2. Elmer és az elveszett kismackó Oldalszám: 24 Itt van rögtön az Elmer, a kiselefánt című könyv folytatása! Egy este Elmer, a kockás elefánt aludni készült... Ám egyszerre hangot hallott: Kiselefánt sírdogált. - Elveszett a kismackója! - mondta Mamaelefánt. - Ezért nem tud elaludni! Nagyon hiányzik neki! Mikor piknikeztünk, eltűnt, és azóta keresi... Szegény Kiselefánt... Itt már csak Elmer segíthet!     Bánáti Anna Másnak lenni menő! Elmer egy elefántcsorda egyik tagja. A csordában minden elefánt egyforma, van kicsi, nagy, fiatal, öreg, sovány, kövér, ráncos, görbe, de mindegyik szürke. Kivéve Elmert. Ő más, mint a többiek, megszámlálhatatlanul sok szín borítja, kicsit olyan, mint akire ráolvadt egy patchwork takaró. Az első Elmerről szóló mese 1989-ben jelent meg az Egyesült Királyságban, a színes elefántnak azóta óriási kultusza lett, készült belőle rajzfilm, mindenféle stílusú és alakú játék, plüssállat és iskolatáska, a mesét ráadásul több mint húsz nyelvre lefordították. A szerző-illusztrátor David McKee nevéhez a mai napig Elmer figurája köthető a leginkább, olyannyira, hogy idén 15 év kihagyás után újabb részt írt belőle Elmer's Walk címen. (Nem szerzőként, hanem illusztrátorként ismert munkája még az 1984-ben debütáló Paddington-sorozat.) Adná magát, hogy az Elmer, a kockás elefánt azzal a konfliktussal kezdődjön, hogy Elmert a színe miatt a többiek kiközösítik, kinevetik vagy legalábbis furcsállkodnak rajta. De ugyanúgy, ahogy Elmer más, mint a többi elefánt, a szerző, a brit David McKee stílusa is más, mint amit a hasonló korú gyerekeknek szánt könyvekben megszoktunk. A sztori ugyanis így folytatódik: „Mosolyogtak, ha csak látták, mind szerették és csodálták.” Elmer a csorda mókamestere, aki mindig játszik, viccelődik, a többi elefántnak esze ágában sincs cikizni vagy piszkálni őt. Egy kicsit azonban mégis zavarja a figyelem, amit kap, mert egy nap úgy dönt, eltűnik a színről, és nekivág a dzsungelnek egyedül. Útközben talál egy bogyós növényt, és belehempereg a szürke bogyókba, amik teljesen elfedik a kockáit, úgyhogy mire visszatér a csordához, már teljesen beolvad a többiek közé. Persze nem bírja sokáig szürke elefántként, a mese végére ezt is elvicceli, elkóborlása pedig óriási népünnepélybe csap át. Az Elmer, a kockás elefánt olvasása megmagyarázhatatlan déjà vu-t váltott ki belőlem, pedig biztos vagyok benne, hogy soha nem olvasták nekem esti meseként. Valószínűleg a könyv otthonossága, nyugodt derűje váltotta ki ezt az érzést. A mese nem akar több lenni, mint ami: rímel, de nem erőltetetten, tanulságos, de nem szájbarágós, izgalmas, de épp csak annyira, hogy azért el lehessen utána aludni. A Pagony kiadó gondozásában induló Elmer-sorozat rögtön két résszel indul. Elmer és az elveszett mackó már úgy indít, mintha mindig is ismertük volna a patchwork-elefántot és barátait. (Na meg rokonait, például Vilmost, Elmer unokatestvérét, aki pont ugyanolyan, mint ő, csak nem színes kockák borítják, hanem fekete-fehérek, mint egy sakktáblát.) Az a bizonyos elveszett mackó is Elmer egyik barátjáé, Kiselefánté. Amikor kiderül, hogy a maci nincs meg, Elmer rögtön kölcsönadja a sajátját, másnap reggel pedig azonnal felkerekedik, hogy előkerítse az elveszett mackót. Közben sorra találkozik a dzsungel állataival, mindenkivel hasonlóan szórakoztató, vicces rímekből és visszatérő motívumokból álló beszélgetést folytat. Ettől lesz a mese kiszámítható és meghitt. A maci természetesen előkerül a végén, és a tanulság sem az, hogy önzetlennek és kedvesnek lenni jó dolog, hanem hogy minden alvós mackó különleges, ha igazán szeretik őket. Elmer sztorijai kedvesen ébresztik rá a mesét hallgató gyerekekeket arra, hogy saját maguknak lenni menő. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy egy kicsit mások, mint a többiek. Ha vannak is olyan helyzetek, amikor egy gyereket támadás ér furcsaságai miatt. Elmer története rámutat, hogy nem az a normális, amikor valakit kiközösítenek amiatt, mert más, hanem az, amikor elfogadják őt olyannak, amilyen, és a különbözőség, a sztereotípáktól való eltérés értékessé és páratlanná tesz. A könyvet a szerző maga illusztrálta, a képek és a szöveg remek egységet alkotnak, a kufli-sorozathoz hasonlóan pedig itt is felfedezhetünk egy-két jól elhelyezett madarat az oldalak szélén (vagy közepén). Hiába telt el közel harminc év azóta, hogy David McKee megrajzolta Elmert, a színes, bolondos illusztrációnak csak egy picit van retró hangulata. De az is jól áll neki. A szerző a Forbes újságírója Forrás: pagony.hu     Oldalszám/kötet: 24 Kiadás éve: 2019   Két újabb résszel bővül a külföldön már hatalmas népszerűségnek örvendő Elmer-sorozatunk! A színes kockás elefánt más. Ő foltos, tarka kockás! Milyen minta! Mennyi szín! Piros, lila, rózsaszín, kék és fekete és sárga, sokféleség vidámsága. De vajon mindig jó érzés különbözőnek lenni?   Már 4 könyvben találkozhatsz itthon is a világ legnépszerűbb elefántjával, megjelenik az Elmer új tréfája című kötet, ahol Elmer unatkozik, és egy remek tréfát eszel ki, amíg a többiek alszanak.  Az Elmer és Eldó nagyapó című kötet, ahol Elmer meglátogatja nagypapáját!   3. Elmer új tréfája   Közeledik az ELMER-nap, amikor minden szürke elefánt színesre festi magát. Elmer, a kockás elefánt unatkozik, és egy remek tréfát eszel ki, amíg a többiek alszanak.       4. Elmer és Eldó nagyapó ELMER meglátogatja aranyszínű nagyapját, Eldót. Elmer vidáman idézi fel a közös kirándulásaikat és játékaikat – de vajon a nagyapó tényleg elfelejtett mindent? Igaz, hogy öreg, de ő is elefánt, és az elefántok nem felejtenek… Vagy mégis?