- Sáp, sáp. Ami bizonyosan annyit tesz: - Jó reggelt kívánok. Kácsa anyó visszafelel erre vastag öreg hangon: - Sáp, sáp. Ami meg valószínűleg annyit jelent: - Isten hozott! Bújj csak elő!   A kiskacsa előkecmereg a tojásból ügyetlenül, ostobán. A nagy kacsa meg fölemeli a szárnyát, és azt mondja: - Bújj csak ide! Itt jó meleg van. Persze, ezt is sáp szóval mondta. A kacsanyelv csak ebből az egy szóból áll, de ezzel ők mindent meg tudnak mondani. Aztán még aznap előbújt valamennyi. Olyan sárgák voltak, mint a tojás sárgája és olyan gyöngék, hogy alig tudtak a lábukon állni. Kácsa anyó akkor nagyot kiáltott a konyha felé: - Sáp, sáp. Ott meghallották. Hamar vizes korpát meg a vágott csalánt odahintettek a szakajtó kosár elé, és kirakták a kiskacsákat. Azok eleinte kedves butasággal néztek a vizes korpára: nem tudták, mire való. De Kácsa anyó megint sápogott nekik s megmutatta, hogyan kell felnyitni azt a kis lapátforma kacsaszájat, és hogyan kell belevetni a vizes korpát. No, belaktak ott mindjárt úgy, hogy félreállott a bögyük is a vizes korpától. Hanem akkor nagy sírás következett az evés után: - Mi bajotok van? - kérdezte az öreg Kácsa. - Szomjasak vagyunk - felelték az aprók. Akkor az öreg Kácsa a vizes tányérhoz billegett, és ivott. - Így igyatok. A kiskacsák bámulva nézték, hogyan kell inni. Nem nehéz az, csak bele kell dugni a kis lapátot, aztán fölnézni a gerendára: a víz leszalad a gégén. Mikor ezt elvégezték, az öreg Kácsa azt mondta nekik: - Aludjunk, gyerekek. A szárnya alá szedte őket. Az egyik olyan ostoba volt, hogy csak a fejét dugta be anyja tollai közé, azt gondolta, hogy egészen benne van. - Jaj, de ügyetlen vagy! - mondotta az öreg Kácsa. Azzal betolta az orrával maga alá azt is. Alvás után már olyan erősek voltak a kiskacsák, hogy valamennyien tudtak járni. Ott illegtek-billegtek az anyjuk mellett. Egyik-másik még lerogyott, vagy felfordult, és az ég felé kapálódzott a lábával, de félnapi gyakorlás után már valamennyi jól tudta rakni a lábát. A vizes tányér különösen tetszett nekik. Belement volna mind a kilenc egyszerre, ha belefért volna. - Fürödjünk - mondották az anyjuknak. - Megálljatok - felelte az anyjuk -, majd egy-két hét múlva elvezetlek benneteket a tóra. Az nagy víz. Nagyobb, mint az egész szoba, még az udvarnál is nagyobb. Abban aztán fürödhettek akár egész nap is. A kiskacsák türelmetlenül várták ezt a napot. Végre egy szép enyhe napon megindult velük. Ő már tudta a járást. Ment, ballagott, egyenesen le a tóhoz. Amint a kiskacsák meglátták a tavat, nagy örömmel kiáltozták: - Mekkora víz! Milyen nagy víz ez! Rohantak a partról, de úgy rohantak, lefelé, hogy egyik-másik hatot is bukfencezett. - Megálljatok! - kiáltott az öreg Kácsa -, majd én megyek elől. De már akkor a kis kacsák mind ott úszkáltak a vízben. Lel-lebuktak, nagyokat ittak. Most is ott vannak, ha még haza nem mentek.