A szerző izgalmas és vidám történeteken keresztül mutatja be a tengeri élőlényeket. A könyv végén részletesebben is megismerkedhetünk a mese állataival a "Kis mélytengeri állatmutató" részben, ahol pontos leírást kapunk a mélytengeri halakról.   A gyönyörűen kivitelezett, pasztell színekkel illusztrált mesekönyv óvodásoknak és kisiskolásoknak is nagy élményt nyújthat egy ismeretlen tengeri világról. "Képzeld el az életet a tengerfelszín alatt! És legeslegalul a tengerfeneket. A tengerfenéken végeláthatatlan tájak terülnek el, homokdűnékkel fedett síkságok, sűrű rétek, melyeket meleg áramlatok fodroznak, korallokkal és tengerirózsákkal benőtt hegyek, forró vizet lövellő tengeralatti vulkánok. Sziklák, elsüllyedt hajók roncsai, elveszett városok, tűzhányók és mély árkok. És a legmélyebb árok mélyén, ahova nem jut el napfény, búvár, tengeralattjáró, sőt még japán gyöngyhalász sem – hát ott már egyáltalán nincs semmi. Csak sötét és hideg. Brrrr! Képzeld csak el! Még ha ez nincs is teljesen így. Még a legfeketébb és leghidegebb sötétségben is rálelhetünk életre. Ugyanis a legmélyebb árok mélyén él Halancsa és Kígyurka."   Varázslatos hangulatú mese az óceán mélyéről egy különleges barátságról. foxbooks.hu   Amikor az ember a kezébe veszi ezt a mesekönyvet, máris egy különleges világba csöppen. A Mélytengeri mesék egy varázslatos hangulatú, képes mesekönyv, ahol a vajszínű, finom tapintású lapok, mélykék betűk, a tengert megihlető színek és egyedi grafikák azonnal megigézik az olvasót. Gyere, merülj el te is benne! Itthon ritkán találkozunk tengeri élőlényekről szóló mesékkel, pedig a legtöbb kisgyerek rajong az óceánért kagylóstól, cápástól, tintahalastól, kalózostól. A Mélytengeri mesék egy különleges barátságról szól. A tenger legmélyebb részén játszódik, ahová már a fény sem ér el. Ott él kis lámpásával egy világító mélytengeri hal. Halancsa nem szép, mondjuk ki, csúnya. A szája ferde és nagy, uszonyai kicsik, farka cakkos. De Halancsa nem bánja, hogy nevetségesen néz ki, nagyobb gondja is van. Múlt hét szerda óta 68 fogából 52 eltört, a maradék négy pedig kiáll, beleakad mindenbe. Nem tudja összezárni a száját sem, így enni sem tud. Hiába csalogatja oda a lámpása a kis halakat, garnélákat, miegymást, azok rendre kiszambáznak a fogai között. Aztán egy nap, amikor legyengülve és bánatosan sodródott a tengerfenéken, egy lesoványodott, mélytengeri kígyó akadt a fogaiba, és kétségbeesetten fityegett rajta, mint spagetti a villán.  Kígyurka hasonló cipőben járt, mint ő, csak neki a lámpása aludt ki, kedden. Azóta nem tudja magához csalogatni az állatokat, csak tévelyeg és csattogtatja haszontalanul a fogait a mélységben. A véletlen találkozásból, szövetség, a szövetségből barátság lett. Így ismerkedhetünk meg kettejük szívmelengető és tanulságos kalandjaival.   Találkozásuk után Halancsa és Kígyurka együtt rótták a tengerfenéket. A hal világított tökéletes lámpásával, a kígyó pedig megfogta a táplálékállatokat, és mindenen osztoztak. Na de nem sodródhattak mindig csak úgy, céltalanul a tengerben. Új otthont kellett találniuk, méghozzá közösen! Kígyurka a régi hasadékát unalmasnak és silánynak találta. Egy szürke és törött korall balra, egy nagy, silány homokdűne jobbra… és a legrosszabb: az ürege előtt poroszkáló óriás vörös remeterák. Csatt, csatt, csatt, csatt, csatt, csatt! egész álló nap. A két barát elindult és felkeresett számtalan hasadékot, de mindben laktak már. Az útjukba kerülő menedékek foglaltak, kényelmetlenek, vagy veszélyesek voltak. Viszontagságos napjuk végén, közel a feladás határán aztán egy takaros hasadékra leltek. Balra egy érdekes korall, jobbra egy csodaszép homokdűne… és egy vak remeterák, aki szorgosan csattogott, hogy összeszedje az üreg előtt a szemetet, és őrizte régi barátjának, egy kígyónak a helyet… Így hát Kígyurka visszatért oda, ahonnan elment. A dűnéjéhez, a kövek közötti hasadékbe. Most azonban a hasadék egész elfogadhatónak tűnt számára, a korallok érdekesek, a homokdűne pedig egyenest csodaszépnek. Hálás volt az óriás remeteráknak, hogy gondozta a lakhelyét (…) Kígyurka boldog volt. Hazatért, otthon volt. és már nem volt egyedül, barátot is hozott magával. Halancsa és a mélytengeri kígyó szépen éldegéltek egymás mellett. Szép volt az otthonuk, a halnak volt lámpása, foga a kígyónak… De Kígyurkának előbb-utóbb kényelmetlenné vált, hogy mindig segítségre szorul, ha látni szeretett volna valamit. Eltökélte hát, hogy megjavítja a lámpását… Talán a füles polip, a rengeteg-nyolc karjával és a millió tapadókorongjával helyrehozhatná? Vagy inkább az ostoros garnéla a hosszú csápjaival és a tíz(!) lábacskájával? És a négyollós garnélarák, akinek világít a nyála? Ha ráköpne a farkára, azzal talán megragaszthatná, vagy valami… Vagy olyasvalaki segíthetne, aki mindig is ott volt a közelében, figyelt rá és csendben szerette. Olyan valaki akiről eddig tudomást sem vett…? A Mélytengeri mesék sok hasonló melegszívű történetet mesél még el. Mindezt humoros módon, kedvességgel és némi öniróniával megfűszerezve. Igaz egy sötét, ismeretlen és különös világban játszódik a tenger legmélyén, de az a világ mégis csordultig van szépséggel és jólelkűséggel. A mesekönyvből többek között kiderül még, hogy mi lesz a sorsa a tengerbe kerülő üvegcserepeknek, és az is, hogy milyen egy mélytengeri disco, ahol hordószemű halak, mélytengeri agyaras halak, tengeri uborkák, rövidfarkú rákok, csigaházas polipok és garnélarák nyomják kifulladásig. Elmeséli, hogy szeretettel és összefogással minden megoldható – még 58 fogat is újra lehet preparálni, egy kis baráti összefogással, nagyadag jószándékkal, na meg néhány tengeri trükk segítségével. De ezek mellett az is kiderül, hogy semmi sem tarthat örökké, és talán mindennek pont úgy kell lennie, ahogyan van… Akkor hát visszatérhetünk az első oldalra és onnan folytathatjuk az olvasást… A Mélytengeri mesék nemcsak gyönyörű, hanem megható és emberséges történeteket tartogat a gyerekeknek. Megmutatja nekik, hogy az igazi érték nem a külsőségekből, hanem belülről fakad és a tettekben mutatkozik meg. Rámutat, hogy sokszor vagyunk felszínesek, nem becsüljük meg kellőképpen, amink van, és nem figyelünk rendesen azokra, akik ott vannak mögöttünk és mellettünk állnak minden helyzetben. A realisztikus, mégis kedves és varázsos illusztráció Veronika Klímová munkája, és nagyszerűen tükrözi a különleges mélytengeri történetek hangulatát.   Szepesi Dóra   Halancsa, Kígyurka és a biolumineszcencia   Első ránézésre talán meghökkentő lehet, hogy az író egy mélytengeri halat tesz meg története főhősének, karnyújtásnyira hozva a csúnya Halancsát, aki első pillantásra visszataszító. Ám ha valaki ötévesen ezzel a könyvvel merül álomba, ne csodálkozzunk, ha tengerkutató válik majd belőle. A TOP 50 gyerekkönyv díjátadóján elhangzott, hogy a szlovákok mennyire sikeresek a különleges gyerekkönyveikkel. A Mélytengeri mesék volt az egyik példa.  A helyszín és a főszereplők mindenképp szokatlanná teszik a történetet, az illusztrációk és a mesébe szőtt ismeretterjesztés líraian kedves. No, de hogy is néz ki ez a Halancsa? Széle-hossza egy, teste csupa dudor, akár egy krumpli. A farka cakkos, mintha megtépték volna, a szája nagy és ferde, az alsó állkapcsa nagyobb, mint a felső, nem tudja becsukni a száját. Így a fogai kiállnak, ráadásul a hatvannyolc fogból ötvenkettő eltört, négy pedig annyira elgörbült, hogy kis fogasokként állnak ki a szájából és ezért most nem tud enni, nagyon éhes… Nos, ha valakinek még ezek után is van kedve tovább olvasni a könyvet, nem fogja megbánni. Engem a kíváncsiság hajtott tovább, és megtudtam, ha Halancsa mélytengeri barangolásai során táskát, kabátot, esernyőt hordana magával, lenne hová akasztania. Érdekes! Miért hordana esernyőt egy mélytengeri lény? Arra egyáltalán nincs szüksége, ellenben lámpásra igen. Van is neki. Ugyanis a leghidegebb és legsötétebb mélységben a legmélyebb árok mélyén él, és mint minden jóravaló mélytengeri hal, saját kislámpással rendelkezik. (A könyv végén van egy kis mélytengeri állatmutató, amely ezt a jelenséget biolumineszcenciaként magyarázza meg.) A lámpás egy csáp végén fityeg, a csáp meg a szeme közt egy gödörből nyúlik ki. Végül is egyetlen mélytengeri lény sem teljesen tökéletes… – mutatja be főhősünket együttérzéssel a szerző. Milyen az élet a tengerfelszín alatt? Ha el akarjuk képzelni, gondoljunk egy jól megsózott planktonlevessel teli fazékra, amelyben halak, polipok, medúzák, sellők, rákok, csigák, óriásemlősök, tengeralattjárók úszkálnak, időnként egy vagy két batiszkáf, és legeslegalul a tengerfenék. (Mi az a batiszkáf? Ezt bizony nem tudtam, amíg el nem olvastam a könyvet – mert, mint minden jó könyv végén, fény derül minden kezdeti talányra. Itt is!) A történetben előrehaladva megismerhetjük a mélytengeri közlekedés alapszabályát: fel kell kapcsolni a villanyt. Megtudjuk, hogyan ismerkedik meg Halancsa a hasonló cipőben járó tengeri kígyóval, Kígyurkával – a szereplők elnevezése valószínűleg fordítói bravúr, Pénzes Tímeának köszönhető. Kígyurkát szintén baleset érte, kedden kialudt a farka végén lévő kislámpája. (Újabb költői kérdés: Milyen lehet a mélytengeri kedd?) Neki meg hiába van foga, világítás nélkül nem tud élelmet keresni. Így állnak egymás mellé a bajban, az egyiknek foga van, a másiknak lámpása, az élelemszerzés lesz közös életük és barátságuk kiindulópontja. Az ördöghal, medúza és a tengeri sün társaságában idilli világ tárul elénk: poétikus mondatok sorjáznak, amikor például a tengeri árokban megtett hosszú út után a vulkanikus kőzetnek dőlve pihennek, Kígyurka felsóhajt: "– Tagadhatatlanul szeretem ezt a helyet." Aztán megismerjük a tengeri rózsákat, és a homokdűnében lakó öreg, óriás vörös remeterákot, aki egyébként nagyon barátságos és segítőkész, tele van emberséggel! Amíg emezek élelmet keresnek együtt, – csupaszkopoltyús csigákat például, ő őrzi otthonukat. Ám Halancsa teli bendővel sokat szundikál, és ilyenkor bizony nem világít a lámpása. Nincs mese, meg kell javítani Kígyurka lámpáját! De ki fogja megszerelni? Az ostoros garnélarák, akinek csápjai szerszámhoz hasonlítanak? Nem. A világítónyálú négyollós garnélarák? Nem. Ebben is a remeterák segít: a mese következő fejezete a tengeri üveg nyomába kalauzol el. A macskahal elvezeti Kígyurkát a tölcsérgombákhoz, ezek alján van a tengeri üveg, amiből jól megszedi magát, és diszkógömböt készít belőlük. Így mi mást, bulit rendeznek a mélytengeri árokban. Az ünnepség hírét a tengeri áramlatok messze viszik a pusztaságba, a homokdűnék közé, a víz alatti vulkánok sűrűn lakott dűlőire, a korall-labirintusok zsákutcáiba. Csakhamar gyülekezni kezdenek a messziről jött élőlények, és az állatok fogakat hoznak ajándékba Halancsának. A szerző, Monika Kompaníková, és az illusztrátor, Veronika Klímová bemutatkozik a könyv végén. Az író képzőművész, először grafikát festészetet tanult, ezután írta meg Az ötödik hajó című regényét, amelynek alapján filmet is forgattak. Két fia van, ezt a mesét nekik írta. A néhol humoros, máskor meg élethű művészi illusztrációk linónyomás és tollrajz kombinációjával készültek. Végezetül, a mélytengeri állatmutatóból fény derül arra is, mi az a batiszkáf: egy mintákat gyűjtő gép, homokot, korallt, kagylókat gyűjt, olykor elkap egy halat. Nos ennek a vezetékét harapta el Halancsa, ettől törtek ki a fogai… Az olvasó már tudja, hogy a baleset óta Halancsa és Kígyurka barátok: „Te itt vagy nekem, én pedig itt vagyok neked. És ez a legfontosabb” – mondja a kis kígyó; és itt akár kezdhetnénk elölről az egész mélytengeri vándorlást.       Pénzes Tímea nyilatkozata a fordítói munkáról: "A mesefordítás viszonylag könnyen ment, bár sok mélytengeri élőlényről konzultálnom kellett a szerzőnővel, és a latin nevük szerint vagy képek alapján tudtuk biztosan beazonosítani őket, tudniillik az, hogy viperahal, pelikánangolna, hordószemű hal, kígyókarú csillag vagy kacslábú rák, nem volt a mindennapi szókincsem része. Több esetben tengerbiológus segítségét is kértem. A mesében szerepel két rák, akiktől a főszereplő hal segítséget kért: egy kreveta és egy garnát. Tudományosan jól meg lehet fogalmazni a két rák közti különbséget, de gyereknyelven és jócskán leegyszerűsítve nehezebben. Nem tudtam eldönteni, legyen-e kis garnéla és nagy (vagy óriás) garnéla, netán ostoros garnéla és négyollós garnélarák. Egy másik kérdésem az volt, hogy a tengerirózsának karocskái vannak vagy mancsai. Kiderült, hogy mancsa csak az emlősöknek van. Vagy például szlovákul tengeri ördög és tengeri farkas szerepelt a könyvben, ami magyarul ördöghal és farkashal."