Vlad új srác a suliban. Ha ül, csak a gyönyörű szemét látja az ember, a szemébe lógó huncut tincsét, elbűvölő mosolyát. De ha feláll és elindul, a térdei összekoccannak, a mozgása rendezetlen, egyensúlya ingatag: születésétől fogva mozgássérült. A jópofa, érzékeny és szókimondó fiú gyorsan barátokra tesz szert, akik szívvel-lélekkel mellé állnak, hogy megvalósíthassa álmát.
Lou, a szép szőke Lou is ott van közöttük, csakhogy vele kapcsolatban Vlad többre vágyik, mint egyszerű barátságra…
Egy friss hangú, szívmelengető történet szerelemről, barátságról, másságról, elfogadásról, amely bebizonyítja, hogy még ha két lábbal is (alig) áll az ember a földön, attól még elérheti a csillagokat. Repülj vele!
A szakmai csapat részéről Bényei Judit, a MOME docense úgy vélte, hogy a könyv toleranciára és nem szánalomra tanít, önmagunk becsülésére ugyanúgy, mint másokéra, akik küzdenek magukért és magukkal.
Könyvvilág blog
A Bicebóca szívek egy rövidke könyvecske, igazából egy szuszra be lehet fejezni, annyira olvastatja magát. És mégis ezekbe a rövidke fejezetekbe annyi mindent - egyéni történeteket, érzelmeket, tanulságot - belesűrítettek, hogy az ember azt érzi, túl kevés erre a lapok a száma. Amin elsőként meglepődtem, hogy nemcsak Vlad, hanem több más diák és az iskola igazgatóhelyettesének szemszögét is megismerhetjük a történet során. Ebben a mindössze 160 oldalnyi könyvben elénk tárulnak Vlad, Said, Mathilde, Dylan, és az igazgatóhelyettes, Flachard gondolatai is. A történet szerint az új tanévben egy program keretében olyan diákok is elkezdenek járni Flachard iskolájába, akik valamilyen fogyatékossággal rendelkeznek. A férfi pedig úgy reagál erre, ahogy sokan tennénk: kicsit kínosan, feszengve érzi magát emiatt, persze nem ítélkezik, de mégis furcsa neki a helyzet. Aztán persze ő is, és maga az olvasó is rádöbben, hogy amennyire mások, annyira hasonlítanak ezek a gyerekek a többi kamaszhoz.
A főszereplőnek egyértelműen Vladot éreztem, őróla tudunk meg a legtöbbet: a fiú mozgássérült, nehezen, csak bot segítségével tud járni, amit egyébként Monique-nek nevez el, ráadásul az első iskolai napon beszól az igazgatóhelyettesnek, amiből már rögtön látható, hogy nem egy elveszett, félénk fiúról van szó, hanem egy pozitív, jó fej srácról. Már csak azért is, mert amit mondott neki, az egyrészt meghatott, másrészt teljesen fellelkesített, imádtam: "– Azt mondtam neki, hogy ezer okból lehet szeretni vagy tisztelni a fogyatékosokat, de csak azért semmiképpen sem, mert fogyatékosok.
(...)
– Lehetünk például viccesek, helyes srácok, konyhaművészek, jó fejek. De lehetünk síkhülyék is. Síkhülyék, mint bárki más. Se jobban, se kevésbé. Szóval megfelelő okból tiszteljen bennünket, igazgató úr."
Vlad tehát nem búsul, elfogadja magát, és mindent megtesz azért, hogy száz százalékos életet éljen: barátkozik, szerelmes lesz, nem fél kimutatni az érzelmeit, és mindenféle kalandokban vesz részt. Itt van azonban Mathilde is, aki szintén mozgássérült, kerekesszékben ül. Ő a könyv elején teljesen ellentettje Vladnak, nagyon haragszik a világra, nem akar barátkozni senkivel. Egy idő után azonban ő is bekerül ebbe a csapatba, és megtapasztal egy csomó új érzést, ami segít abban, hogy elfogadja magát. Sajnáltam, hogy az ő karaktere nem lett annyira kidolgozva, mert olvastam még volna róla.
Saidről sem szeretnék elfeledkezni, aki egy igencsak nyakatekert módon, de végül is Vlad barátja lesz. Őneki inkább a lelke sérült, indulatkezelési problémákkal küzd, igazából nem az a fajta fiú, akit az ember Vladék társaságába képzel el, mégis nagyon jó hatással van rá a fiú barátsága. Kicsit lenyugszik, fejlődik, egyértelműen elfogadóbb lesz és átértékeli az életet. Akiről a legkevesebbet tudtunk meg, az Dylan volt, aranyos gondolatai voltak, viszont nem igazán értettem, hogy miért nem szerepel többet, mert így egy kicsit feleslegesnek éreztem a karakterét.
A könyv legnagyobb erőssége, hogy habár a legtöbb szereplőnek valamiféle betegsége van, amiből soha nem fog meggyógyulni, mégis teljesen pozitív összképet kapunk. Ennek legfőbb oka persze Vlad volt, aki egy elképesztően helyes, kedves srác, akinek persze vannak rosszabb napjai, de mégis inkább úgy éreztem, hogy egy kamasz fiú problémáiról olvasok ilyenkor, és nem egy beteg fiúéról. A szerzőpáros megmutatta ezeknek a fiataloknak a napos és a borongós napjaikat is, a vidám és a rettenetesen nehéz pillanatait egyaránt. Szerettem, hogy ilyen könnyen összebarátkoztak, hogy igenis szerelembe esetek, boldogok voltak, legyőzték a korlátaikat, de talán a legjobban azt szerettem, hogy a társaik elfogadták őket, ki tudtak bontakozni, és annak látták őket, akik valójában voltak.
Egyedül azt sajnálom, hogy ilyen rövid volt a könyv, mert így Vladon kívül mindegyik szereplőt kidolgozatlannak éreztem. És habár a történet maga lezárult, azért itt-ott éreztem hiányosságot, vagy azt, hogy túl gyorsan rendeződik minden. De az is lehet, hogy nem maga a sztori volt a lényeg, hanem az, hogy megismerjük ezeket a klassz srácokat, és a mindennapjaikat, hogy mi is tanulhassunk belőle!
A Bicebóca szívek a Könyvhétre érkezik a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, és szívből ajánlom beszerzését mindenkinek, aki arra jár.
|