Ragacs korán ébredt. Álmosan pislogott párat. Elülső mancsait kinyújtóztatta és a körmeit a szőnyegbe mélyesztette. Miről is álmodott? Mielőtt felidézhette volna, hirtelen korogni kezdett a hasa. Talán ehetne valami finomat a konyhában, amíg a többiek alszanak! Oldalra sandított. Rajta kívül még senki sem volt fenn. Az egyik sarokban fonalgombolyagok és szivacslabdák hevertek, a másik sarokban a szülei: Első Cili és Tigris összegömbölyödve hortyogtak egy óriási piros párnán. Első Cili fehér volt három folttal a hátán: egy barnával, egy feketével és egy vörössel. Tigris, ahogy neve is mutatta, tigriscsíkos bundát viselt. Kisfiuk, Ragacs pedig úgy nézett ki, mintha ráborult volna egy festékesdoboz. Testét temérdek barna, szürke, fekete és vörös plecsni borította. Ezért is nevezték el Ragacsnak. A kiscica pedig büszkén viselte a nevét. Sőt! Mivel olyanná válunk, amilyen nevet kapunk, kis idő múlva Ragacs valóban ragacsos lett. Folyton ráömlött a tej, beleugrott a krumplifőzelékes tányérba, összekente magát sárral. Ma reggel azonban Ragacs még tiszta volt. És éhes. Nem akarta felkelteni a szüleit. Inkább lesettenkedett a földszintre, a konyhába. Párnás mancsait olyan óvatosan szedte, amennyire csak tudta. Megállt a hűtő előtt, kitárta, majd tanácstalanul lehuppant a fenekére. Minden cicaéletben elérkezik az a pont, amikor dönteni kell: puding vagy paradicsomos hús. Ragacs nem tudta kiválasztani, melyiket egye meg. Mert ugyebár a kettő nem illik össze. Ragacsnak ezt az anyukája már számtalanszor elmondta. Csakhogy Ragacs utált választani két jó dolog közül. Legutóbb is bevágott egy nagy tál paradicsomos húsgombócot, majd lefetyelt rá fél liter tejet. A vége persze borzasztó cicamars lett. Két teljes órát töltött a macskaalomban. – Választanom kell! De nem tudok… Akkor kiszámolom, melyik legyen: Egy cica, két cica, sok cica, haj, tegnapelőtt elfogyott a vaj… A kiszámoló vége a vaníliapudingra esett. Ragacs boldogan kiemelte a tálat, és már épp belemártotta volna a bajszát, amikor ajtócsapódást hallott. A zajra összerezzent, és elejtette a pudingot. A tál nagyot koppant a földön, és Ragacs bundáját beterítette a puding. – Te meg mit művelsz? – kiáltott rá Ragacsra a nővére, aki most lépett a konyhába. – Én… én csak pár nyalást szerettem volna enni – hüppögte Ragacs, és elkezdte lenyalni magáról a pudingot. A nővére rosszallóan megrázta a fejét, és kecsesen odasétált a hűtőhöz. Hópihének hívták. Nem véletlenül. Macskabúbtól macskamancsig fehér volt. Egyetlen folt sem tarkította a szőrét. Olyan volt, mint az érintetlen hó, amelyben még egyetlen lábnyom sincs. Mindenki azt mondta rá, hogy gyönyörű. Még a macskás naptárakban is szerepelt modellként. – Nézd meg, mit tettél! – morgott Hópihe Ragaccsal, és az ürespudingostálra mutatott. – Te ijesztettél rám! – védekezett a kiscica. – De nem az én hibám! Nem lett volna szabad kivenned a hűtőből a pudingot! – veszekedett a nővére. – Miért? Hiszen az csak egy puding – tárta szét a mancsait Ragacs. – Nem! Az nem csak egy puding volt. Anya születésnapjára készült. Elfelejtetted, hogy ma ünnepeljük? Ragacs válasz helyett meglapult a konyhapadlón. – Van ajándékod neki, ugye? – kérdezte rosszat sejtve Hópihe. – Még nincs… miért, te mit adsz? – Én épp most lopakodtam ki a boltba. Onnan jövök. Egy csodaszép masnit vettem neki. Nagyon boldog lesz, ha meglátja! – Én is veszek neki valamit! – húzta fel a bajszát morcosan Ragacs. – És mikor? Ma van a szülinapja. Elfelejtetted. Ráadásul még a pudingot is tönkretetted! – Akkor is veszek valamit! – ismételte Ragacs. – Mi ez a ricsaj, gyerekek? – lépett be a konyhába Első Cili. – Anya, Ragacs magára borította az ünnepi pudingot! – árulkodott Hópihe. – Én nem akartam… Csak nagyon éhes voltam – húzta össze magát Ragacs. Első Cili odasétált hozzá, és Ragacs buksijához dörgölte a fejét. – Semmi baj! Majd készítünk újat – nyugtatta a kisfiát. Ragacs pedig boldogan bújt oda hozzá. Ahogy dorombolt, arra gondolt, milyen nagyon szereti anyát. Anya a legszebb és legkedvesebb! Olyan, mint egy királynő. Ő mégis elfelejtette, hogy ma van a születésnapja. Hópihe átadja majd a masnit, ő pedig ott fog állni üres manccsal. Anya pedig nagyon szomorú lesz. Azt hiszi majd, hogy nem szereti őt. Ragacs úgy érezte, mintha lenyelt volna egy nehéz golyót, és az nyomná a hasát. Pedig még nem is evett… Ő is adni akart valamit anyának, mint Hópihe. Úgy döntött, elmegy vásárolni. Megkeresi anyának a legjobb ajándékot! A legeslegjobbat! – Most mennem kell! Ebédre itt leszek! – nyávogta Ragacs, és már ott sem volt.