Szerda reggel Ábel felvette az új egyenruháját, a csudaszép, csillogó rézgombokkal díszített tűzpiros zakót és az aranyszegélyes nadrágot. Kabátjának zsebén aranybetűs felirat ékeskedett: KONTY. – Ó, Ábel! – sóhajtott fel Tutaj néni gyönyörűségében. – Úgy nézel ki, mint egy kis afgán herceg, vagy egy kis andorrai tábornok! – Tutaj néni még sosem járt Afganisztánban vagy Andorrában, de olyan jól hangzott, a fiát pedig egyszerre tüneményesnek és káprázatosnak találta! Ábel idegesen majszolta almaszirupos vajaskenyerét. – Ugye, nem jössz el a nyitásra? – kérdezte nyugtalanul. – Persze, hogy elmegyek – felelte Tutaj néni. – Mit képzelsz? Végre kinyit a nagyáruház: én ne mennék oda? Nyilván egy lélek sem marad otthon. Mindenki ott lesz. A polgármester nyitja meg. És az én fiam a felvonókezelő! – Jó, de ugye nem szállsz be a liftbe? – Naná, hogy beszállok! – dohogott Tutaj néni. – Jó, de akkor tegyél úgy, mintha nem ismernél! – mondta Ábel. Szörnyen félt, hogy az anyja mindenkinek azt mondogatja majd: – Ez az én kisfiam, Ábel, hát nem tüneményes? – Rendben – felelte Tutaj néni –, nem árulok el semmit. De majd titokban odabiccentek neked. Így! – kacsintott a fiára. – Akkor jó – könnyebbült meg Ábel. Az új áruházban óriási tömeg volt, alig lehetett keresztülvergődni rajta. Mintha hangyabolyba csöppent volna az ember. Középháza teljes lakossága a forgóajtók előtt tolongott. Az épület tetején zászlók lengtek. Vidám zene harsogott. A vezetőség tagjainak gomblyukában fehér virág díszelgett. A kirakatok gyönyörűen fel voltak díszítve. A elárusítónők csinos fekete ruhácskáikban várakoztak az áruház különböző osztályain. Az esernyőosztályon volt a legnagyobb tumultus, mert oda várták a polgármestert, aki majd beszédet mond és szalagot vág. Ábel már a liftben állt és halkan mormolt magában. Az utóbbi napokban kívülről meg kellett tanulnia a mondókáját: – Hölgyeim és uraim… földszint… ruházati kiegészítők, férfidivatáru, esernyők, táskák, kesztyűk, ékszerek, VARRÓDOBOZOK! Első emelet: babaápolási cikkek, textiláruk, cipők, kalapok, JÁTÉK! Második emelet: zene, könyvek, bútorok, TEÁSKANNÁK!… ésatöbbi. Pontosan tudnia kellett, melyik emeleten mit árusítanak. Kiokították a kapcsológombokról is. A liftben minden emeletnek külön gombja volt, plusz a VÉSZJELZŐ, vész esetére. A legfelső zöld gomb pedig semmire sem való, kapta a tájékoztatást. Az csak úgy ott van. – Ezennel megnyitom az Áruházat, mely Városunkat igazi Világvárossá emeli! – mennydörögte a polgármester, majd elvágta a szép fehér szalagot. – Hurrá! Hurrá! – kiabálták az emberek, és benyomultak az esernyőosztályra. A büfében ingyenkávét kínáltak almás batyuval. A büfé a harmadik emeleten volt, a liftbe pedig tizenöten fértek. Ábelnek egyszerre rengeteg dolga akadt. Elharsogta a mondókáját: Második emelet… zene, könyvek, bútorok, TEÁSKANNÁK!, de senkit sem érdekeltek a teáskannák: kávét akartak inni, a harmadik emeleten. Köztük volt Ábel anyja is. Több hölggyel együtt érkezett, és bizony, betartotta ígéretét. Nem szólt egy szót sem, csak Ábelre kacsintott, aki olyan csodásan festett egyenruhájában, akár egy kis tábornok. Miután mindenki megitta a kávéját, újabb attrakció következett. Egy játék babát sorsoltak ki a földszinten, a varródobozosztályon. – Na, végre egy kis nyugalom… – lélegzett fel Ábel. Egy darabig nem szállt be senki a liftbe. Ábel a padon ücsörgött és a legfelső kapcsológombra meredt. Egészen valódinak tűnt. Mi történne, hogy megnyomná? Megtegye? Á, biztos nem történik semmi! Csodás, hogy mindenki odalent maradt, a tombolasorsoláson, és senki sem szeretne liftezni. Vagy… mégiscsak jön valaki. Laura, a szomszéd kislány a Templom utcából, akivel egy osztályba jár. – Még sosem lifteztem – közölte a kislány. – Felmehetek? – Persze – felelte Ábel –, gyere csak! Egy pillanat, még jön valaki. Kerek képű férfi lépett a liftbe, szőrmegalléros kabátban. – Nos, fiatalember, a negyedik emeletre szeretnék menni. A szőnyegosztályra. Ugye, a negyediken van? – Igen, uram, egy pillanat, uram – mondta Ábel. – Fáradjon be, hölgyem! Egy hölgy lépett a fülkébe hatalmas bevásárlótáskával. – Kávéfőzőt akarok venni… – közölte elszántan –, filtereset. – Negyedik emelet, hölgyem – mondta Ábel, majd becsukta a lift üvegajtaját, és egy pillanatra elgondolkozott. Mindenki a negyedikre tart, kivéve Laura, akinek mindegy, csak liftezni szeretne. Vagyis a negyedik emelet gombját kell megnyomnia. De az a kis, zöld üveggomb legfelül… ha azt nyomná meg… vajon mi történne? A negyediknél is magasabbra mennének…? – Gyerünk – sürgette a szőrmegalléros férfi –, mi lesz már? Odalentről, a varródoboz-osztályról óriási üdvrivalgás hallatszott. Nyilván valaki épp megnyerte a babát. Ábel kinyújtotta a kezét és megnyomta a legfelső gombot, ami semmire sem való. A felvonó egy rándulással megindult és villámgyorsan szökött felfelé. – Juj! – kiáltotta Laura, mert valami különöset érzett a gyomrában. Az üvegajtón át látták, amint tovatűnik az első emelet, aztán a második, a harmadik, a negyedik… – A padlásra visz minket – gondolta Ábel. A lift azonban nem lassított… Enyhe csikorgást hallottak… csörömpölést… mintha üvegtetőt törtek volna át… Aztán a félelemtől dermedten bámultak ki az üvegajtón. A lift a levegőben repült! Kirepült az épületből, és most szélsebesen szállt… egyre sebesebben a magasba. – Uramisten… – kiáltott fel Ábel. – Jóságos ég! Hova repül vajon lift Ábellel és a töbiekkel? Kiderül a könyvből!     Hintafa blog   Annie M. G. Schmidt magyarul nemrég megjelent Ábel és a repülő lift című meseregényével mostmár minden korosztály bőségesen talál kedvére való olvasmányt a holland szerző könyvei között. A legkisebbek Janó és Janka kedves történeteit, a nagyobbakat Szutyoksári és Titi szórakoztatja, míg a nagy ovis, kisiskolás csapatot képzeletét Viplala, Oti és most már Ábel ragadják meg. Ábel esetében már cím is kalandillatot áraszt, így a felolvasó felnőttet sem kell (sokat) nógatni, hogy csakmégegyfejezetet kezdjünk el.  Az iskolát éppen befejező Tutaj Ábel, jobb ötlet híján beáll az újonnan nyíló ködösparti KONTY áruház liftes fiújának. Csak annyit tud biztosan, hogy kalandokra és a nagyvilág megismerésére vágyik, amihez -mint utóbb kiderül- a KONTY áruház liftje a lehető legalkalmasabb hely. Első munkanapján, kíváncsiságának engedve megnyomja a magát olyan vonzóan kellető zöld üveggombot. Saját és útitársai legnagyobb meglepetésére a lift őrületes tempóban felszáll a sztratoszférába. Ezzel kezdetét veszi a négy utas, Ábel, Laura a gimnazista lány, Csalogány kisasszony az ének tanár, és Trampli József molyirtó árus világ körüli útja, ami kontinenseket átszelő elképesztő kalandokat tartogat.      Schmidt ismét egy egyszerű, a legtöbb gyerekben megfogalmazódó gondolatból (mi történne, ha a lift nem fogadna szót?) kerekített egy izgalmas kalandregényt. Ábelék belebonyolódnak egy rakás félreértésbe, zűrbe, szembetalálják magukat egy csomó kihívással, amivel együtt küzdenek meg. De többnyire persze a gyerekek találékonyságának köszönhetően kerekednek felül a nehézségeken. Ez is egy olyan vonása Schmidtnek, amiért nagyon szeretem a könyveit. Magától értetődő természetességgel emeli a gyerekeket a felnőttekkel egy szintre, míg utóbbiakat mértékkel ugyan, de kifigurázza. (Csalogány kisasszonynak például képtelen elvonatkoztatni attól, hogy nincs a liftajtón függöny.) Ezúttal hősei idősebbek mint Oti, vagy Titi, de egyáltalán nem olyan felnőttesek, hogy akár egy 5 éves ne tudna közösséget vállalni velük. Ábel kalandvággyal párosuló találékonysága, racionalitása, Laura barátságos és vidám természete, Csalogány kisasszony anyai máskor pedagógusi okfejtései és Trampli úr tévelygései számtalan alkalommal csaltak mosolyt a szánkra.      Ami a meséket illeti, az általános rendtartás az, hogy először olvasunk egy kisgyerek mesét, aztán egyet a nagyobbnak. Mialatt a másik korosztálynak szóló könyv van “terítéken” gyakran tüntet távollétével az épp várakozó delikvens. Ezúttal azonban senki sem tágított a szoknyám mellől, és talán ez a mozzanat mutat rá a legjobban Schmidt meséinek lényegére: ezek a történetek mindenkinek  és mindenkihez egyformán szólnak. Felépít egy érdekes, változatos kalandokban, humoros helyzetekben, karakterekben bővelkedő világot.  Az eléjük állított buktatókon, akadályokon a főszereplők józanságukkal, optimista hozzáállásukkal juthatnak át. Mindezektől barátságos, időnként meghitt, de mindenekelőtt ellenállhatatlanul érdekes hangulat kerekedik.        Az illusztrációkat jegyző Thé Thong King fekete-fehér képei gyerekkorunk klasszikus rajzait idézik és remekül hozzák a könyv hangulatát. A fordítás ismét Varga Orsolya körültekintő munkája.