Nagyon sokáig azt éreztem, hogy van valami titok a családban, amiről nem beszél senki. Én is magamnak próbáltam összerakni elejtett megjegyzésekből az egész történetet. Kamasz voltam már, mire megértettem, vagy legalábbis tisztában láttam, hogy mi is volt valójában.
Emlékszem egy esetre, amikor úgy hatodikos koromban szóba került az osztályban, hogy mi zsidók vagyunk. És az egyik osztálytársam gyorsan biztosított arról, hogy ő azt hallotta otthon, nem kell utálni a zsidókat. Borzasztóan megdöbbentem akkor. Nem gondoltam, hogy ezt külön hangsúlyozni kell. Paradox helyzet nagyon, hiszen a kislány és a családja egyértelműen jót akart, de éppen ezzel világítottak rá arra, hogy úgymond jónak lenni nem természetes...
Ért téged atrocitás a zsidó származásod miatt?
Inkább értetlenséggel találkoztam. De ez nem is csoda. Ha mi zsidók csak suttogva merünk beszélni róla, nem várhatjuk el a körülöttünk lévőktől, hogy természetesen kezeljék a helyzetet.
Mennyire meghatározó a zsidó identitás alakulásában a holokauszt ténye?
Meghatározó. Éppen azért, mert nincs tisztázva, átbeszélve, értelmezve. A legtöbb zsidó családban a trauma öröklődik és még a mai zsidó gyerekek is gyakran abban nőnek fel, hogy a külvilág felé tagadják a zsidóságukat. Met ha kiderül, őket is ugyanúgy kirekeszthetik, megbélyegezhetik, elpusztíthatják, mint akkor.
Mit tanácsolsz a felnőtteknek, mikor, mennyit érdemes elmesélni a témáról?
A gyerekek óhatatlanul hallanak innen-onnan valamit., és ha nem kapnak segítséget, maguk próbálják összerakni a képet, ez a kép pedig hiányos és torz lesz, amit később nehezebb lesz egyenesbe tenni. Azt hiszem, egy kiskamasszal már mindent meg lehet osztani. Ebben a korban a gyerekek világlátását még nem homályosítják el a felnőttekét befolyásoló szorongások és előítéletek. Azt, hogy mi vezetett a holokauszthoz, már egy kisiskolással is át lehet beszélni. És szerintem át is kell beszélni, hogy a későbbiekben ne befolyásolják nemtudásból, nemértésből származó vélemények.
Melyek azok a holokausztot tematizáló - még ha nem is direkt arról szóló - irodalmi alkotások, amiket te fontosnak tartasz a 10-12 éves korosztálynak?
Felnőtt olvasóknak sokféle irodalom született, ami érinti a témát. A Sorstalanság-ot nem kell bemutatni, ugyanígy az Anne Frank naplóját sem. Van jónéhány memoárkönyv, és regény. Gyerekeknek írt mű jóval kevesebb és ez érthető. A Pagonynál jelent meg nemrég A kék kabátos lány, ami a nagyobb kamaszokat szólítja meg. Talán szélesebb körben ismert a Számláld meg a csillagokat, ami a dán ellenállással foglalkozik, illetve a haláltáborban játszódó A csíkos pizsamás fiú. De azt hiszem, eddig még nem született olyan gyerekeknek szóló könyv, ami a Magyarországon történtekkel foglalkozik.
Mi inspirálta ezt a regényt?
A holokausztot sokan sokféleképpen dolgozták már fel, de a magyar gyerekirodalomban egyáltalán nem jelenik meg ez a téma. Pedig éppen a kiskamaszkor az, amikor a legérzékenyebbek, legnyitottabbak a gyerekek, amikor leginkább igénylik azt, hogy el tudjanak igazodni a világban.
Úgy éreztem, szükség van egy könyvre, ami éppen ezt a korosztályt szólítja meg. De nem volt könnyű megírni, fogalmam sem volt, hogyan kezdjek bele. Aztán meg hirtelen jött magától. Attól, hogy elkezdtem figyelni, hogyan állnak hozzá az én gyerekeim és a körülöttünk élő gyerekek, családok a kérdéshez.
Mennyi a személyes történet a könyvben és mennyi a fikció?
Ez nem történelmi esszé és nem is egy túlélő visszaemlékezése. Az Egy fiú a csapatból egy regény, amiben keveredik a fikció a különböző forrásokból hallott visszaemlékezésekkel, olvasott anyaggal, személyes élményekkel. Nagymamám Auschwitzból tért vissza, anyukámat gyerekként csempészték ki a gettóból és bújtatták el egy vidéki zárdában. Az ő elbeszéléseikből is van egy-két jelenet, ami felbukkan a könyvben.
Ki inspirálta Dani alakját?
Három gyerekem van, látom, hallom, mi foglalkoztatja ezt a korosztályt... Dani egy tipikus ötödikes, a tipikus ötödikesek problémáival, gondolataival, érzéseivel. Az, hogy zsidó, csak annyit jelent, hogy meg kell birkóznia a holokauszt kérdésével is. De ezzel nem csak neki kell foglalkoznia. Zsombinak és a többi haverjának ugyanolyan nehézséget okoz, csak éppen más nézőpontból.
A szöveg egyik céljaként tekinthető, hogy ledöntse a hallgatás falát - mit vársz ettől a könyvtől?
Az lenne jó, ha elindítana egy beszélgetést a gyerekek között, szülőkkel, tanárokkal, otthon és az iskolában is. És nem csak azokban a családokban, akik különben is érzékenyek a témára. Talán olyanok is kézbe veszik, akik "szimplán" egy gyerekregényt szeretnének elolvasni. És talán éppen ezekben a gyerekben, családokban ébreszt új gondolatokat.
|