Carroll nyelvezete pedig zseniális. Attól perctől fogva, hogy Alice megérkezik Csodaországba, a nyelv elkezd másként működni, mint „odafenn”, és minden, ami a külvilágban magától értetődőnek és egyszerűnek tetszett, az Csodaországban egyáltalán nem magától értetődő, és ugyanez igaz fordítva is: bizonyos szavak, amelyek a külvilágban helytelennek számítanak annak ellenére, hogy logikus módon vannak képezve, Csodaországban helyesek.     Csodaország ezen furcsaságát Alice is igen hamar észreveszi: amikor például megpróbál visszaemlékezni az iskolában tanultakra, rájön, hogy a legegyszerűbb dolgok sem jutnak eszébe, s a korábban kívülről tudott dalok szövegeit csak eltorzított változatban tudja felidézni. Az, hogy a nyelv nem engedelmeskedik többé Alice-nek (vagy legalábbis más szabályok szerint működik), természetesen alkalmat ad Carrollnak arra, hogy jó kis szójátékokkal és vicces mondókákkal szórakoztassa az olvasót, de engem nem annyira maguk a szójátékok érdekeltek, hanem a kérdés, ami a csodaországbeli eltorzított nyelv kapcsán felvetődik, s ami mellesleg a könyv számos párbeszédében is megjelenik: az a kérdés, hogy a nyelv határozza-e meg (határolja-e be) azt, hogy mi mondható ki, vagy pedig minden gondolat kimondható, mert a nyelv majd úgyis idomul a gondolathoz, amit az ember ki akar fejezni. (Egy helyen ez a kérdés szinte szó szerint le is van írva: amikor Alice-t kioktatják, mondván, hogy az „azt mondom, amit gondolok” és az „azt gondolom, amit mondok” mondatok jelentése – a közhiedelemmel ellentétben – nem egyezik meg egymással.) A könyv egyébként nem válaszolja meg a kérdést, viszont egy csomó érdekes példával illusztrálja a nyelv működését és azt, hogy mikor és mitől jelent egy mondat valamit. Amikor például a teadélutánon résztvevő Alice-t megkínálják egy kis borral, Alice felháborodva válaszol, hogy de hiszen sehol nem lát bort, és nem valami udvarias dolog megkínálni valakit olyasvalamivel, ami nincs is az asztalon. A kínáló mondata tehát hiába volt elvileg értelmes, az adott helyzetben nem jelenlévő dologra vonatkozott, és emiatt mindjárt udvariatlannak (vagy mondhatni, helytelennek) számított.