Bár nem volt elvárás, nagyon örültem neki, hogy Barnabás irtó pici korában érdeklődni kezdett a képeskönyvek iránt. Nagyon hamar hatalmas Julia Donaldson- és Axel Scheffler-rajongó lett, és azon gondolkodtam, hogy mi működtet egy olyan könyvet, amiben iszonyat kevés a szöveg és a kép is. Mi az, ami feltétlenül szükséges benne, és mi a funkciója? Ezen elgondolkodva született meg a lapozók ötlete, amiknek a szövege egy álmatlan éjszaka bukkant fel. Hajnali kettőkör gyorsan bepötyögtem a telefonomba jó néhány könyv alapötletét, amiből aztán kialakultak a végső szövegek. Válaszom nincs még a felvetésekre, a most készült két lapozó egy kísérlet, és elképesztően kíváncsi vagyok, hogy mit szól a kis lapozótábor! Előző interjúnkban, még Barnabás születésekor azt mondtad: "A tervem, hogy megpróbálom összeegyeztetni az otthon lévő anyuka szerepével a túlterhelt illusztrátori funkciót. Nagyon konkrét terveket nem szövök, hagyom, hogy alakuljon minden a családtagok különböző igényeit összehangolva. " Hogy érzed, sikerült megtalálni az egyensúlyt? Inkább azt mondanám, hogy ebben a kötéltáncban még nagyon nagyot nem zuhantunk. Hatalmas szerencsém van, hogy egy olyan társsal igyekszünk megoldani a majdnemlehetetlent, aki mindenben maximálisan partner, és támogatja a munkámat, úgyis mint Barnabás apukája, és rengeteg időt tölt vele, miközben én dolgozom, és úgyis mint egy fantasztikus grafikus, aki mindent a kezem alá tesz, hogy megkönnyítse a rajzi munkámat. Barnabás is iszonyú rendes, egyrészt nem kérdés, hogy rettentő jól érzi magát édesapja társaságában, így könnyen átjöhetek a stúdióba rajzolni, másrészt mindent úgy csinál, ahogy egy megbízásokkal túlterhelt anyuka igazán kívánhatja magának. Emellett minden könyvleadási hajrában felbukkan Barnabás szuper nagypapája, aki az első perctől az utolsóig, amíg velünk van, csak pillanatokra engedi ki kezéből az unokáját, így ilyenkor óriás léptekkel haladok a feladataimmal. Heti két délelőtt pedig egy tündéri dadus szórakoztatja Barnabást. Hálás vagyok, hogy ilyen támogató közeg vesz kerül, nyilvánvalóan enélkül esélyem nem lenne ilyen tempóban húzogatni kedvenc vonalaimat. Tudsz még időt szakítani a jógázásra? Barnabás mellett tudnék akár. Nagyon boldog, ha felvetem, hogy jógázzunk, mert az azt jelenti, hogy bár én nem igazán gyakorlok, de ő rámászik a hátamra és szaladgál és bujkál alattam, amíg hegytartásban állok. Utána leveteti velem a Szia, jóga! könyvet is, és meg kell néznünk, ahogy a bácsi jógázik. Inkább most a nagyon sok munka az, ami miatt a “szabadidőmben” nem jutok el odáig, hogy jógázzak, pedig minden porcikám kiáltozik a rendszeres gyakorlásért Említetted, hogy sokszor előkerül nálatok A majom mamája és A telhetetlen hernyócska. Milyen könyvekkel bővült azóta Barnabás könyvespolca, vannak új kedvencek? Mit gondolsz, mit fog szólni Mia és Masa történetéhez? Miután elég nagy a képesköny állományunk, Barnabás polcán egy kisebb, 15-20 darabos szelekciót cirkuláltatunk, amiből ő maga tud választani. Napközben rengeteg mondókát és éneket kér, illetve nagyon élvezi felsorolni az általa ismert dolgokat a különböző lapozók oldalain. Nem tagadhatjuk le, hogy van némi szakmai befolyásoltság a könyvkínálatban, a klasszikus Reich Károly, Hincz Gyula könyvektől Oliver Jeffersen keresztül Charley Harperig ível a paletta. Emellett Boribont már szinte családtagként kezeljük :), de a Puszi, nyuszi! volt az első lapozó, ami nélkül nem hagytuk el a házat. Az estimese-szekció egy másik polcon foglal helyet. Miután szinte a teljes Julia Donaldson életművet kívülről tudjuk, volt egy időszak, amikor Philip Waechter Én című könyve volt a kedvenc, aztán a téli madáretető szezonnal bekúszott az esti mesék közé Maszat, aki rövid időn belül olyan elsöprő egyeduralkodóvá vált, hogy Graffaló Gyurióriás vállán sírdogál minden este a mellőzöttségtől. Nem számítottam rá, hogy ilyen különleges érzés lesz, hogy a kisfiam egy általam illusztrált könyvért rajong. Neked voltak kedvenc lapozóid gyerekkorodban? A Tesz-vesz város , ami rögtön beugrik, egy angol-német szótár kötet van meg még ma is, illetve most épp kölcsönben belga barátainknál. Imádtam, bármeddig képes voltam elböngészni. Bár számomra azt hiszem, a Réber kötetek is böngészőként működtek, nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy megfejtsem a képi rejtvényeket, pl. hogy a kalapok, kabátok és cipők a szekrényben színek szerint összeilleszthetőek-e (megfejtés: nem). A Réber könyvek azok, amiket soha nem fogok tudni megunni, akármikor előveszem őket, újra meghívnak, hogy vonalakként végignézegessem az összes képet, és minden alkalommal lenyűgöznek. De ebben a generációban elég sok ilyen alkotót lehetne még sorolni. A téma vagy a figura született meg előbb a két legújabb lapozód esetében? Nagyon régóta motoszkált bennem, hogy szeretnék egy olyan könyvet, ahol egy medve a főszereplő és ő tesz-vesz, csinál valamit. Eredetileg “felnőttesebb” karakterrel képzeltem, hogy majd csinálok valamit. Aztán kialakult a szövegötlet, és le kellett gyerekesítenem a figurákat, mert olyan dolgok történnek velük, amik gyerekekkel szoktak inkább. A neveken gondolkodva pedig Barnabás ajándékba kapott állatait hívtam segítségül. Mindig az aznapi névnapok alapján nevezzük el a hozzánk bekerülő lényeket, persze a kínálatból mindig az izgalmasabb vagy viccesebb neveket választjuk. Így lett Masa a medve, és Tóbiás a nyúl. Barnabásnak macskája nem volt, de mindenképp szerettem volna macskát rajzolni. Ott rengeteg hezitálás után lett végül Mia a kiválasztott név. Tulajdonképpen ez az a szál, ami miatt a sorozat a Mesék Barnabásnak címet kapta. Mennyiben változott meg a hozzáállásod a gyerekkönyvekhez, más szemmel nézed őket anyaként? Nagyon máshogy nézem a könyveket, minden következetlenségre ugrok, akár szövegben, akár képileg, és ez alól az általam illusztrált könyvek sem kivételek. Sosem néztem meg ilyen alaposan egyetlen könyvet sem, pedig azt hittem, hogy rengeteget ismerek. De ugye most van az, hogy egymás után százszor is látok egy-egy oldalt, így van alkalom az alapos elemzésre. Hiába nézem például a Hinz Gyula által illusztrált Bóbitát, nem tudom megunni, és minden annyira rendben van, iszonyat inspiráló az a végtelen lazaság, amivel bele vannak hajítva a festékfoltok a könyvbe. Folyamatosan kattog bennem, hogy vajon miért ez az oldal az izgalmas, miért kell egy könyvön belül valamelyik oldalt átlapozni, mást sokkal többször megnézni, bár szerintem ez gyerekekként változó lehet. Persze azt értem, hogy az utolsó oldalt miért nem szabad elolvasni. Elalvás, unalmasnak induló esős napok, milyen egyéb, könyvbe kívánkozó téma motoszkál benned? Barnabás szereti az esőt? És az elalvás könnyen megy neki? Az foglalkoztat, hogy mik azok a kis események, amik egyszerre hatalmas problémák - és aztán kiderül, hogy talán mégsem olyan hatalmasak. Mert valahogy így látom most a mindennapokat, hogy iszonyatosan a jelenben vagyunk, és állandóan tettre késznek kell lenni az elterelésben. Szerintem nincs kreatívabb tevékenység, mint egy másfél évessel minőségi időt tölteni. Adódik egy hatalmas probléma, például hogy mazsolát volna jó enni végtelen mennyiségben, és akkor eljön a pont, amikor azt már nem lehet. Ez egy katasztrófa. De hamarosan valami csoda folytán kiderül, hogy a hintalovon vágtázás még a mazsolánál is izgalmasabb, és egy csapásra megoldódik minden gond. Na ilyen történetek izgatnak, amik tudnak izgalmasak lenni, miközben teljesen egyszerű és hétköznapi szituációk. Azt hiszem, nem szabad leírnom, hogy Barnabás hogyan alszik, nehogy megváltozzon a helyzet - gondolom ebből sejthető, hogy rettenetesen hálás vagyok azért, ahogy most megy ez a dolog. Az esővel nincs sok kapcsolata eddig, de kimenni nagyon-nagyon szeret, így ő sem túl boldog, ha ez valamilyen akadályba ütközik. Március 23-án, a Mini PagonyFeszten lesz a két könyv bemutatója. Mire számíthatnak azok, akik ott lesznek? Elmesélem majd, hogy mennyire nagyon izgulok, hogy hogy tetszik a legkisebbeknek ez a két könyv. És rajzolni fogok egy picit, az a kedvenc részem minden eseményen. De a legjobb, hogy lesz egy ringató foglalkozás, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogyan kapcsolható a könyvekhez. A magánjellegű boldogságom, hogy Barnabással együtt eljutunk Ringatóra. Néhány alkalommal már voltunk, és rettenetesen élvezte, de a világvégi lét és a dolgozó anyukaság nem támogatja, hogy a kisfiú egyik izgalmas programról a másikra szaladhasson. Cserében viszont van néhány kisbáránya itt a falu végén…  Forrás: pagony.hu