Milyen lett volna egy zsarnoki nőuralom a középkorban? Milyen lenne ebben egy királylány sorsa? Meddig maradhat fenn el elnyomó rendszer? Lehet-e a demokráciát erőszakos eszközökkel terjeszteni? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget Majoros Nóra kiváló fantasy-regénye, a Pityke és prém. A fantasy-be oltott királydráma és nevelődési regény főhősei a pitykéseknek nevezett, önmagukat felsőbbrendű kasztnak tartó, nagy pompában élő emberek – ikerpár – királylányai: Prillaszári és Govalinda, akik eleinte megvetéssel gondolnak az alantasnak, állatiasnak gondolt néprétegre, az erőben élő prémesekre. Ám felnőtté válásuk napján Prillaszári meglátja, milyen szenvedésnek vannak a prémesek kitéve, s mikor szerencsétlen körülmények folytán kikeveredik a kastélyból, az élet összehozza az álarcot viselő, Móg nevű prémessel. Bár eleinte Móg az életére tör, örök barátságot kötnek, s a királylány megtudja, hogy nagyon is emberiek a prémesek. Eddig ez akár közhelyesnek és giccsesnek is tekinthető, és erre ráerősít az író nyelvhasználata is: a pitykés birodalom sajátos szavai, szófordulatai egy királynőcis lányregény képét festik fel. Ám ahogy Prillaszári és Móg egyre mélyebbre hatolnak az erdőben, egyre komolyabb és komorabb nagyhatalmi játszmák kezdenek kibontakozni a pitykések, a prémesek és egy különleges, demokratikus birodalom, az éjfekete bőrű körkubik nép birodalma között... A lányregény feelingből tehát viszonylag hamar kilép a könyv, és a birodalmi intrikák, politikai ideológiák és időnként véres küzdelmek, komor mítoszok és varázslatok veszik át a helyét – eközben azonban a korábban csajszis királylány sok kínon és érzelmi szenvedésen át vezető testi és erkölcsi fejlődésének vagyunk tanúi. A könyv szépen egyensúlyoz; mintha egy kapudrog akarna lenni a fiatal lányoknak: a csajszis ponyvaklisék felől szépen lassan a nagyon komoly és bonyolult dilemmákig vezeti el olvasóját. A lányregények fogyasztóinak kiváló dobbantó a keményebb fantasy-hez vagy a belemenősebb szépirodalomhoz. Forrás: koloknet.hu   Szekeres Nikoletta   Miért gondoljuk azt, hogy a magyarok képtelenek egy valamire való ifjúsági fantasyt írni? Talán mert sokszor nem is tudunk róla, hogy az oly kevéssé vonzó könyvborító mit is rejt? Ha valaki leküzdi ezen ellenérzéseit a Pityke és prém című regénynél, az nem fog csalódni! Majoros Nóra ifjúsági fantasyjében olyan összetett világot alkotott meg, amelynek referenciája jóval inkább megtalálható az aktuális világpolitikában, mint irodalmi hagyományainkban. Ez utóbbi persze nem jelenti azt, hogy a könyv ne élne a fantasy jól megszokott eszközeivel, de az aktuálpolitikai érintettség, amely a regény olvasata alapján önmagában hordozza a világ örök érvényű igazságairól való kérdésfeltevéseket is, inkább a történelem, mint az irodalom felőli megközelítésre inspirál. A részletesen felépített világban az elnyomó pitykés hatalom nők uralta udvarában (a könyv legjobb jelenetei a háttérbe szorított, luxusfeleségek unalmas életét élő, egyébként metszően okos királyéi) csillogás és látszat uralkodik mindenek felett, míg az állati sorba és tudatlanságba taszított és akként is élő prémesek az agressziót használják legfőbb kommunikációs eszközként. A királyság alattvalóit kitevő pórok pedig a poros, változást nem tűrő abszolutista rendszer billenékeny alapkövei, de – optimizmusra adva okot – mind belülről, mind kívülről érkeznek kísérletek a hatalom megdöntésére. Míg mindez összeér, és elérjük a káosz utáni újrakezdés felemelő pillanatát, megismerjük az érzéketlen uralkodó ikerlányait, Govalindát és Prillaszárit (bár lett volna még energia a tulajdonneveket, helyneveket cizellálni), akik közül utóbbi lesz hivatott egy különc prémessel, Móggal és még pár segítővel megmenteni a világot vagy inkább világokat. A negyedikként feltűnő népcsoport, a demokratikus berendezkedésű körkubikok népe megváltói szerepben tetszelegve igyekezne a számára félig-meddig ismeretlen, pitykések által elnyomott népek segítségére sietni, telve minden jóindulattal és elfelejtkezve a megmentésre várók alapvető szükségleteiről, élethelyzetéről, múltjáról. Szinte fájóan ismerős felállások, ahol amellett, hogy csak a csoda segíthet, egy szerzői intenció biztosan nem hagyható figyelmen kívül: a természet újratematizálása, didaxis nélküli élővé tétele, már-már mindenhatóvá emelése. A kissé sietős befejezéstől eltekintve a regény dramaturgiailag feszes és konzekvens. Személyes történetek sejlenek fel, és izgalmas figurákat ismerünk meg, akik a fordulatokban és kalandokban gazdag sztori ellenében talán elbírtak volna valamivel több mélységet, hasonlóan a nemrég megjelent A tél jegyesei című francia regényhez, igaz, Chris­telle Dabos története sorozatnak készül, nem terhelve így sem a szerzőt, sem az olvasót a mindent leírás, mindent elmesélés kényszerével. Mindenesetre a Pityke és prémizgalmas fantasy, és ha valaki egy kis politikatörténetet szeretne ifjúsági irodalmon demonstrálni, bátran nyúlhat Majoros Nóra legújabb regényéhez! Forrás: Élet és Irodalom - EX LIBRIS