Hallgatás, önfeláldozás, alvás-passzivitás vagy lelki fejlődés
Sok mesében jelenik meg olyan női főszereplő, aki fájdalmas vagy hosszadalmas tortúrát követően tudja elérni célját, illetve mentheti meg valamelyik hozzátartozóját. Ilyenkor a női hős lényegében feladja saját vágyait, egyéniségét. Kérdés, hogy megéri-e.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a mesében a hallgatás, a női önfeláldozás elengedhetetlen a pozitív végkifejlethez. Boldizsár Ildikó szerint a nők egyik életfeladata a szenvedések enyhítése, az áldozatvállalás, az „állativá változtatott minőségek” emberivé tétele. Ezért az ő olvasatában teljesen természetes, hogy például A hat hattyú című mesében a női hős évekig nem szólalhat meg. Szerinte ha valakit vissza akarunk változtatni, csak rá figyeljünk: így az a nő lesz sikeres, aki némaságot fogad és a feladatra koncentrál.
Boldizsár Ildikó, amellett, hogy elfogadja ezt a determinált szerepet, úgy gondolja, a nők többsége szívesen azonosul a szenvedő hősnővel. Von Franz A hat hattyú és a hasonló tematikájú A hét holló című meséket úgy értelmezi, hogy azokban a hősnő a szenvedő tűrés által kerül jó kapcsolatba saját animusával és fejleszti személyiségét. Szerinte a magányban csillagingeket varrni azt jelenti, hogy a tudattalan tartalmak megjelenéséhez sokáig kell dolgoznunk magunkra koncentrálva. Belátja, hogy problémás volt a nők kiszorulása az oktatásból (ezt hasonlítja a varráshoz), ugyanakkor szerinte a nő elsősorban a szenvedés segítségével fejlődhet, és így járul hozzá a problémák megoldásához; a személyes oldalt kell képviselnie az értékmentes tudománnyal szemben, és nem statisztikai keretben gondolkodni az emberekről. Elsősorban a nő a felelős a ház hangulatáért és ő áll közelebb a természethez. Vagyis fontosnak tartja a nők egyéni fejlődését is, de ezt mégis csak a férfihoz idomulva, merev keretek között képzeli el.
Dalma Heyn a kis hableány deformációkkal járó átalakulását hozza fel példaként arra, mennyi fájdalmat kell sokszor a mesékben (és az életben) elviselnie annak a nőnek, aki el szeretné érni, hogy a férfi őt válassza; de még ekkor sem biztos a siker. A nő ebben a narratívában nem haragudhat a férfira; ehelyett szépnek, önzetlennek, megbocsátónak és némának kell maradnia: vagyis meg kell felelnie a hagyományos női szerepelvárásoknak. Heyn kiemeli, hogy az ilyen típusú mesékben a jóság (vagyis a férfi kedvéért vállalt némaság és a csonkaság) teszi a nőt tökéletes feleséggé. Hamupipőke története hasonló: neki is át kell alakulni ahhoz, hogy tetsszen a hercegnek, és az ő érzelmei is háttérbe szorulnak.
Kolbenschlag szerint a Hamupipőkében a hősnő a beilleszkedés előfeltételeként fogadja el a megalázkodást. A hagyományos női szocializáció ismerhető fel abban, hogy nem kap értelmes feladatot, és csak reménykedhet a menekülésben: nem fut el, nem áll bosszút, elfogadja elnyomott helyzetét. Kolbenschlag azt is felismeri, hogy eközben Hamupupipőke bízik élete jobbra fordulásában, így lehet egyszerre tükör és követendő példa a nők számára.
A nők nem csak hallgatni szoktak a mesékben: néha mozdulatlanná kell válniuk, vagy épp száz év alvásra kényszerülnek. A gonosz királyné az övvel mozdulatlanságra kényszeríti Hófehérkét. Bettelheim szerint ezzel azt a szülőt jelképezi, aki ideiglenesen biztosítja uralmát gyereke felett (megállítja a fejlődésben); de az öv a lány vágyát is jelenti, hogy szexuálisan vonzó legyen. Hófehérke Bettelheim értelmezésében a koporsóban felnőtté érik, és erre azért van szükség, mert túl korán harapott az almába (vagyis ismerkedett meg a szexualitással). Az alvás motívuma elsősorban a Csipkerózsikából ismerős és sokféleképpen értelmezhető.
Von Franz megérti, hogy a nőknek elegük van a szellemi alvásra kárhoztatott életből, ugyanakkor Csipkerózsikáról úgy gondolja, nem is lett volna más választása: csak a herceggel való kapcsolata ébresztheti fel. Szerinte az ilyen nőket az „anyaarchetípus bénította meg”, ezért rá vannak utalva a férfira. A mese az ő jungiánus értelmezésében személyi síkon a negatív anyakomplexus története egy olyan nő vagy férfi életében, akinek animája elaludt; kollektív síkon pedig az életlehetőségeitől megfosztott női lelki princípiumé. Bettelheim a lelki érés, a hosszú önmagunkra koncentrálás szerepét emeli ki: a mese általánosságban utal arra, hogy a nyugalom és az énre való összpontosítás néha többet ér az aktivitásnál.
A királyfi csókja töri meg ezt a „nárcizmust”, és Csipkerózsika Bettelheim szavaival a beteljesült nőiség megtestesüléseként éled újjá. Míg az alvás Boldizsár szerint is az érlelődés szimbóluma, a nővé válás lényeges része, addig Kolbenschlag a passzivitás negatívumát hangsúlyozza: az alvás tágabb értelemben az önállóságától és az önmegvalósítástól megfosztott nő metaforája.
Kapcsolatok és autonómia
Von Franz ellentmondásba keveredik, amikor azt vallja, „a nő természetének esszenciája”, hogy kapcsolatra vágyik, miközben a kapcsolataiktól túlzottan függő nők ellen is kikel. A kezetlen lány és Világszép Vaszilisza című mesékkel illusztrálja, mi történik akkor, amikor a nő nagy követelményeket támaszt a férfiakkal szemben. Ugyanakkor az egyedülálló vagy egyedül hagyott nőket rosszindulatúnak, az „animus által legyőzöttnek” látja. A Hamupipőkében szerinte a mellőzött keresztanya a sértettség, hiúság megszemélyesülése: sok nő nem tud sérüléseivel bánni, ami „férfias torzulást” okozhat a személyiségében, ez az „animusmegszállottság” pedig nagyon felbosszantja a férfiakat.
Boldizsár Ildikó meglátásai is zavarosak: szerinte az, ahogy Hamupipőke mindent feláldoz a szerelemért, az összes nő számára jó példát jelenthet, ugyanakkor önmagunk felvállalása is elengedhetetlen. A Hófehérke egyik legfontosabb mondanivalójának tartja önmagunk védelmének és a magunkról való gondoskodásnak a bemutatását, miközben kiemeli, hogy ezek az állomások elengedhetetlenek a végcél eléréséhez: a házassághoz.
Bettelheimnél a törpéknél töltött időszak nem a feleségszerepre való készülést mutatja be, hanem a felnőtté válás folyamatát, a hetes szám pedig a hét napjait, ezen keresztül a munkát jelképezheti. A Hófehérke ebben a kontextusban elsősorban az anya-lány közti ödipális konfliktusról, majd a kamaszkorról szól. Kiemeli, hogy nem szabadulhatunk meg szüleink hatásától úgy, hogy elszökünk otthonról, meg kell küzdeni a belső konfliktusokkal. Hamupipőke-értelmezésében már az autonóm kapcsolat kívánalma is szóba kerül. Tudni kell, hogy a mese korábbi változatában (Perraultnál) a hősnő saját akaratából alszik a hamuban és csak más szerzőknél válik kevésbé önfeláldozóvá, kezdeményezőbbé. Bettelheim szerint azért menekül el a bálból, mert szeretné megvédeni magát az erőszaktól, illetve saját vágyaitól. Nőiességét, saját magát csak a lány fogadhatja el, a cipő felhúzásával pedig azt fejezi ki, hogy a királyfival való szexuális kapcsolatában ő is aktív fél lesz. Bettelheim felhívja a figyelmet arra is, hogy a meséből nem derül ki, Hófehérke szeretni fogja-e a királyfit.
Kolbenschlag az Aranyfürtöcske és A békakirályfi című mesékben az autonómia megvalósulását látja. Az előbbi nem a megszokott boldog befejezéssel, a házassággal zárul, hanem a hősnő identitáskeresésével. Kolbenschlag szerint a hősnő ezt azzal valósítja meg, hogy visszatér az erdőbe, az egyedülállóság világába, ami az autonóm kapcsolatok alapja. Az utóbbi mesében pedig, bár a királylány viselkedését kezdetben apja írja elő, a hősnő végül eléri a személyes autonómiát és a kapcsolatokra való készséget. A béka átváltozása Kolbenschlagnál azt szimbolizálja, hogy a metamorfózis (többek között a szerepek átalakulása) nem történhet meg a burok, vagyis a megszokott struktúrák levedlése nélkül. Ebben az értelmezésben A Szépség és a Szörnyeteg is elsősorban önismeretről és önmeghaladásról szól. A változás hosszú szenvedés után következik be: a lélek kiűzi a hatalmat gyakorló patriarchális viszonyokat, amelyek nemcsak kívül léteznek, hanem saját magunkban is. Bettelheim is az egyenlő kapcsolatok szükségességére hívja fel a figyelmet A Szépség és a Szörnyeteg című mesével kapcsolatban: nála a szörnnyel való házasság az ember életének „állatias” és tudatosabb oldala közt tátongó szakadék áthidalását jelképezi.
Von Franz elemzésében a Hófehérke és Rózsapiroska című mesében a „férfiprincípium” kezdeti hiánya negatívum: azt jelzi, hogy ezek a mesehősnők nincsenek jó kapcsolatban a férfiakkal. Ilyesmi szerinte női klubokban figyelhető meg, ahol a nők csak egymással beszélgetnek, nem foglalkoznak a férfiak világával. A mesében is megjelenő női világ túl szűk és túl személyes, integrálni kell a „férfioldalt”, de „végletesség” nélkül. Ebben a történetben szerinte a törpe a két lány „túl lágy” nőiességének önző, gonosz, túlkompenzáló jellemvonása. Kolbenschlag ezzel szemben az androgüniát tartja megoldásnak arra, hogy megszabaduljunk a hagyományos nemi szerepektől és elérjük az autonómiát. Rózsapiroska cselekvő és extravertált szereplő. A történetben szerinte idilli körülmények között élnek együtt a nők, világukba nem hatolhatnak be a hímnemű lények (a medve kivételével). A mese így az androgünia parabolájaként is értelmezhető: a két lány és az anya női paradicsoma elszigetelt, nem teljes, a királyfi pedig csak a medvebőr (az extrém férfiasság) levetése után léphet be ide.
Összegzés
Látható, hogy vannak, akik a meséket általános igazságok, parancsok megfogalmazására használják a nemek viselkedésével kapcsolatban. Kérdés, hogy mindez tényleg benne van-e a mesékben, vagy csak az értelmező szeretné így látni? Mivel bizonyos dolgok ebben a világban is főleg nőkkel, mások férfiakkal történnek, mondhatjuk, hogy a nemi szerepek szétválasztása a mesékre valóban jellemző. De az értelmező sokat tehetne azért, hogy olyan meséket válasszon, amelyek nem erősítik meg a hagyományos nemi szerepeket, vagy a meséket tényleg csak szimbólumként értelmezze, esetleg kritikusan kezelje és ezen keresztül akár a társadalmi változás irányába ható kívánalmakat fogalmazzon meg.
A jungiánus Von Franz szerint a mesék nőalakjai „archetípusos mintákat” jelenítenek meg, utalhatnak a valóságos nő, illetve a férfi női oldalának problémáira, példaképek lehetnek. Meseelemzései keretében gyakran ír lekezelően, elítélően a nőkről, akár saját klienseiről is. A gyereknevelésben az anyáknak nagy szerepet tulajdonít, míg az apák hatását és a tágabb társadalmi kontextust alig említi. Szerinte a nő feladata változtatni a férfi viselkedésén: segíthet neki saját érzelmei finomításában azzal, hogy „hatalmi igény és éles szó” nélkül áll ki a jogaiért, és valódi kapcsolatot ápol férjével. Szerinte ma a nők sokszor bizonytalanok abban, mit jelent nőnek lenni.
Boldizsár Ildikó a mesék kapcsán szintén gyakran alkot ítéletet a nemi szerepeknek nem megfelelő viselkedésről: szerinte például az áldozattá váló nők nemcsak a külső agresszortól szenvednek, hanem „saját illúzióiktól” vagy „téves szerepértelmezésüktől” is. Csoportmunkáin a női szerepekkel, a „nőiességből” adódó problémákkal, konfliktusokkal és a szépséggel foglalkozik, a női és férfi feladatokat elemzi. Vagyis a meséken keresztül segít a nőknek nemi szerepüknek megfelelően viselkedni, mert úgy gondolja, hogy a párkapcsolati problémák egyik oka a „nemi szerepek összekeveredése”. Se a mesék nemi szerep-felfogását, se a hagyományos szerepviselkedési előírásokat nem kérdőjelezi meg; ehelyett az általa pozitívnak hitt „női” feladatok (pl. felelősség minden élő iránt) elfogadására és elvégzésére buzdítja ügyfeleit és olvasóit. A nők szerinte lehetnek ugyan sokfélék (és nem feltétlenül kell anyává válniuk vagy férjhez menniük a kiteljesedéshez), viszont elsősorban intuícióik, ösztönei vezérlik őket és fő feladatuk a világ jobbítása. A mesékben az ő értelmezése szerint azért kell a nőknek hat évig csendben maradniuk, hogy megtanuljanak „helyesen” véleményt nyilvánítani, illetve tágabb perspektívájuk legyen.
Bettelheim meseértelmezéseiben a genderszempont háttérbe szorul: nem kritizálja például, hogy a hősnők többsége hagyományos női szerepbe kényszerül. Ez jelentheti a probléma figyelmen kívül hagyását is, de Bettelheim legalább nem akarja előírni, hogyan kellene nőként vagy férfiként viselkednünk; ráadásul kiemeli, hogy sok meséből semmit sem tudunk meg a hősnők érzelmeiről. Ő inkább arra hívja fel a figyelmet, hogyan segítenek a mesék az én integritásának megteremtésében.
Kolbenschlag elméletében a mesék elsősorban a hagyományos nemi szerepeket jelenítik meg sűrített formában. Vagyis ezek a történetek szerinte valamilyen szinten leképezik a társadalmi valóságot, de ebben a világban a nők általában nem tudnak kiteljesedni, ezért kritikusan kell hozzájuk viszonyulnunk. Könyvében a női hősökre osztott vagy az általuk vállalt feladatokból kiindulva fogalmazza meg a nemi alapú elnyomás problematikusságát és az ebből kivezető megoldási lehetőséget, amit az androgünián keresztül megvalósuló társadalmi egyensúlyban lát. Dalma Heyn is a nők elnyomott helyzetére hívja fel a figyelmet (ő elsősorban a kényszerű hallgatásról beszél), de ő a megoldást elsősorban a házasságon kívüli kapcsolatokban fedezi fel.
A fentiekből is látható, hogy a meséket sokféleképpen lehet értelmezni és jól használhatóak a nemi alapú elnyomás, illetve a patriarchális viszonyok igazolására, fenntartására. Ha valaki a meséket is segítségül hívná saját személyisége kiteljesítéséhez, javaslom, hogy ne csak a meséket olvassa kritikusan, hanem a meseelemzéseket is; különben talán örökre belegabalyodik a hagyományos nemi szerepek hálójába. Nem biztos, hogy a tekintélynek tartott, közkedveltségnek örvendő és látszólag az átlagember nyelvén szóló szakemberek fognak ebben a munkában segíteni.
Felhasznált irodalom
Bettelheim, Bruno (1985) A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Gondolat, Budapest.
Boldizsár, Ildikó (2004) Mesepoétika. Írások mesékről, gyerekekről, könyvekről. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Boldizsár, Ildikó (2010) Meseterápia. Mesék a gyógyításban és a mindennapokban. Magvető, Budapest.
von Franz, Marie-Louise (1992) Női mesealakok. Európa Könyvkiadó, Budapest.
Heyn, Dalma (2003) A vágy csendje. Háttér Kiadó, Budapest.
Kolbenschlag, Madonna (1999) Búcsúcsók Csipkerózsikának. Csokonai Kiadó, Budapest.
|