- Na, hát a dolog az rendre jár, melyiketek lesz a szakács? - Hát legyen a béka. Megtették a békát szakácsnak. Nekifogott a béka, így is szakácskodott, úgy is szakácskodott, főzött ilyet, főzött olyat, de olyat nem tudott főzni, hogy a többieknek jólessék. Főzött vagy három-négy nap, s akkor felmondtak a szakácsnak. Azt mondták, hogy: - Nem vagy jó szakács. Megszégyellte magát a béka. - Nahát akkor ki főzzön? Azt mondja a kolbász: - Az egeret tesszük oda. Odatették az egeret. Ő is főzött vagy két-három nap, de ő se tudott jól főzni. Rászorították a kolbászt: - Csak te főzzél! A kolbász váltig mondta: - Én az én hónapomat lefőztem, s hogyha nem akartok ti főzni, akkor inkább felmondjuk a barátságot. Valahogy csak megkérlelték a kolbászt, mégis elvállalta, hogy még egy vagy két nap ő főz. A béka gondolta, addig ő megtanulja, hogyan főz a kolbász. Nekifogott, hogy meglesse, mit csinál. Hát amikor a lé meg volt főve, egy darab idő múlva a kolbász, mikor látta, hogy nincsen sehol senki, beledobta magát lébe. Megforgatta magát benne ügyesen, s akkor kijött. ,,Hopp - gondolta a béka -, most mát én is tudom, hogy kell csinálni! Azért olyan jó a leves, mert beledobta magát." Akkor ajánlkozott: - Na, most már én leszek a szakács, most már én is tudok főzni! Nekifogott, odatett egy jó nagy fazék vizet a tűzhöz. Jó tüzet csinált, s főzte, főzte. Mikor már úgy gondolta, hogy meg van főve az a mindenféle, ami bele volt téve, nem várta meg, hogy egy kicsit meghűljön a lé, hanem mikor a legforróbb volt, belészökött. Hát alig tudott kiszökni, mind összeforrázódott, összefutott a hátán a bőr. Azóta van a varasbéka. Félreállott a főzésből, alig tudott mozogni, úgy összeégette a forró lé. A kolbász meg az egér, mikor megmondta nekik, hogyan járt, kikacagták. Felbomlott a barátság, s attól fogva mindenki külön élt. Máig is élnek, ha meg nem haltak.