- Térj már a lényegre, Tubák, összevissza locsogsz! – mérgelődött Pedro. - Várd ki a végét, minden kis részlet érdekes – kacsintott Tubák, és folytatta a végtelennek tűnő beszámolót. Rumini és Balikó némán összenézett. Soha nem hallották még Tubákot három mondatnál többet szólni egyszerre. De nem volt idő megvitatni a furcsa jelenséget, mert az asztal túlsó vége felől hirtelen kiabálás harsant. Sebestyén körül gyülekeztek páran, buzdító szavakkal nógatták a széles vállú kormányost.   - Mutasd meg nekik, Sebestyén, mit tudsz! Gyerünk, állj ki ellenük! - Dehogy állok. Simán lenyomom őket, felesleges még elkezdeni is. Hamarosan kiderült, miért a nagy izgalom: Sebestyén ugyanis néhány perccel korábban azt találta mondani, hogy az ő hatalmas erejével bármikor le tudja győzni a várbeli őröket. Most éppen arra próbálták rábeszélni, hogy szkanderban vagy birkózással bizonyítsa is be az igazát. - Sebestyén eddig még sose kérkedett az erejével. Ha valaki, hát ő igazán szerény – súgta Rumini Balikónak. - Nem tetszik ez nekem – csóválta a fejét Balikó, aki a fagylaltevéstől visszanyerte lélekjelenlétét. Ekkor Negró lépett a két cimbora mellé. - Hohó, hát megkerültek végre a kis csavargók! Igazán nem volt szép dolog, hogy megszöktetek a fürdőből! A két kisegérben meghűlt a vér. Attól tartottak leginkább, ami most be is következett. Negrónak szemet szúrt az eltűnésük, és ebből most perceken belül hatalmas botrány keveredik. Olyan büntetést kapnak miatta, hogy hazáig sem fogják elfelejteni. De legnagyobb döbbenetükre semmi efféle nem történt. A könyörtelenül szigorú fedélzetmester vidáman rájuk kacsintott, megveregette a vállukat, és baráti hangon odasúgta: - Na, ne aggódjatok fiúk, nem szólok senkinek. Ezt a kis csínyt nem áruljuk el a kapitánynak. Azzal, mint aki jól végezte dolgát, továbbsétált. Rumini ettől jobban megrémült, mintha Negró azt mennydörögte volna, hogy büntetésből többé nem kapnak ebédet. - Azt hiszem, sokkal nagyobb a baj, mint gondoltuk - súgta. Balikó egyetértően bólogatott. Negró viselkedése őt is elképesztette. Most már mindketten biztosan tudták, hogy bár a fürdőtől senkinek sem nőttek ördögszarvai, a Tiltott-sziget vize egészen kifordította magukból a társaikat. A kapitány, aki eddig Hódító Hodrikkal beszélgetett, most felállt és földig hajolt a hódok királya előtt. Hodrik kegyesen pecsétgyűrűs mancsát nyújtotta neki. - Akkor tehát számíthatok rád, ugye, barátom? Megteszed nekem azt a csekélységet, amit kértem tőled? - A legnagyobb örömmel, uram – hajbókolt a kapitány, és újra meghajtotta magát. – Holnap, mihelyst kiraktuk a szállítmányt, elhajózunk Kopjásvégbe, és teljesítjük a kívánságod. Meglátod, nem okozunk neked csalódást. - Tudom – felelte Hodrik, és olyan hideg mosolyra húzta a száját, hogy a két némán figyelő hajósinas hátán végigfutott a hideg. Az uralkodó elbocsátóan intett, a szolgák kitárták a faragott faajtókat, és az egerek, sűrű köszöngetések és búcsúszavak kíséretében kivonultak az étkezőből. Riz Ottó a várbeli dokkba vezette őket, ahol már várt rájuk a három buborékúszó. Az egerek beszálltak. - Néhány nap múlva újra találkozunk – rázott kezet Bojtos Benedek az őrparancsnokkal. Riz Ottó barátságosan integetett, miközben a buborékúszók halk csobbanással alámerültek a Tükörtó vizébe. Rumini és Balikó némán ültek egymás mellett. Hiába vették körül őket hajóbeli legjobb barátaik: Fecó, Bandi, Roland és Frici, a kisegerek rettegtek attól, hogy egyetlen szóval is elárulják a gondolataikat. Mindketten tudták, hogy a fontos dolgok megbeszélést addigra kell halasztani, amikor ketten maradnak végre a Szélkirálynőn a kabinjukban. Csendesen ülve hallgatták Dundi Bandi kérkedését, amivel korábbi hőstetteit és a nagy tengeri viharokban tanúsított bátorságát ecsetelte a többieknek, és kedélyesen nevetgéltek, amikor Fecó, aki egyébként a legjobb vicceket tudta mindenki közül, valami éktelenül ostoba tréfát mesélt el hatalmas kacajok kíséretében. A megpróbáltatások azonban még ezzel sem értek véget. A Szélkirálynőre érve ugyan a kapitány kiadta a parancsot, hogy mindenki térjen nyugovóra, de alig lépett be a két hajósinas a kis hálófülkébe, és alig roskadtak le kimerülten az ágyukra, máris ököllel döngette meg valaki a kabinajtót. - Ki az? – szólt ki fáradtan Rumini. Válasz helyett nyílt az ajtó, és a kapitány lépett be villámló szemekkel. Mögötte Sebestyén tornyosult, hátuk mögül Galléros Fecó gúnyos arca tekintett elő. - Nézzen csak körül, kapitány úr! – szólt hátulról Fecó behízelgő hangon. – Biztos itt lapul valahol az a két potyautas, akit az igen tisztelt hajósinas urak rejtegetnek. Rumini mancsa ökölbe szorult ekkora gazság hallatán. Az, hogy valaki nagyképű, szószátyár, hencegő vagy éppen hízelgő lesz egy gonosz varázslat folytán, még hagyján. Ha a teljes legénység kifordul önmagából, és új, csöppet sem kellemes szokásokat vesz fel, bármily fájdalmas is, de el kell viselni. Majd azon lesznek, hogy elmulasszák valahogy a fürdő átkos hatását. De hogy valaki a legjobb barátait árulja el, ráadásul ilyen aljas, kárörvendő módon, az a kisegér minden képzeletét felülmúlta. Dühében még arról is megfeledkezett, hogy mindez nem Fecó hibája, hiszen nem tehet arról, hogy ezt tette vele a varázserejű forrásvíz. Csak arra tudott gondolni, hogy az első adandó alkalommal jól orrba vágja egykori barátját. Most azonban nem volt erre módja, mert a kapitány rájuk rivallt: - Azonnal hívjátok elő azt a két alakot, akit itt rejtegettek. - És a karkötőt se felejtse el, kapitány úr! – súgta Fecó utálatosan kedves hangon. - Gyerünk, Rumini! Mutasd a karperecet – dörrent a kapitány a dühtől szikrázó szemű kisegérre. – Őfelsége a lelkemre kötötte, hogy szerezzem meg azt az ékszert, és bánjak szigorúan a viselőjével. - Nincs nálam semmilyen ékszer – jelentette ki Rumini ártatlan képpel, és feltűrte csíkos pulóverét. - Azt mondtad, nem tudod levenni! Hová tűntetted? A kisegér szemtelenül megvonta a vállát. - Úgy látszik, más dolga volt. Nálam nincs, láthatja, kapitány úr. A korábban szelíd, jószívű Sebestyén ettől a mondattól iszonyatos méregbe gurult. Izmos mancsával előrenyúlt, és a grabancánál fogva magasba emelte Ruminit. - Azt ajánlom, ne szórakozz velünk. Ha jót akarsz, most rögtön áruld el, hol az ékszer és a két potyautas. - Ebben a kabinban nincs se karkötő, se potyautas. Kutassátok át, ha nem hiszitek – nyögte a hatalmas mancsok szorításában a kisegér. - Tényleg nincs itt senki – bizonygatta Balikó is rémült tekintettel. Sebestyén egy mozdulattal az ágyra lökte Ruminit, és vadul turkálni kezdett a két hajósinas holmija között. Galléros Fecó is csatlakozott a kereséshez. Mivel ő jól ismerte a kisegerek észjárását, és személyesen is találkozott Pilácsékkal, rögtön a sarokban heverő mocskos zokni után nyúlt. Alaposan kirázta, de mivel egyetlen fénylény sem hullott ki belőle, undorodó mozdulattal a sarokba hajította. Aztán addig kotorászott Rumini ládájában, amíg megtalálta a csíkos zokni párját. Elégedett vigyorral kicsusszantotta belőle a vascsöppentőt, és mielőtt a kapitány vagy Sebestyén észrevették volna, zsebre vágta. Rumini felhördült, de Fecó az ujját szája elé emelte. - Egy szót se, öcskös, úgyse hisz neked senki. Jobb helye lesz nálam, biztos lehetsz benne. Egy darabig még tartott a vizsgálat, de mivel sem ékszernek, se fénylénynek nem akadtak nyomára, végül a tisztek úgy döntöttek, hogy nyugovóra térnek. - Ezentúl rajtatok tartom a szemem – morogta a kapitány búcsúzóul, és döngő léptekkel kivonult a kabinból. Sebestyén szó nélkül követte. Utoljára Galléros Fecó távozott gunyorosan lebiggyesztett bajusszal. Nem sokon múlt, hogy a könnyeivel küzdő Rumini hozzá ne vágja az ágy alól előkerült bakancsát.

<<VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA

<<VISSZA BERG JUDIT OLDALÁRA