– Jó estét, kis unokám! – felelte nagyapó, és megcsókolta a kis unokát. – Hol jártál, nagyapókám? – kérdezte a kis unoka, és kivette az ostort nagyapó kezéből. – Én? A Réz-erdőben – felelte nagyapó. – Kivel találkoztál ott a Réz-erdőben? – kérdezte a kis unoka. – Az erdei mókuskával – felelte nagyapó. – Mit mondott neked az erdei mókuska? – Azt mondta, hogy: “Itt ez a mogyoró, tedd a tarisznyádba, vidd el a kis unokádnak!” Azzal kivett nagyapó a tarisznyából egy szem mogyorót, és odaadta a kis unokának. Másnap megint kihajtotta nagyapó a teheneket, estére meg szépen hazahajtotta őket. A kis unoka ott várta őt a szélső fánál, és már messziről kiáltotta: – Jó estét, nagyapókám! – Jó estét, kis unokám! – Hol jártál ma, nagyapókám? – Az Ezüst-erdőben, drága kis unokám! – Kivel találkoztál az Ezüst-erdőben? – Egy tarka szarkával. – Mit mondott a tarka szarka? – nevetett a kis unoka, mert azt hitte, hogy ez valami tréfa. – Azt mondta a tarka szarka: “Itt ez a toll, tedd a kalapod mellé, vidd el a kis unokádnak!” Kihúzott egy tarka tollat a kalapja mellől, és odaadta a kis unokának. Reggel megint kihajtotta nagyapó a teheneket, este szépen hazahajtotta őket. Várta őt a kis unoka a szélső fánál, és messziről kiáltotta: – Jó estét, nagyapókám! – Jó estét, kis unokám! – Hol jártál ma, nagyapókám? – Az Arany-erdőben, drága kis unokám! – Kivel találkoztál az Arany-erdőben? – Jaj, azt ne is kérdezd, mert én bizony egy nagy, loncsos medvével találkoztam. – Mit mondott a loncsos medve? – Azt mondta, hogy: “Brumma-brumm! Mit keresel te az én erdőmben?” A kis unoka csodálkozva összecsapta két kis kezét. – És te mit feleltél néki? – Én? Ijedtemben azt se, hogy vaskalap. Elkezdtem szaladni, ahogy csak vitt ez a két öreg lábam. – És a medve mit csinált? – A medve meg utánam. Fújt, csörtetett a nagy tányértalpával, és egyre csak azt bömbölte: “Sárgarépa, mogyoró! Hová szaladsz, nagyapó?” – És te néki mit feleltél? – Tiszán innét, Dunán túl, csak ne bántson, medve úr! – És aztán mi történt? Utolért a medve? – Hát majdhogynem utolért. Az volt a szerencsém, hogy ott folyt a kis patak, ő meg sajnálta besározni a vadonatúj bocskorát. Leült egy nagy kőre, s míg a bocskorszíját fűzögette, egérutat nyertem. – És megmenekültél, édes nagyapókám? – Hát csak szép sorjában, drága kis unokám! Szaladtam, szaladtam, hát egyszer csak mit nem láttam? Nem egyebet, mint egy kidőlt-bedőlt kemencét. – Miféle kemencét? – Hát csak olyan erdei kemencét. A loncsos medve felesége épp akkor dugta be a lapátot, hogy kiszedje a pirosra sült kalácskát. – És mit mondott a loncsos medve felesége? – Megijedt, mikor meglátott, és elkezdett szépen kérni: “Sárgarépa, mogyoró, ne bánts engem, nagyapó!” – És te néki mit feleltél? – Adjon nekem friss kalácsot, nem bántom az asszonyságot! – És adott-e, nagyapókám? – El is hoztam, kis unokám! Belenyúlt nagyapó a tarisznyába, elővette az erdei kalácsot, és odaadta a kis unokájának. Volt nagy öröm! Mert ilyet még nem evett a kis unoka! Erdei kalácsot! Bele is harapott, meg sem várta, míg hazaér. – Hogy ízlik a kalács? – kérdezte nagyapó. – Jó volt-e az erdei kalácska? – Jó bizony! – felelte a kis unoka. – Szakasztott olyan, mintha a mi nagyanyókánk sütötte volna!