– Le is út, fel is út, nekem ilyen hejehuja leány nem kell! Elment hát a leány világgá. Ment, mendegélt kis batyuval a kezében, de nem szomorkodott ám, és amint kiért a faluból, elkezdett táncolni. Olyan leány volt ez a Margit, hogy még világgá is táncolva indult. – No, te bolond, el ne taposs! -kiáltotta egyszerre valaki. Egy pápaszemes emberke került Margit útjába, és a leány csaknem keresztültáncolt rajta. – Nem tud vigyázni, atyus? – Vigyázni? – kérdezte a pápaszemes ember és nagyot ásított. – Az olyan unalmas. És megint akkorát ásított, mint egy várkapu, mikor nyitva van. – Jaj, be ne kapjon, atyus! -nevetett a leány, és tovább táncolt. Az öreg dühbe gurult, hogy a leány kinevette, és bottal futott utána, hogy elverje. De amint a leány közelébe ért – hejehuja hopp! – , elkezdte ő is járni a táncot. – Te leány, megállj már – kiáltotta fulladozva az öreg -, nem bírom tovább a táncot! – Hát ne táncoljon, atyus! – De muszáj táncolnom, ha te is táncolsz. Margit erre megállt. Az öreg is megpihent, s ugyancsak törölte a homlokát. – Nini, hiszen én már nem is ásítok! -kiáltott fel egyszer csak vígan az emberke. -Hiszen én már nem is unatkozom! A tánc kigyógyított az ásításból. Ki vagy te, leány? – Az én nevem Csilingelő Margit, de hívnak néha Tündér Margitnak is. – Hová mész? – Világgá. – Aztán meg miért? – Mert a nevelőanyám nem szereti a táncot, én pedig mindig táncolok, s ha én táncolok, az egész falu táncol, ezért haragszik rám a nevelőanyám. – No, akkor nagy szolgálatot tehetnél az én királyomnak, mert az mindig ásítozik, unatkozik. Én vagyok a király orvosa, és azért indultam világgá, hogy orvosságot szerezzek a bajára. Most már tudom, hogy az ásításnak a tánc az orvossága. Meg tudnád-e táncoltatni a király őfelségét? – Meg én. – No, hát akkor gyere. Mentek, mendegéltek, egyszer elértek a király városába. Mondhatom, a doktor alaposan elfáradt, mert Margit gyakran táncba kezdett út közben, és ilyenkor vele aprózta ő is. A város kapujában egy őr ásítozott. Akkora volt a szája az ásítástól, mint egy barlang. – Ez is az unalom betege? – kérdezte Margit. – Ez is. Az egész város, az egész ország annak a betege. – Nyisd ki a kaput! -kiáltott rá az őrre a király doktora. – Még mit nem! Az olyan unalmas lenne – morgott az őr meg sem moccanva, de annál nagyobbat tátogatva. – No, majd segítünk a baján- nevetett Csilingelő Margit, és táncolni kezdett. Az őr is mindjárt emelgetni kezdte a lábát, csavargatta a hajszát és egyszer csak- heje, huja, hopp! -elkezdett forogni, s táncolt vígan puskával a kezében. Nem is ásított többé, hanem nyitotta fürgén a kaput, de még akkor is csapdosta össze a bokáját, amikor a kulcsot a zárba dugta. Hanem hát ez ugyancsak furcsa város volt! Mikor a katonák gyülekeztek és a tiszt kirántotta a kardját, hogy vigyázz-t vezényel jen, nem állt vigyázzba a sok katona. Inkább ásítozva azt morogták: – Kapitány uram, ez olyan unalmas, áh, áh, áh … Kapitány uram erre hüvelyébe taszította a kardját, és nagy ásítva mondta: – Igazatok van, fiaim, ez nagyon unalmas. Mikor a Juci szakácsné bement a henteshez és így szólt: “Kérek egy kiló marhahúst!”, dehogy vette elő a kést a hentes, dehogy vágta le a húst, inkább csak ásítozott. – Egy kiló marhahúst? – kérdezte álmosan. – Juci lelkem, az olyan unalmas, áh, áh, áh. – Igaza van, hentes uram, az bizony olyan unalmas, áh, áh, áh! És két óra hosszáig, három óra hosszáig tátogatták egymásra a szájukat, odahaza meg várhatták az ebédet. Ez aztán valóban nagyon unalmas lehetett! Egyszer csak látja Margit, hogy szalad a kapuból az őr és már messziről kiáltja: – Itt az ellenség! Az utcán sétált a sok tábornok, huszár, katona. Valamennyi a száját veregette a nagy ásítozásban. És mind ezt morogta: – Az ellenség? Törődjön vele a kánya. És egyikük sem mozdult. Csilingelő Margit nem volt rest, elkezdte lejteni a legszebbik táncát. Hát egyszer csak a vitéz hadfiak is táncra perdültek, pengett a sok sarkantyú, dohogott a kövezet, huszár táncolt bakával, tábornok a közlegénnyel és az egész sereg táncolva ment az ellenség ellen. El is futott az ellenség azonnal. – No, húgom- szólt a király orvosa-, te megmentetted az országot az ellenségtől. De most jön a java. Gyógyítsd meg a királyt meg az egész udvarnépet, mert ők a legbetegebbek. Ma éppen udvari bál van, felöltöztetlek aranyos ruhába, és lejtsd el őfelsége előtt az orvosságos táncodat!

<<VISSZA A MESEGYŰJTEMÉNYHEZ