Repül az idő. A legnagyobb vagányok feje lágya is benő egyszer, s bármilyen hihetetlen, Galléros Fecó megállapodik: feleséggel, gyerekekkel tengeti napjait a szárazföldön. Meg némi kocsmai verekedéssel, nehogy túlságosan elandalodjunk. Azért egy, a szokásosnál kalandosabb tengeri  nászutazás után áll elő az idill, s a mézeshetekbe még belefér egy kísértetkastély felkeresése és néhány kalóz is, de hazatérvén csendes napok következnek, hőseink Egérvárosban telepednek le, talpuk alatt nem örvénylik a tenger, helyette kertvárosi grillpartikat terveznek. A városlakók  levelein keresztül értesülünk a lassan csordogáló mindennapokról: a menyasszony magasrangú barátnői rosszallóan csámcsognak Fecó mezalianszáról az előkelő Szimathy Johannával, Szkander Bob pedig a ranglétra egy lényegesen alacsonyabb fokáról tudósít leveleiben Fülig Jimmy színvonalú helyesírással. A kettő között pedig mindenféle rendű és rangú polgárok írogatnak, teljes társadalmi spektrum, van itt minden, csak a farokviselés egyöntetű. Mielőtt azonban végleg elgyászolnánk a tengeri kalandokat, mindenkit megnyugtatok: Rumini és Balikó azért nem lettek szárazföldi patkányok. Ismét hajóra szállnak, s ezúttal az izgalmak és rejtélyek fő helyszíne a Fényvizek vidéke. Távoli, eddig ismeretlen terület, Berg Judit kincsestára, úgy látszik, kifogyhatatlan, ha újabb és újabb mesés vidékek felfedezéséről van szó. Ez a világ különös fénycsóvákat bocsát ki magából, s teríti be velük az éjszakai égboltot, közelebbről pedig kiderül, hogy igazán nem könnyű eligazodni arrafelé, a Szélkirálynő egyszerűen nem leli a célállomásul kijelölt Napfényszirtet. Úgy tűnik, nincs ott semmi. A tájak, világok változatossága mellett a Rumini könyvek másik rácsodálkoznivalója a képzelt lények fantasztikus tárháza. Nem tudom az alkotó hol tárolja őket, s honnan kerülnek elő újabb és újabb csodálatos tulajdonságokkal felruházott teremtményei, de olyan életszerűek, hogy egyáltalán nem gond őket elevenen látni olvasás közben. Nyilván így van ezzel Kálmán Anna is, aki gyönyörű rajzokkal hozza őket még közelebb hozzánk most is, mint eddig a sorozat mindegyik kötetében. Munkája úgy egészíti ki a szöveget, simul bele, s teszi még megragadhatóbbá azt, hogy közben nem érezzük didaktikusnak, erőltetettnek vagy félrevezetőnek. A gyerek (és felnőtt) fejben kialakuló képet rajzzal papírra vetni úgy, hogy az ne csökkentse a saját fantázia működését, nagyon nehéz, talán lehetetlen is, túlzott elvárás egy képben gondolkodó illusztrátorral szemben. Bevallom, bár szépnek tartom a gazdagon illusztrát könyveket, gyakran azt érzem, ez valami más így, mint a szöveg maga. Sokszor inkább elvesz a könyv által potenciálisan megnyíló világból, semmint hozzáadna, vagy egymás mellett létezik a könyv és a képek világa, ami más, gyakran zavaróan eltérő attól a világtól, ami bennem kel(ne) életre olvasás közben. A Rumini könyvek a nagy ellenpélda számomra, itt valahogy minden a helyén van. Molli az apró, áttetsző fénylény nem is lehetne más, mint ahogy Kálmán Anna papírra álmodta. Biztosan sok állat- és tündértanulmány állhat emögött. Esetleg tündéri képességek. A történet csavaros, de végül minden szál összeér. Elárulhatom, a szárazföldön rekedt egerek sem ússzák meg kalandok nélkül, a városban útonállók és nagybirodalmi terveket dédelgető szurikáták fenyegetik őket, de számíthatunk gyerekrablásra, bebörtönzésre, s más hasonlókra, sőt marad megfejteni való egy következő kötetre is. Levélregény az új Rumini. Hősei kamaszabbak mint a kezdetekkor, a történetet mindig más tollából olvashatjuk, kicsiknek szerintem szülői segítség kell, hogy ne veszítsék el a fonalat, nagyobbaknak persze egyedül is nagyon szórakoztató. Természetesen nem árulom el a részleteket, a végkifejletet pláne nem, legyen elég annyi, hogy  amellett, hogy a szurikátákkal megint meggyűlik az egerek baja, s politikai ármány, haramiák fenyegetik az egérvárosiakat, még mindenféle vokális kihívások mentén is bonyolódik a történet. Már az éneklés sem veszélytelen! Sok ötlet, jó mulatság. Fel hát izgalmas kalandra, új partok felé! Szombati Enikő