A hangokat „látja” a gyermek a felnőtt ajkain, s nem csak hallja, hanem érzi is. Merthogy a hang egyben rezgés, a két ember közötti összeköttetés, az összhang megteremtésének hídja. Ez a rezgés közelebb hoz minket egymáshoz, közösséget teremt a mesélő és a hallgató között. A közöttünk lévő tér is megtelítődik evvel a finom hullámmal, amit csak a velünk együtt lévő hangja képes előidézni.
A virtuális mesemondó lehet hangos, lehet halk, de sohasem tudja figyelembe venni a gyermeki reakciókat, nem reagál érzelmi állapotaira, és nem akkor halkul el, mikor a gyermek lassan átlép az álmok birodalmába. Sohasem lehet olyan lágy és gyengéd, mint egy anyai/apai hang ...
A mesék gazdagsága, változatossága, hossza, egyszerűsége vagy összetett cselekménye jól igazítható a gyermekek életkorához.
-
Az egyszerű verses mesék rövid mondatokból építkeznek, a rímek a maguk dinamikájával teszik mozgalmassá, és utánzásra késszé azokat. A gyermekek ezekben a mondókás, verses élményekben tapasztalják meg a ritmus, a szünet, a hangsúly, hanglejtés, hangerő szó-, és mondatformáló erejét, jelentését.
-
Az állatmesék középpontjában a cselekvés áll, a beszédfejlődés, a szókincsfejlődés szempontjából ezekben az ige tölti be a vezető szerepet. Mindez abban a korban, amikor a mozgásfejlődés óriási változásokon megy keresztül, a gyermek mozgásával sokkal inkább ki tudja magát fejezni, mint beszédével. Optimális esetben e két szál együtt fut, megerősítve a fejlődés vonalait.
-
A népmesék a főhős életútját, életének eseményeit, egymásutániságát, történetének folyamatát vázolják fel. Élet-képeket mutatnak be, mely képek összekötésében a bontakozó fantázia tölt be jelentős szerepet. A mese nyomán kialakuló belső képek „tápanyagot” adnak a rajzi meséléshez, a történet-szövéshez.
-
A tündérmesék hosszú, összetett mondatait 5-6 éves kortól már szinte minden kisgyermek megérti. Életfeladatokat, megküzdési módokat, gondolkodási mintákat, érzéseket, erkölcsi tartást közvetítenek. A szép szavak, árnyalt kifejezések, metaforák, szimbólumok tárházai ezek a mesék, melyek beépülnek a mindennapi kifejezések közé.
A mesehallgatás elvarázsolja, „jobb agyféltekés működésmódba” viszi a gyermeket. A bal agyfélteke realitáshoz fűződő, információt befogadó és rendszerező funkciója elcsendesül, megszűnik a „készenléti állapot”, a test és a lélek elernyed, átengedi magát egy pihentető, frissítő, lebegő, idői és téri korlátokat meghaladó térbe.
Ebben a térben a mese erejéig minden újra „egyben van”, úgy, mint talán az anyaméh védettségében, az isteni hajlékban. A mozgás, a hang, a képek, az érzések, a gondolatok, a hit, a remény, és a megélhető szeretet. Ezek adják a hallott szavak erejét, érzelmi töltetüket, s teszik bevéshetővé azokat testbe-lélekbe.
A történetmesélés, a fogalmazás, a meseírás (az iskolában is) csak akkor öröm egy gyermek számára, ha korán megtapasztalja a mesében a szó nyomán kialakuló saját képek megformálásának mozgalmasságát, színességét, változtathatóságát, az új elemek beépíthetőségét, a történések egymásutániságát, ívét, folyamatát. Mindez óriási mértékben fejleszti a figyelmet, a koncentrációs képességet, a fantáziát, a kreativitást, a gondolkodást, egy szóval, az egész személyiséget.
De legfőbb hozadéka mégis, hogy együtt lehetünk másokkal, a mesélő közelében, szeretetében. A mese így válik való életté.
Gőbel Orsolya pedagógiai szakpszichológus
|