Mira Lobe: A KICSI ÉN ÉN VAGYOK (részlet)
Kint a hímes, tarka réten
sétál egy kis tarka lény,
örül, hogy van szélben ingó
cickafark és libapimpó,
zöld a fű ott, jó a klíma,
madárfütty van, az is príma,
gyakran röppen elé lepke,
roppant meg van elégedve,
boldog, hogy e réten dekkol.
Node ekkor…
Node ekkor
nesze neked lelki béke,
megkérdezi őt egy béka:
„Hát te ki vagy?”
A lény lefagy,
bambul csak ottan
kupáncsapottan,
felelet nélkül,
hogy aztán végül
fejével intsen:
„Fogalmam sincsen.”
Szól a béka: „Kurutty-karatty,
egy névtelen állatka vagy?
Ki nem tudja saját nevét,
nem ismeri faját-nemét,
az egy tök!”
Hökk.
Kint a hímes, tarka réten
nincs a lénynek nyugta már.
Ez a kis lény, ez a tarka
rá szeretne jönni arra,
hogy ki ő.
„Jó napot kívánok, lóék!
Kanca, csikó, jó napot!
Elképzelhető, hogy én is
ló vagyok?
Azért trappolok itt fel-le,
mert kilétem érdekelne.
Sajnos dunsztom sincsen róla:
hasonlítok én egy lóra?”
Azt mondja a csikó: „Tökmag,
farkad elmegy lófaroknak,
még erényed
a sörényed,
de a többi!
Lábad tömzsi,
füled tapsi,
ugyanannyi száz, mint egy szó:
nem lehetsz ló.”
Az orrával a kis lényt a
lómama is megbökdösi:
„Nem, te biztos nem vagy paci.
Arcod muris, füled túl nagy,
te egy macskakutyanyúl vagy,
vagy valami bohóc-sityak.
Nem vagy ló.
Nem tudom, mi vagy.”
Varró Dániel szenzációs fordításának köszönhetően most nálunk is nevetve idézhető klasszikussá válhat:
"Te te vagy!
És aki még ezt sem tudja,
az egy buta, ütődött
okleveles sütőtök."
|