irgulyasescsalamade.blogspot     Igen, igen! Kis túlzással talán, de azt mondhatom, a Harry Potter óta keresek egy ehhez hasonló ifjúsági könyvet.   Már tavalyi megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre, a története érdekes, és a 4-es feletti osztályzat a Goodreadsen is jó jelnek tűnt, és nagy örömmel töltött el, hogy magyarul is kiadják. (Majdnem napra pontosan az angol nyelvű kiadás után egy évvel jelent meg nálunk.)   A borító picit csalódás volt, hiányoztak róla az esernyők (igazából nekem legjobban a svéd és dán borító tetszik), de amikor élőben is a kezembe vehettem, már sokkal jobban tetszett. A sok aranyszínű pötty, a csillogó cím és a diszkréten meghúzódó holló talán minimalistának mondható, de összességében mégis szép.   Alig vártam, hogy a kezembe vehessem, és azonnal neki is láttam az olvasásának. 5 nap alatt végeztem vele, ami nálam rekordidőnek nevezhető. Azt hiszem, ez is sokat elárul. Valóban nem szívesen tettem le, és minden percet megragadtam, hogy olvasni tudjam.   Fura és titokzatos volt ez a könyv, úgy reklámozzák, hogy a HP és az Alice Csodaországban keveréke, de én nem tudnám semmihez sem hasonlítani. Bár az írónő bevallottan ihletett merített a Harry Potterből, nem kell attól félni, hogy valami utánzatot kapunk. Voltak ugyan egyes mozzanatok, amik emlékeztettek rá, de alapjában véve Townsendnek sikerült egy teljesen új és egyedi világot létrehoznia. Nem éreztem seholsem klisésnek vagy kiszámíthatónak. A Mr. Jones féle dolgot gyanítottam ugyan, de még így is meglepett.   Ha már mindenáron hasonlítani szeretném valamihez, akkor Diana Wynne Jones könyvei sokkal jobban eszembe jutnak róla, de inkább csak a meglepő fordulatok és megoldások miatt.   Mivel első könyvről van szó, jó néhány dolog homályban marad, pl. hogy ki is Jupiter North, miért kapitány, hogy lett az övé a hotel, mi ez az egész próba dolog, stb. Egyáltalán mi az a Csuda? Valami energiaféle? Varázserő? Mi az a Napszállta és az első tavasz? Remélhetőleg a további kötetekben választ kapunk ezekre is.   Különféle érdekes lényekkel, tárgyakkal, szokatlan képességű emberekkel találkozhatunk a könyvben. Van itt, kérem, óriásira nőtt macska (avagy macskarizma), ún. tanú (amolyan látnokféle, de mégsem), Csudamíves, rejtélyes hotel (hű, erről aztán lenne mit mesélni!), Ökörnyál-vonal (ez egy vonatféle), törpevámpír (avagy vámpírtörpe), stb.   A négy próba is rendkívül különleges, ráadásul háromnak a végkimenetelére egyáltalán nem számítottam, a szerző igen szokatlan megoldásokkal élt. Volt, hogy hangosan felnevettem, annyira meglepett és annyira tetszett.   Apropó, nevetés! Főleg a könyv első felében sok a humoros rész, pl. Morrigan levelei, Jupiter egyes beszólásai, de azért a 2. felében is akadt (pl. Mikulás jellemzése).   Az írónőnek egyértelműen remek a fantáziája, jó a stílusa, gördülékeny a fogalmazás (bár ebbe valószínűleg a fordítás is belejátszik), és végig képes volt lekötni a figyelmemet.   Mikor megláttam, hogy a fordító Pék Zoltán, nagyon megörültem, mert tőle eddig csak jó fordításokat olvastam. Helyenként nem lehetett könnyű dolga, de igazán remekül oldotta meg, és külön dicséret illeti az ötletes szóalkotásokért. Macskarizma (vajon mi lehetett az eredeti?), póklábaló, stb.   Rendkívül jó érzésekkel csuktam be a könyvet, és csak remélni tudom, hogy a következő köteteket is olvashatjuk. A svéd és dán borító ilyen.     Hintafa blog   Amíg tűkön ülve várom a Tél jegyeseinek a folytatását, egy új ígéret terelte el a figyelmem. Jessica Townsend Nevermoor - Morrigan Crow négy próbája c. könyvét röviddel a tavalyi megjelenés után már hatalmas siker övezte.  Nem mintha a csinnadrattára minden esetben érdemes lenne adni, de a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy az adatok valósak, ismét egy történet, amit kifulladásig lehet olvasni. Való igaz, Morrigan Crow négy próbája nyomokban tartalmaz némi párhuzamot a HP könyvekkel, de a legmarkánsabb és számomra a legfontosabb, hogy végre újra átélhetem azt az elsöprő erejű érzést, amikor egy könyv valósága a retinám mögé kúszik*. És hiába sétálok az őszi fák alatt és ropog a vadgesztenye héja a talpam alatt, egy részem mégis Nevermoorban jár, ahol hősnőnk Morrigan Crow próbál a Csudálatos Társaság illusztris tagjai közé bekerülni.  Elsősorban a túlélőösztön hajtja, no és persze a mindannyiunk számára ismerős vágy, hogy része legyen egy közösségnek, egy szoros testvériségnek, akik a végsőkig, mindenen át kitartanak egymás mellett. Üdítő változatosság lenne a jackalfaxi valósággal szemben, ahol hősnőnk az Elátkozott Gyermekek listáján szerepelt, akikre születésük után 12 évvel gyászos sors vár. Mindez elsősorban csak kínos tény Morrigan családja számára. Ebbe az érzelmi sivatagba toppan az utolsó pillanatban Jupiter North kapitány a rőthajú, lehetetlenül harsány színű ruhákban pompázó titokzatos férfi, aki megmenti Morrigant és halála éjszakáján becsempészi egy párhuzamos világba, ahol nincsen sem átok, sem árnyvadászok. Van viszont illegális bevándorlókat üldöző felügyelő. A visszatoloncolástól csak az menti meg, ha felvételt nyer a Csudálatos Társaság soraiba.  Négy próba vár rá de mind közül a legnehezebb, hogy szembenézzen a titokkal, amit a sors számára kijelölt.  Csavarosan kidolgozott, üdítően váltakozó tempójú és jól felépített történettel rukkolt elő az ausztrál szerző. Morrigan-nel a sivár és baljóslatú Köztársaság után fokozatosan merítkezünk meg Szabadállam felszabadítóan csodás, akarom mondani csudákkal telt miliőjében. Talán végre egy igazi otthon, szerető barátok és önazonosság vár rá. Olvasóként aligha remélhetünk többet annál, mint főhősünkkel együtt egy kicsit mi is részesei legyünk annak a boldogító érzésnek, hogy megtaláltuk a helyünket.  A főszereplő mellett felbukkanó többi karakter sem lapos, érezhetően sok mesélnivalót tartogat még a további részekre Townsend. A HP könyvekben annyira értékelt fiú-lány barátság hangsúlyos elem, így bárki megmondhatja, hogy a fiúkat legalább annyira elvarázsolja majd Nevermoor, mint a lányokat. Elmaradnak a Dabos-nál kényes műgonddal ábrázolt nagy képek,  apró részletekig kidolgozott tablók. Azok a helyszínek, ahová eljutunk, vibráló színekkel teliek. A csudaenergiával, titokzatos és nem kevésbé varázslatos Ökörnyállal, hipnotizőrökkel, sárkánylovasokkal, Csudalattival, macskarizmákkal és egyéb káprázatos különlegességekkel átszőtt világ ez. Magával ragadóan izgalmas és látványos. Pék Zoltán fordító, -tapasztalt fantáziavilág utazó- újfent egészen kiváló munkát végzett. Hangulatos megoldásai közelebb hozzák Nevermoort. És mennyi felfedezés vár még ránk! Természetesen készülőben van a film is, amit illő szkepticizmussal várok, nehogy tönkretegye a fantáziámban felépített szépséges képet. Egy biztos, mostantól más szemmel nézek az esernyőkre.  Morrigan is beállt azoknak az antihősnőknek és hősöknek (Ophélie-k és Harry-k) sorába, akik első pillanatban aggasztóan átlagosak -talán ezért is lehet nekik olyan átlagon felüli izgalommal drukkolni innen kintről-, majd szép fokozatosan felnőnek, elfogadják, önmagukat és összeszedik a bátorságukat, hogy bátran lépjenek és hazaérjenek. Útközben kiderül, hogy Morrigan, aki egy maga is egy jelenség következetesen fekete ruhájában Nevermoor harsány színekben pulzáló világában, de üdítően csipősen fanyar a humora. Sokra viszi még ez a lány. Townsend ilyen egyszerű, de hatásos fogásokkal, éri el, hogy az olvasót átélje azt a mámoros örömöt, amit egy szerethető, belakható fantáziavilág felfedezése nyújt.  *Miután egész nyáron nosztalgikus vágyakozással figyeltem a gyermekem, ahogy beleveti magát a HP világba, ezt a mostani könyves kalandot az univerzum gondoskodásának tekintem.