalakója közül ő a legcsendesebb, legkiismerhetetlenebb, és olyan hűvös, mint a porcelán.
Ő babalány, akivel állandóan történik valami baleset. A könyv alapkonfliktusa is az ő nevéhez kötődik. Ugyanis Angella régen cirkuszi baba volt, akinek mindene a repülés. Csak nem fog mindig a padlásszobában ücsörögni? Hát persze, hogy nem.
Állandóan elszökik egy kis repülésre, és állandóan meg kell menteni. Ő már csak ilyen. A lételeme a levegő, a lélekeleme pedig a könnyűség.
Aki figyelmesen megnézi a képet, lát egy fekete kezet és lábat. Bizony, bizony, az egy négerbabáé. Mert Bantu-tu egyenesen Afrikából érkezett Maja nagymamához annak idején.
Afrikai harcoshoz illően egy szál, illetlen ágyékkötőben rohangál buzgón zörgetve karkötőit és lábkötőit. Lehengerlően őszinte és természetes. Vagy ledorongolóan, ha a dárdájával nagyon hadonászik. Porcelánasszonnyal ellentétben a lelki kínokat még csak hírből sem ismeri.
A legnagyobb harci tette az volt, amikor legyőzött egy hatalmas kölyökoroszlánt, aki az életére tört. Azon még nem morfondírozott, hogy mi lett volna, ha felnőtt oroszlán támadja meg. Nem gondolkodja túl a dolgokat. Mellette az ember úgy érzi, hogy minden olyan egyszerű és kiszámítható az életben, mint a napfelkelte a Szaharában.
|
Hagytam, hogy átáramoljon rajtam a szöveg
Finy Petra mesekönyve, a Maja tizenkét babája egy balatonfüredi villába visz el minket. A csinos villában tüchtig kis nagymama lakik, a padláson pedig rengeteg elfelejtett - vagy elhagyott? - kincs.
Egy régi díványon tizenkét baba ül. Tizenkét dühös baba, akiket végül jó kis csapattá kovácsol össze Maja, a kisunoka kedves lénye és a közös kaland: egyik babatársuk megmentése.
A kötet illusztrátoránál egyértelmű választás volt Szegedi Katalin, csak az ő rajzaival tudtuk elképzelni ezt a világot. A kötet megjelenése kapcsán őt kérdeztük.
|
Ez a mesekönyv egyszerre visz el egy régi világba és van benne egy nagyon pörgős történet. A nagymama balatonfüredi villájában a csészék, de még a sütemények is finomak és kimunkáltak, a padlás pedig rengeteg kincset rejt. Emlékszem, gyerekként én is imádtam a nagymamám padlásán és hatalmas éléskamrájában kutatni (volt ott két porcelánbaba is!).
Neked van ilyen gyerek- vagy akár felnőttkori padlásod?
A nagymamámék padlása pont ilyen volt! Imádtunk ott turkálni a húgommal, a sejtelmes félhomály titokzatossá és vonzóvá tette a legócskább kacatot is. Inkább csak kacatok voltak ott, de nekünk azok kincset jelentettek. Nekem már gyerekként is minden tetszett, ami kopott, régi, ami olyan anyagból van, ami szépen tud öregedni.
Néha belegondolok, hogy a mostani gyerekek vajon mit fognak találni a padlásokon? Kidobott számítógépeket, megfakult műanyag izéket? Lehet, hogy Petra is ebbe gondolt bele, amikor megírta ezt a történetet…
Az első oldalon szerepel egy gyönyörű fafaragásos ház. Van valós előképe?
Nem kötődik hozzá túl mély élmény, talán csak annyi, hogy amikor tizenöt éve megvettük a (régi, harmincas években épült) házunkat, megtudtuk, hogy hajdani fényében ezen a házon is volt egy gyönyörű, faragott homlokzati dísz. Sajnos az előző tulaj lerombolta, ne kérdezd, hogy miért. Szerettük volna visszaépíteni, de sehol sem találtunk fotót a ház eredeti állapotáról. Így aztán elkezdtünk gyűjtőmunkát végezni, és fotóztunk néhány hasonló stílusú házat az országban. A rekonstrukció persze nem valósult meg anyagi okokból, mindenesetre abból a gyűjteményből megmaradt pár fotó, és az egyik alapján festettem azt a rajzot.
Egy nagyon kollázsos Lenka után most három nagyon festett könyvet vehetünk tőled kézbe. A Majában sok a rajzosság, az oldalszéli karakterekben a spontaneitás. Hogyan alakult ki a technika?
Egyszerűen most jobban esett a festés, rajzolás, arról nem beszélve, hogy a Maja tulajdonképpen egy regény, az volt a szándékom, hogy inkább a szövegen legyen a hangsúly, a rajzok csak a háttérben illusztrálják a szöveget. Itt semmiképpen nem akartam ennél dominánsabb látványt.
Pintér József elegáns tipográfiát tervezett, szép nagy margóval. Sok szereplő nem tudott megjelenni a színes illusztrációkon a tördelés adottságai miatt, ugyanakkor nagyon fontos volt, hogy ezek is láthatóak legyenek valahol, így a margón kapott helyet néhány figura. Nem akartam, hogy ezek a kis oldalszéli rajzocskák rátelepedjenek a szép, elegáns szövegtükörre, ezért lazák, könnyedek lettek, inkább csak amolyan kis firkák. Ezeket nagyon szerettem csinálni.
Mi ragadott meg elsőre a szövegben - mi az, amit rögtön láttál magad előtt? Itt ugye nagyon fontosak a karakterek, hiszen 12 különböző babát és egy kislányt kellett megjeleníteni (nem beszélve az olyan karakteres mellékszereplőkről, mint a régiségkereskedő).
Az az igazság, hogy úgy bólintottam rá erre a felkérésre, hogy akkor még csak egy ötlet volt az egész. Az elmesélés alapján a különböző személyiségű babák keltették fel az érdeklődésemet, és már akkor, amikor Petra először mesélt róluk, már akkor pontosan tudtam, hogy milyenek lesznek az egyes babák, meg a többi karakter. Engem az egészben ez a sok változatos személyiség vonzott leginkább.
Aztán amikor megérkezett a kézirat, mindez teljesen megerősödött bennem és vázlatokat készítettem.
Azonnal le akartam tesztelni élesben az elképzeléseimet, ekkor találkoztunk, ott volt Petra, Kovács Eszter és Te.
Azt játszottuk, hogy egyesével húztam elő a vázlatokat, de nem mondtam meg, hogy ki szerepel a rajzon, találjátok ki. Annál jobb visszaigazolás nem is kellett, ahogyan a rajzokat meglátva, kórusban szavaltátok a neveket!
A mindenkit átverő régiségkereskedő figurája különben az egyik kedvencem a szövegben is, és értelemszerűen a figurát megformálni is nagyon szerettem. Külön bónuszpont volt nekem, hogy még nevet is bátorkodtam adni neki: Swindler Ernőnek neveztem el Petra utólagos engedelmével.
Maja valóságos kislány, aki belekeveredik a babák világába. Bár hirtelen ő is az életük részévé válik, el akartam választani egy kicsit tőlük. Maja igazi textilruhát visel, mindenki más csak festve van.
Ahogy Petra szövegében is zsánerek telnek meg élettel, te is felhasználsz és átformálsz zsánereket a képeidben (pl. a balatoni naplemente).
Én egyszerűen csak hagytam, hogy átáramoljanak rajtam a szöveg ötletei, és ehhez vizuális ötletek jöttek. A képi világot valahogy idézőjelbe akartam tenni, mintha visszanyúlnánk a nagymama idejébe, miközben magunk is hirtelen részesei leszünk a régi idők történéseinek, amik a mában folytatódnak. Ezért használtam régi papírokat a képek hátteréhez.
A cirkuszi témát azért ragadtam meg, mert úgy éreztem, hogy bár Angella kulcs-szereplője a történetnek, de az ő előtörténete, a régi élete nincs eléggé kidomborítva a szövegben. Ez nem baj, nem kell, hogy a szöveg és a rajz ugyanazt mondja el.
|
|