– Szia! – köszöntötte Ábelt Trampli úr. – Jó napot! – köszönt vissza Ábel. – Milyen nyugalmas itt! – Ilyen korán még egy lélek sincs – felelte Ábel. – Egy óra múlva nagy lesz a forgalom. Ábel a KONTY Áruház liftje előtt feszített fénylő gombos, piros uniformisában. Néhány korai vásárló lődörgött a sálosztályon az álmos hangulatot árasztó áruházban. – Hogy ityeg a fityeg? – kérdezte Trampli úr. – Megvagyok – felelte Ábel. – Nem liftezünk egyet? – Á... hiszen már semmi furcsaságot nem csinál. Vagy mégis? – Egyáltalán nem. Felmegy a negyedikre, aztán vissza. Semmi több. – Ábel, arra gondoltam, hogy újra össze kellene jönnünk. Csalogánnyal és Laurával. Mit szólsz? – Szerintem is. Nagyszerű. Nálunk? – Rendben, ma este? – Igen, nyolckor. – Remek! Szólok a többieknek. Akkor viszlát! – Viszlát! – búcsúzott Ábel is. – Nicsak, közben meg is telt a liftem! Trampli úr elballagott, a lift pedig felszökött Ábellel és utasaival. – Hölgyeim és uraim, ELSŐ EMELET: babaápolási cikkek, babaruházat, textiláru, cipők, kalapok, JÁTÉK... FÖLDSZINT: kiegészítők, férfidivatcikkek, esernyők, táskák, kesztyűk, bizsu, VARRÓDOBOZOK... – És ez így ment egész nap. Fel és le. Nem rossz! Végül is kellemes munka, csak kicsit egyhangú, mi tagadás, iciri-picirit egyhangú azért...     Fél hat után öt perccel Ábel kilépett az épületből. Vége volt a napnak. Piros ruhájában sietett Középháza szűk utcácskáin. A Kályha utcán páran összesúgtak: – Látod azt a fiút? – A piros egyenruhásat? – Igen. Az ott Tutaj Ábel. – Ó, az a fiú, aki tavaly... – Pontosan. Aki tavaly elrepült a lifttel. – Igen, úgy tudom, megnyomott egy gombot... – A legfelső gombot, amit tilos lett volna, a lift meg áttört a tetőn, és a levegőbe repült. – Mások is voltak benne, ugye? – Így van, egy bizonyos Trampli úr meg az énektanár, Csalogány kisasszony és egy kislány, Laurának hívják... És körbejárták a Földet... Amerika, Ausztrália... Szerencsére épségben visszaérkeztek! Azzal a lifttel, amivel eltűntek... Így súgtak-búgtak az emberek Középházán, amikor Ábel elhaladt mellettük. Ő azonban semmit sem hallott belőle. Hazafelé iparkodott, most különösképp sietett, hiszen nemsokára meglátogatják a barátai, a kedves, régi barátai, akikkel annyi közös élményre tett szert. – Beszélgessetek nyugodtan a szobádban, fiam! – mondta Tutaj néni. – Ne félj, nem zavarok! Csak teát készítek nektek. Kérsz még egy kis karamellpudingot? – Kérek – felelte Ábel teli szájjal. – Nem fogom fel, hogy fér ennyi beléd! – csodálkozott az anyja. – Nem értem, hogy nem pukkadsz ki! De jól van, egyél csak. A vendégek pontosan nyolckor befutottak. Mindhárman egyszerre. Trampli úr jött a csapat élén. Tavaly óta még jobban meghízott; lihegett, és zsebkendővel törölgette a homlokát. Utána Csalogány kisasszony libbent be, szikáran és harciasan, mint mindig. A sort Laura zárta, dús, sötét hajfürtjei kócosan táncoltak az arca körül. Mosolyogva tartotta karjában Samet, az amerikai nyulat. – Halihó, Ábel! – kiáltották mindannyian. – Hahó, mindenki! – köszönt Ábel. – Gyertek csak, kerüljetek beljebb! – De rég láttuk egymást! Először is: hogy vagyunk mindannyian? Mimújság, Trampli úr? Hogy megy az üzlet? – Mit mondjak? Az utóbbi időben elég rosszul, mondhatni, siralmasan – felelte Trampli úr. – Molyirtó golyócskákkal házalni, tudjátok. Annak leáldozott. Abbahagytam. – Tényleg? – csodálkoztak mindannyian. – Igen, most autóponyvában utazom. – Autóponyvában? – kérdezte Csalogány. – Az meg mi? – Legközelebb megmutatom. Csodás dolog. Biztosan láttatok már parkolóhuzatot, amit este az autóra húznak, hogy ne piszkolódjon be! Nos, azt árulom. De ezek igen különleges ponyvák, speciális cövekekkel rögzítik a talajhoz, így az autó szilárdan áll és lopásbiztos. És az egész holmi – harsogta Trampli úr belemelegedve –, az egész hóbelevanc belefér ebbe az aprócska csomagba. – Ezzel egy csomagot húzott elő, alig nagyobbat, mint a tenyere. – Majd megmutatom, most inkább teázzunk! – Hát te hogy vagy, Csalogány? – Megvagyok – felelte Csalogány. – Csak háborgat a rendőrség. – A rendőrség? – Igen. Tudjátok, énekórákat tartok. Több osztálynak is. Most egy idősebbekből álló énekkart is vezetek. Minden kedden Középháza piacterén énekelünk. Csupa szépkorú ember. Csudálatos! Micsoda hangjuk van! De mindig jön egy rendőr, és kéri az engedélyemet. Nekem az nincs. Miért kell ahhoz engedély, hogy a piactéren hetven öregemberrel daloljak? Miért? Kérdezlek titeket, miért? Felháborodottan körülnézett. – Hát, igen – mondta Trampli úr. – Manapság mindenre engedély kell. De mi a helyzet... Laura végül hozzád költözött? – Igen – felelte Csalogány, és ismét felderült az arca. – Remekül meg-vagyunk, ugye, Laura? – Igen – nyögte Laura. Épp tótágast állt a sarokban, és a nyulat egyensúlyozta a talpán. – Nem bírja abbahagyni – sóhajtotta Csalogány. – Muszáj neki fejen állni, a legőrültebb helyeken. Vagy fejjel lefelé lógnia, a lábujjaival kapaszkodva. Folyton képtelen mutatványokat csinál. – Tavaly Amerikában lógott fejjel lefelé – jegyezte meg Ábel ábrándosan. – Valóban – tűnődött Trampli úr. – Tavaly... amikor a lifttel utaztunk... azok voltak a szép napok! Micsoda idők! Most meg? Minden este pontosan hatkor otthon kell lennem, különben balhé van. Ha csak egy percet kések, a feleségem felhívja a Korona kávéházat, nem biliárdozom-e ott véletlenül. Amikor... Amerikában... Perugonában... az volt az igazi...az volt a szabadság! – Nono! Perugona azért elég hajmeresztő volt – emlékeztette Csalogány. – A forradalom... foglyul ejtettek... lövöldöztek... – Igaz, viszont first lady voltál! – idézte fel a múltat Trampli úr. – Én meg elnök! Gondolj csak a palotánkra! Hány szoba is volt benne? – Negyvenhat! – kiabálta Laura a sarokból. – És hatvankét szolgálót tartottunk! Rózsaszínű szökőkút volt a parkban. És mindenütt zöld papagájok! – Nekem meg bajszom volt – tette hozzá bánatosan Trampli úr –, milyen szép bajszom! – Lidérces kis bajusz volt az – gúnyolódott Csalogány. – Kis szörnyszülött. – Fehér egyenruhában jártam – sopánkodott Trampli úr. – Lovagrendekkel feldíszítve. – Igen, és parádésan uralkodtál, József – emlékeztette Csalogány –,annyira parádésan, hogy kitört a forradalom, és a nép elfogott, József... – Csak semmi veszekedés – szólt közbe gyorsan Ábel, mert úgy érezte,veszélyben a remek este. – Mindenesetre csodás utazás volt. Csak megnyomtam a lift felső gombját, és hopp, máris a levegőbe emelkedett, ezer méterre a föld fölött szálltunk, Új-Zélandra, mindenhová. Hát most? Ugyanez a lift nap mint nap felmegy a negyedikre. Egy centivel sem magasabbra. Akármilyen erősen nyomom is a gombot, hiába. – Fura, mi? – jegyezte meg Trampli úr. – Hogy a lift egyik pillanatról a másikra elveszítette a mágikus képességét. Hogy lehet ez? – Nem a liften múlott – mondta Laura, aki most az ablakpárkányról lógott fejjel lefelé –, hanem Ábelen. De legalább a mi cuki kis nyulunk megmaradt az utazásból. – Hm, jut eszembe, holnap lesz a falunap Középházán – jelentette be Trampli úr. – Elmegyünk? Bár nem világ körüli kaland, de jó móka. – No, nem éppen világ körüli kaland, de a falunap is klassz – helyeseltek a többiek.